A gyülekezet krónikájának mottójául 5Móz 8:2 versét választottam: „…emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened (…), hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajjon megtartod-é az ő parancsolatait vagy nem?”
A Hetednapi Adventista Egyház immár 100 éve jelen van Csongrádon; erről a jubileumi eseményről emlékezünk meg a mai napon. Amikor egy közösség megáll, hogy visszatekintsen a múltra, és gondolatban újra végigjárja százéves útját, nemcsak évszámokat, taglétszámot vagy határköveket veszünk számba, hanem életsorsokat is. Olyan emberekre emlékezünk, akik itt, Csongrádon élték le az életüket, és itt élték meg hitéletüket is.
A kezdetekről
Az adventista egyház alapjait John F. Huenergardt (1875–1974) rakta le Magyarországon. Az amerikai adventisták küldték azzal a feladattal, hogy szervezze meg a hazai közösséget. Amikor 1898. augusztus 21-én megérkezett Amerikából, mindössze 23 éves volt. Rendkívül ambiciózus, lelkes fiatalemberként minden vágya az adventi üzenet hirdetése volt. A misszionáriusi munka elméleti és gyakorlati képzését közvetlenül az egyház alapítóitól, Ellen és James White-tól kapta Amerikában.
Bár az angol mellett németül is jól beszélt, kezdetben nehezen boldogult, mert nem tudta megértetni magát. Elhatározta, hogy gyorsan megtanul magyarul: egy év és nyolc hónap múlva már tolmács nélkül tartott előadásokat. 1898-tól 1919-ig volt az egyház hivatalos misszionáriusa. Fővárosi és vidéki munkája mellett folyóiratot szerkesztett, szombatiskolai tanulmányokat írt, és az ő nevéhez fűződik az első magyar adventista énekeskönyv kiadása is.
Csongrádon az első adventista, Borbás Imre, szintén Huenergardt testvéren keresztül ismerte meg az adventista tanításokat 1912-ben. Ő nemcsak az egyházunk, hanem Csongrád városa számára is jelentős személyiség volt, aki munkásságával is gazdagította a települést, kezének nyomát ma is őrzi a város arculata: ő készítette a gimnázium ajtóit és ablakait, a Városháza ablakkereteit, főkapuját és bejárati ajtaját, valamint a díszterem és az anyakönyvi hivatal teljes bútorzatát. Szintén az ő munkája a református templom kazettás mennyezete és pácolt bútorzata, melyet kézjegyével is ellátott.
Művészettörténeti ritkaság az a vörösfenyőből készült szobabútor (kelengyebútor), amelyet ma a Tari László Múzeum őriz. Borbás Éva, a Kanadában élő unoka így emlékezett vissza 2023-ban: „Édesanyám féltő gonddal őrizte meg a családi kincseket. Ami másoknak az imakönyv előlapja, az a Borbás család számára a kelengyebútor volt: az egyik szekrény ajtaján jegyezték fel a házasságkötés dátumát, majd a gyermekek születési és olykor sajnos halálozási dátumát.”
A közösség szerveződése
A Csongrádi Gyülekezet hivatalosan 1926-ban alakult meg Szabó József lelkész vezetésével. Az alapító csoportot Pápai Lajosné, Borbás Imre, Fodor János és Dósa Ferenc családjai alkották, kb. 10 fő.
1933-ig az Apponyi utca 3. szám alatti asztalosműhelyben jöttek össze, ám akkor egy óriási vihar romba döntötte az épületet. A közösség összefogott, Borbásék az Apponyi utca 12-be költöztek, az összejövetelek pedig testvéri lakásokon folytatódtak.
Később a gyülekezet a város központjában található „Buck-házba” költözött, amely az 1950-es államosításig szolgált imaházként (ma ebben az épületben működik a Csemegi Károly Városi Könyvtár).
1930-ban költözött Csongrádra a Túri István és Tábori Traján családja Budapestről. Túri bácsi egészen haláláig volt a gyülekezet vezetője és presbitere.
A Tábori család megtérését ifj. Ürmös Jánosné Tábori Julianna Juci néni így mesélte később:
„Még Budapesten laktunk, amikor a szüleim megtértek és a baptistáknál keresztelkedtek meg. Csak később találkoztunk adventistákkal és megismertük a szombat igazságát. Elkezdtünk járni az adventistákhoz, együtt jártunk velük házról házra könyvet árulni. Tanítottak bennünket a biblia igazságaira, amit el is fogadtunk. Mint kisgyermek, ott hallgatóztam, amikor a szüleimet tanították. Attól kezdve, hogy adventisták lettek, én is jártam a gyülekezetbe, gyermek-szombatiskolába.”
