Keresztségi évforduló Nyírpazonyban

„Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását” (Zsolt 50:23)

Gyülekezetünknek 2021. július 3-án egy áldott szombatot ajándékozott a jó Isten. Délelőtt az úrvacsorai istentisztelet alkalmával megújíthattuk szövetségünket Krisztussal. Délután folytatódott az ünnepélyes alkalom, hiszen azokat a testvéreket köszönthettük, akik ebben az évben keresztségi évfordulójukhoz érkeztek.

Rácz Lászlóné 65, Kiss Mária, Ónodi Istvánné, Horváth Ferenc, Kiss József testvérek 60 évvel ezelőtt, Magyar Pálné 30, Szászné Ónodi Szilvia, Szász Péter 25, Riszula Jánosné, Kiss Róbertné, Kiss Róbert, Décsei Krisztián testvérek 15 éve kötöttek szövetséget az Úrral.

A gyülekezet Istent dicsőítő szolgálatokkal és virággal köszöntötte a testvéreket. Bálint György lelkésztestvér igei gondolatai után a jubiláló testvérek egy-egy bizonyságtétellel gazdagították, bátorították a gyülekezet közösségét. Bizonyságtételük őszinte, megható vallomás volt arról, hogyan szólította meg az Úr őket, s hogy életük minden pillanatában megtapasztalhatták oltalmát, bőséges áldásait. Hálásak vagyunk Istennek ezért a drága szombatért és a testvérekért.

Sz.V.