Ifi tábor

Idén voltam először az Ifi táborban, melyet július 2–9. között rendeztek Bózsván. Amikor megérkeztem, rögtön megfogott a környék szépsége. Arra gondoltam, hogy Bózsva a lehető legalkalmasabb hely arra, hogy Istennel egy kis időt tölthessek ebben a táborban. A tábor egyszerűsége számomra igazán otthonossá tette a helyszínt. Különösen tetszett, hogy igen sok állat vett körül minket, akik a táborhoz tartoztak. Mivel a nagypapám is állatokat tart, nagyon pozitív benyomást keltett bennem az állatok közelsége. Egyik délután kaptam is a lehetőségen, és elmentem lovagolni. De ez csak egyike a sok élménynek, amikről most szeretnék beszámolni.

Az ifi tábor egy olyan fiataloknak szóló tábor, ahol lehetetlen unatkozni. Én úgy mentem oda, hogy csak néhány ismerősöm volt ott, mégis szinte esélyem nem volt rá, hogy egyedül érezzem magam, vagy ne ismerjek meg új embereket. Mindig volt valami szuper program.

Délelőttönként nagyszerű áhítatokon vehettünk részt, majd az áhítat után mindenkinek volt lehetősége kiválasztani egy-egy témát, így csoportos beszélgetések alakultak ki. Nekem ez volt a kedvenc programom, mivel családias légkörben jöttek létre őszinte beszélgetések.

Délutánonként a szervezők izgalmas programokkal kedveskedtek nekünk, mint például várlátogatás, sport délután, kisebb-nagyobb túrák, izgalmas vetélkedő a faluban. Úgy gondolom, sportkedvelő ember vagyok, de az ifi tábor sport délutánja számomra is meglepetés volt. Igazán vicces játékokat próbálhattam ki. Csakhogy felkeltsem az érdeklődést, elárulom a játékok nevét: frizbi-foci, alibaba, kézi-foci, bakancsos bika, de ha valaki igazán kíváncsi, az jöjjön el és próbálja ki őket! Nem fog csalódni.

Esténként újra összegyűltünk a nagysátorban, összegeztük a napot, és végignéztük a nap folyamán készült fotósorozatot. Ezután a saját csoportunkhoz mentünk, ugyanis mindenki be volt osztva egy-egy csoportba. Ott a csoportvezetőktől függően vagy beszélgetés alakult ki, vagy szuper játékokat játszottunk. Volt olyan este, hogy külső helyszínen töltöttük ezt az időt. Vittünk pokrócokat, figyeltük a csillagokat, és kint a szabadban játszottunk.

Azt gondolom, jól tettem, hogy részt vettem ebben a táborban. Új barátságokkal és nagyszerű élményekkel, emlékekkel lettem gazdagabb. Biztos, hogy jövőre is megyek!

 

Kiss Laura