Helytállás a háborús időkben
A két világháború közötti időszak politikailag és gazdaságilag is nehéz volt. 1939-ben betiltották a kisegyházak, így az Adventista Egyház működését. A hitélet titokban zajlott ekkoriban: a 18 év alattiak nem látogathatták az alkalmakat, így a fiatal lányok gyakran öregasszonynak öltözve, a gyerekek pedig a fogasokon lógó kabátok mögé bújva vettek részt az istentiszteleteken.
A háború kitörésekor Budapest hadszíntérré vált, nem volt élelmiszer, sokan vidékre menekültek. Így került Csongrádra Michnay László és családja, Farkas Dánielék, Mancheinék, Roózék, Varga Ibolya és még sokan mások. Tanyákon testvérek fogadták be őket, ennek köszönhetően teljes létszámban túlélték a háborút.
A háború alatt tért meg édesapám, Gazsi János is. Először katonaként a fronton tapasztalta meg a 91. zsoltár 7. versét: „elesnek mellőled ezren, jobb kezed felöl tízezren és hozzád nem is közelít”.
Később orosz hadifogságba került. Egyik alkalommal menetelés közben valaki eldobott egy bibliát. Az élete kockáztatásával vette fel, mert ha valaki kilépett a sorból, azt azonnal lelőtték. Ezt a könyvet négy évig rejtegette a belső zsebében; ez volt minden vigasza a hadifogságban, ahol Isten különleges kegyelmét és szeretetét tapasztalta meg. Fűtött asztalos helyiségben dolgozhatott és aludhatott, míg fogolytársai a lágerben fagytak meg. A helyi lakosságnak köszönhetően ennivalóhoz is juthatott. Bár hazatérése után családja a hite miatt kitagadta, de a csongrádi adventista közösség befogadta, és oszlopos tag lett.
A háború utáni évek
Az emberek befogadóbbak lettek az evangélium iránt. 1945 és 1947 között 27 fővel bővült a gyülekezet.
Emlékezetesek maradtak a Békés és Csongrád közötti hajókirándulások. A Tiszán és a Körösön menetrendszerű hajójárat közlekedett. A békési hívő fiatalok többször is kirándultak Csongrádra. Az Idők Jelei c. folyóirat 1949. szeptemberi száma tudósított arról, hogy 47 békési fiatal érkezett Csongrádra. Szombatra Szentesről, Szegvárról, Félegyházáról is érkeztek vendégek, úgyhogy nem fértek az imaházba. A Tisza-parton, a természet templomában tartott istentiszteletet Koroknay József lelkész.
Az ’50-es években a Szentesi és Csongrádi Gyülekezetek lelkésze Erdélyi László lett, az ő idején a gyülekezet vásárolt egy 22 kilós magnetofont missziós célokra. Olyan nehéz volt, hogy biciklin tolták a családlátogatásokra. Nagy esemény volt akkoriban magnóról hallgatni az igehirdetéseket, ének- és zeneszámokat. Erről egy vers is született:
Erdélyi László: Pápai bácsi és a magnetofon
Az asztalnál a levest kanalaztuk,
mikor a szentesi körzet számára,
az éppen akkor megvásárolt
magnetofonon visszajátszottam
az előbbi beszélgetésünk egy részletét,
a nálunk ebédelő Pápai bácsinak.
Figyeltem az arca rezdülését,
Amint a kezében megállt kanálból
kilötyögött leves visszahullt
tányérjába, s remegő hangon így szólt:
most eszembe jutott az egész életem.
Egyszer így fogjuk visszahallani
mindazt, mi történt életünkben?
Mélyen, megrendülten figyeltem
kedves testvérünk előrehozott
ítéletnapi magába roskadását.
Vigasztalásul csak ennyit mondtam:
ennek a szerkezetnek van egy
csodálatos üzenete is:
arról a szalagról mindent, de mindent
örökre le lehet törölni.
Ezt teszi az Úr is bűneinkkel:
„eltörlöm álnokságaidat, és
bűneidről nem emlékezem meg.”
