Gyermekbemutató Balatonfüreden

Öt gyermekkel ajándékozta meg az Úr a Balatonfüredi Gyülekezetet az elmúlt időszakban. Meg is telt a fél imaház a gyermekbemutatóra Liza, Alexander, Johanna, Olivér és Ábel szeretteivel, családtagjaival.

Három kedves házaspár egy időben döntötte el, hogy a gyülekezet színe előtt Isten oltalmába helyezi kicsinyeit, s egyben mennyei segítséget kérnek a gyermeknevelés szép, felelősségteljes szolgálatához. A gyülekezet a fogadalomtétel alkalmával boldogan fejezte ki támogatását a szülők felé, s az Úr előtt fogadta: „Ígérjük, hogy támogatunk benneteket imáinkkal, gyülekezeti programokkal és növekedést biztosító gyülekezeti légkörrel!” Isten áldja meg a szülők és a gyülekezet fáradozásait!

Minden szülő különlegesnek érzi gyermekét. Minden anya és apa szeretné, ha boldog és kiegyensúlyozott gyermekkort, gondtalan jövőt tudna biztosítani a felnövő gyerekeknek. Hogy meglepődött Mária és József is, amikor meghallották, hogyan tanítja a gyermek Jézus kora akadémikusait a templomban (Lk 2:46–47). A felnőtt Jézus Krisztusból mégsem lett a Szanhedrin tagja, Júdea királya, római politikus vagy nagynevű feltaláló, „csak” megváltotta az egész világot. Minden gyermek Isten különleges csodája, egyedi Isten-tervezte életúttal.

Érdeklődéssel kísérjük figyelemmel az „ötök” fejlődését. Isten óvja őket, egyengesse útjukat!

 

Kalocsai Tamás