Gólyaelosztó

Idén második alkalommal adott otthont a Terézvárosi Gyülekezet a programnak. A cél most is az volt, hogy azok a fiatalok, akik idén kezdték meg egyetemi és főiskolai tanulmányaikat a fővárosban, kicsit megismerhessék a helyi gyülekezeteket, így könnyebben megtalálják a helyüket.

A Terézvárosi Gyülekezet vegyes kara – fiatalokkal kiegészülve, egy trombitaszóló és a gyülekezet férfikara segítette az áhítatot.

Az Igét Palotás Kristóf, az Ifjúsági Osztály vezetője hirdette, először a gyerekekhez szólva, közöttük ülve. A talentumok példázatából kiemelte, hogy mindenki kapott olyan sajátos tehetséget, képességeket, amivel senki más nem rendelkezik. Istennek és a világnak pedig szüksége van ezekre, hogy ezeket használva áldássá válhassunk.

Ezután következett a gyülekezetek bemutatkozása, kezdve a házigazdával, folytatva a káposztásmegyeri, a kistarcsai, a Práter utcai (B), a Szüret utcai (újbudai), az óbudai testvérekkel, majd a zuglóiakkal bezárva. Mindannyian színvonalas előadásokkal, színes fotókkal készültek. Bemutatták állandó hétköznapi és hétvégi alkalmaikat: ifjúsági szombatok, beszélgető-, biblia- és imakörök, közös szombatkezdés, filmklub, bibliadráma és önismeret stb. Emellett bepillanthattunk egy-egy kirándulás emlékeibe is, melyeknek mindenhol fontos közösségformáló és -erősítő szerepük van, ezért rendszeresen szervezik őket. Több gyülekezeti szolgálatban különösen számítanak a fiatalok aktív részvételére, például a zenélésben, az éneklésben, a technikai pultnál, a gyermekprogramokban és a közösségi megmozdulásokban.

A Vándor magazint („Fiataloktól Fiataloknak”) is megismerhettük kicsit alaposabban, sőt bátorító igéket tartalmazó könyvjelzőt is kaptunk ajándékba. Az 5. szám kiadása folyamatban van, hamarosan megtalálható lesz a gyülekezeti könyv- és traktátkezelőknél. Megrendelni ugyanitt lehet, illetve az újság honlapján és facebook oldalán keresztül. A régebbi számok az Advent Kiadótól is beszerezhetőek.

A Keddi Ifi helyszíne szintén Terézváros, de több gyülekezet ifjúsága tevékenykedik benne aktívan, és örömmel veszik az újabb segítőket. Minden kedden összegyűlnek, kéthetente előadásra, egyébként pedig „klub keddeket” tartanak bibliai-, ön- és csoportismereti játékokkal, beszélgetésekkel.

Összességében elmondhatjuk, hogy valamennyi gyülekezet tárt karokkal és számos programmal várja a fiatalokat.

Zárásként „Helyes és helytelen” címen gondolkodtunk tovább Kristóf vezetésével. Gyakran megfogalmazódik az emberben, hogy Isten olyan hatalmas, hogy ami vagyok, az olyan kicsi, értéktelen, hogy arra Istennek nincs is szüksége, és rám sincs. De ez egy hamis, helytelen következtetés! Istennek igenis szüksége van mindannyiunkra. Ha készek vagyunk átadni az Úrnak azt, amivel rendelkezünk, akkor Ő csodát tud tenni az életünkben, és rajtunk keresztül másokra is kiáraszthatja áldásait. Isten számára mindenki fontos, mindenkinek helye van, és szükség van minden egyes talentumra. Isten csodát akar tenni abból és azzal, amivel Te rendelkezel. Hát ne tétovázz, add át neki, hogy megtörténhessen a csoda, és Jézus mielőbb visszatérhessen értünk!

 

óbkk