Átmeneti otthon és szellemi ellenállás
Az 1950-es évek államosítása során az egyháztól elvették a „Buck-házat”, így a közösség ismét imaház nélkül maradt. Ekkor mutatkozott meg a testvéri önfeláldozás: Halász Dánielné felajánlotta a Templom utca 9. szám alatti háza egy részét. Ebben a bérelt helyiségben talált otthonra a gyülekezet egészen 1998-ig.
A szocializmus évtizedei alatt a hatóságok szigorúan ellenőrizték a hitéletet. Adventista könyveket nem lehetett nyomtatni, Édesanyám, mint képzett gyors- és gépíró, éjszakákon át másolta Ellen G. White műveit. Tíz vékony papírt fűzött be indigóval az írógépbe, a kész oldalakat pedig könyvkötővel köttették be – sokan csak így juthattak bátorító irodalomhoz.
A szombatünneplés is súlyos áldozatokkal járt ekkoriban. Sokan elveszítették munkájukat, vagy kőfejtőkben vállaltak nehéz fizikai munkát messze az otthonuktól, csak hogy szabad legyen a szombatjuk. A kőfejtőben dolgozott Tábori Traján és a fia Tábori Tibor is, aki orvosi egyetemre járt, és így kereste meg a tandíját.
Gazsi Jánost is elbocsátották a Bútorgyárból, miután nem volt hajlandó szombaton dolgozni. „Gazsi úr hozza be a bibliáját és olvassa!”, de ő nem engedett. Bátor hitvallása az állásába került, de magasabb beosztásba, szabad szombattal kapott munkát.
Ennyi nehézség ellenére ez az időszak volt a gyülekezet életének virágkora, 50 fős létszámmal.
A hatvanas-hetvenes éveket az egészségügyi és zenei misszió jellemezte
1963-ban költözött haza Miskolcról dr. Tábori Tibor belgyógyász, később szülész-nőgyógyász főorvos és felesége, Magdi, gyógyszerész.
1976-ban érkezett a városba dr. Bartucz Katalin tüdőgyógyász főorvos, akire ma is sokan emlékeznek Csongrádon. Ő nemcsak a testet, hanem a lelket is gyógyította: rendkívüli empátiával fordult a betegekhez. A doktornő hitvallása volt az egészséges életmód, rendszeresen tartott előadásokat a Városi Galériában és országszerte.
Ez az „egészségügyi misszió” a gyülekezet védjegyévé vált: rendszeresen tartottunk egészségügyi programokat, ételkóstolóval egybekötött előadásokat, illetve a városban megemlékeztünk a Rákellenes, a Dohányzásellenes és az AIDS-ellenes világnapokról.
Óriási veszteség volt nemcsak a közösségnek, hanem a városnak is, hogy fiatalon meghalt.
Sztán János lelkész és felesége, Bartucz Erzsike 1987-ben költözött Csongrádra. Fellendülést hozott a gyülekezet életében, hogy Erzsike zenetanárként szakmai tudását a közösség javára fordította: a gyülekezet fiataljainak ének-zenei képzését végezte, valamint az ezt bemutató programok mind az ő nevéhez kötődtek.
A rendszerváltás és a szabadság évei
1990 után megszűnt a szigorú állami ellenőrzés, és a misszió újult erővel indult el. Csongrádról indult útjára 1991-ben a mai napig jelenlévő Bibliai Szabadegyetem, melyet Gazsi János, dr. Szigeti Jenő és dr. Tokics Imre szervezett.
Megható példája volt a keresztény összefogásnak, hogy a katolikus plébános, Zsótér Antal – apukám gyerekkori barátja – saját temploma elé is kitette a plakátokat, buzdítva híveit a bibliai előadások látogatására.
Ugyanebben az időben szervezték meg a helyi adventisták az első templomi orgonahangversenyt a Nagyboldogasszony-templomban, Szikora Ilona és Ócsai László közreműködésével.
1997-ben pedig az ausztrál Malcolm Potts tartott nagy sikerű, telt házas régészeti és bibliai előadás-sorozatot itt, a Városi Galériában egy hónapon keresztül.
A gondviselés csodája 1998-ban
A gyülekezet évtizedekig vágyott egy méltó, saját helyre. Amikor az államosított ingatlanok után kártalanítást kapott az egyház, Gazsi János és Murányi József kitartó harca árán sikerült forrást szerezni egy új épületre.
