Hír egy nagyszerű könyvről

Szűcsné Novák Mária: Hetven bibliai nőalak tűzzománc képe és története

 

A könyv szerzője és a művész, aki a tűzzománc képeket készítette, egy és ugyanaz. Hosszú korszakot fognak át azok a leírások, amelyek a bibliai eseményeket kétség kívül erőteljesen befolyásoló nőalakokról szólnak. Ennyire gazdag és szinte teljes képet azonban – bár több kezdeményezés, kisebb kötet is megjelent korábban – a bibliai nőalakokról mindeddig nem rajzolt meg senki. Természetesen Éva az első ábrázolt asszony, aki minden ember ősanyja, és Priszcilla az utolsó a könyvben, aki a keresztény misszió egyik áldozatos életű hirdetője volt. Hetven lányról és asszonyról írni is nagyszerű cselekedet, de mindhez egy-egy csodásan megalkotott tűzzománc alkotás fotója társul.

A Székesfehérvári Vörösmarty Társaság adta ki ezt az egyedülálló könyvet. A könyvbemutató iránt, amely 2018. június 12-én a Vörösmarty Társaság székhelyén történt, igen nagy volt az érdeklődés, annyira, hogy sokan álltak a teremben. A művésznőt Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke kérdezgette. Minden egyes válaszban egy hithű embert ismerhettünk meg, aki a vágyáról beszélt: „Bár segítené a könyv vagy a művészi ábrázolások az embereket, lányokat, asszonyokat vagy férfiakat ahhoz, hogy közelítsenek Istenhez; szerezzenek vele élő és áldott tapasztalatokat!” A művésznő által kiválasztott két ismert, új protestáns ének is ezt a célt szolgálta, amely a könyvbemutató estjén elhangzott.

A kötetet Steinbach József, a Református Egyház Dunamelléki Területének püspöke ajánló sorai vezetik be.

Szíves szeretettel ajánljuk bárkinek, akit érdekel a Szentírásnak ez a vetülete. Ha megfelelő érdeklődés mutatkozik, az Advent Kiadó beszerzi a könyvet a Vörösmarty Társaságtól.

 

Egerváriné Kökényes Zsuzsa