„Isten dicsőségére szolgálhatunk a világnak”

Miután az ADRA ügyvezető igazgatója, Csapkó-Zohán Tünde testvérnő 12 évi szolgálatát követően lemondott tisztségéről, az Unióbizottság június 5-i ülésén elfogadta azt, ugyanakkor kinevezte Sitkei Zoltán testvért a segélyszervezet új ügyvezető igazgatójának. Az alábbi rövid interjúban megbízatásával kapcsolatos meglátásait, terveit ismerhetjük meg.

 

– Hogyan fogadtad az Unióbizottság kinevezését?

– Örömmel. Megtiszteltetésként élem meg, hogy ilyen különös módon szolgálhatom Istent. Családommal és barátaimmal a kinevezést megelőzően azért imádkoztunk, hogy Isten mutassa meg az utat számunkra, és hálás szívvel fogadtuk a döntést.

– Kuratóriumi tag lévén jól ismered az ADRA Adventista Szeretetszolgálat Alapítvány eddigi tevékenységét és jelenlegi helyzetét. Hogyan értékeled, milyen szervezetet veszel át elődödtől?

– Több, mint 10 éve voltam kuratóriumi tag, önkéntesként pedig már azelőtt is dolgoztam. Voltak mélységek, amit megjárt a szervezet, melyből elődöm sikeresen vezette ki az Alapítványt, helyre állítva a bizalmat sokakban. Az ADRA programjai, partnerkapcsolatai, pénzügyi helyzete az utóbbi években stabilizálódott, így gyakorlatilag a szervezet fejlesztésének irányait meghatározva kell előrehaladnunk. Hiszem, hogy Isten vezetésével olyan utakat sikerül találnunk, melyek megkülönböztetnek majd a többi hasonló szervezettől, és Isten dicsőségére szolgálhatunk a világnak.

– Tervezel-e változtatásokat, és ha igen, mely területeken? Illetve, milyen főbb célkitűzésekkel látsz neki a munkának?

– A meglévő, jól működő programokat és kapcsolatokat tovább folytatjuk, hiszen ezek jó alapot képeznek a szervezet számára. Átfogó stratégia kidolgozása mellett a kuratórium már korábban elköteleződött, melyet az ADRA Irodával az előkészítéssel fogunk támogatni javaslat kidolgozásának formájában.

Szeretnénk, ha a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnénk fejlesztési programokra – először belföldön, majd akár külföldön is. Ez lényegében azt jelenti, hogy abban segítünk az embereknek, hogy a magasabb életminőség elérésében saját forrásaikat, erejüket használják hatékonyabban. Ilyen irányú egyeztetések már elkezdődtek.

Továbbá szeretnénk az önkéntesbázisunkat is fejleszteni képzésekkel, helyi szintű programok elindításával. A jelenleg rendelkezésre álló raktárkészletünket hatékonyan használva keressük azon intézményeket, csoportokat, akiknek a legnagyobb szükségük van a segély jellegű támogatásra, mely kapcsolatokat ezután átadjuk a helyben munkálkodó önkénteseinknek, gyülekezeti tagjainknak.

Megjelenésünkben és tevékenységünkben igyekszünk erőteljes társadalmi jelenlétet biztosítani az egyház részére is, támogatva ezzel a küldetést, melyet Jézus Krisztus bízott ránk.

– Mit üzensz a gyülekezeteknek, hogyan segíthetik a munkádat?

– Először is szeretnék megkérni minden gyülekezeti tagot, hogy imáikban emlékezzenek meg az ADRA Alapítványról. Nagy szükségünk van Isten jelenlétére, az Ő bölcsességére a mindennapi döntések meghozatalában. Csak ilyen háttérrel haladhatunk előre.

Előbb-utóbb szeretnék minden gyülekezetbe eljutni, minden lelkésszel egyeztetni. Addig is, ha van bármilyen ötletük, szeretettel várjuk a megkeresést, illetve arra bátorítok mindenkit, hogy nézzen körül a településen, ahol lakik, abban a környezetben, ahol él, és mérje föl, milyen szükségletek vannak. Mi az, amire a legnagyobb szükség van? Mi az, amire a meglévő források segítségével olyan választ tudnánk adni, ami a megoldás felé vezeti az embereket? Ezen kérdések megválaszolásával olyan, kifejezetten helyi igényekre adhatunk választ, ami kiemeli munkánkat.

A harmadik, hogy akit Isten Lelke indít bármilyen jellegű felajánlásra – anyagi, tárgyi, önkéntes munka, ötletek stb. –, mindent hálás szívvel veszünk, és a legjobb helyre fogjuk eljuttatni.

 

 

Névjegy:

– Születési hely és dátum: Békéscsaba, 1977. május 26.

– Iskolák: 1997–2001 Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Főiskolai Kar, szociális munkás szak munkaügyi előszakosodás, Nyíregyháza

– Munkahelyek, munkakörök: 2017 – Blachere Illumination Hungary Kft.: Területi képviselő; 2003–2017 – Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály, Igazságügyi Osztály: pártfogó felügyelő, mentor mediátor, tréner; 2002–2003 Menekülteket Befogadó Állomás, Debrecen: mentor; 2001– Hetednapi Adventista Egyház, Debrecen: projekt menedzser (rövid távú projektek teljes lebonyolítása 2001 és 2006 között, valamint 2015. év során).

– Házastárs neve, házasságkötés éve: Sitkeiné Gila Cecília, 2003.

– Gyerekek neve, születésük éve: Sitkei Hanna, 2007.; Sitkei Hunor, 2010.; Sitkei Regő, 2016.

 

KiVi