A történet szinte hihetetlen: 1998 januárjában, miközben a lelkészünkkel, Szőllősi Árpáddal a városban egy másik eladó ingatlanrészt indultunk megnézni, éppen akkor tették ki az „Eladó” táblát a Csemegi Károly utca 15. számú házra. Az ingatlan minden szempontból tökéletes volt imaház céljára, és az ára is pontosan megegyezett a rendelkezésre álló – nem túl bőséges – kerettel. Két hét alatt beköltöztünk. Ez volt az Úr válasza sokéves imáinkra.
A jelenünk és a modern kor missziói
A gyülekezethez köthető társadalmi szerepvállalás a 2000-es évektől tovább szélesedett:
Az adventista segélyszervezet, az ADRA csongrádi csoportja, Lakatos János és felesége, Márti közel tíz éven át segítette a helyi rászorulókat élelmiszerrel és ruhával.
1999-ben a katasztrofális törökországi földrengés idején Görög Roland a miskolci mentőcsoporttal (és a híres Mancs kutyával) az ADRÁ-n keresztül indult segíteni a mentésben.
2004-től dr. Mihalec Gábor volt a gyülekezet lelkésze, akit Csongrádon nagyon sokan ismertek és szerettek. Sok éven át tartotta a Bibliai Szabadegyetem előadásait. Rendszeresen kapott meghívást városi rendezvényekre, ahol a Házasság Hete alkalmával tartott nagy sikerű párkapcsolati és pszichológiai előadásai.
2014-től több éven át, Lakatos János szervezésében rendeztük meg a Keresztény Költészet Napját a Művelődési Házban. Ezeken az alkalmakon Török Attila színművész közreműködésével, valamint jeles keresztény írók és költők társaságában tölthettünk el közösen értékes perceket.
2015-ben Görög Roland indította el az Adventista Motoros Missziót (AMM) Magyarországon. Azóta országos mozgalommá nőtt, és ma több egykori fiatalunk is tagja. Mára hagyománnyá vált, hogy az ADRA által Balatonlellén táborozó állami gondozott és rászoruló gyermekek motoroztatását szervezik meg, amelyre legutóbb már 90 motoros érkezett.
Az elmúlt évtizedek társadalmi és életmódbeli változásai a mi közösségünket sem hagyták érintetlenül. Bár a gyülekezetünk taglétszáma mára jelentősen lecsökkent – hiszen az idősebb generációk közül sokan már nincsenek közöttünk, a fiatalok pedig távolabb találták meg boldogulásukat –, az innen elkerült generációkra továbbra is büszkeségként tekintünk. Hiszünk abban, hogy bárhol is éljenek és építsék közösségüket, viszik tovább azokat az értékeket, azt a hitet és azt a munkamorált, amelyet itt, ebben a közösségben és ebben a városban kaptak útravalóul.
Sok mondanivaló lenne még, de be kell fejezni…
Száz év alatt a technika megváltozott: a magnót felváltotta az internet, az indigós másolást a digitális könyvnyomtatás. Ám a lényeg maradt: Isten mindvégig velünk volt.
Elődeink példaképek voltak nemcsak a családban, a gyülekezetben, hanem a munkájukban, szakmájukban is, melyet számos kitüntetéssel ismertek el:
– Borbás Imre és Borbás István művészi munkájukkal járultak hozzá Csongrád hírnevéhez;
– Gazsi Jánost a TBV-nél 70-szeres bútoripari újítóként tüntették ki;
– Dr. Bartucz Katalin Semmelweis-napi kitüntetett orvos;
– Görög Zoltánnét a Népegészségügyért végzett munkájáért 2010-ben tüntették ki;
– Görög Zoltán Országos Kiváló Növényorvosi kitüntetést kapott 2014-ben;
– Lakatos János pékmester a Csongrád város Közösségéért végzett munka kitüntetettje lett 2014-ben;
– Balázs Ervin pedig a küzdősportokban elismert, 5-szörös országos, kétszeres Európa- és kétszeres világbajnok. Ő alapította meg a Keresztény Harcművészetet, és teológiát is végzett.
– ifj. Lakatos János a HetedikNap ének- és zenei Együttes egyik alapító tagja.
A Csongrádi Adventista Gyülekezet immár 100 éve a város életének szerves és értékes része. Köszönöm, hogy ma együtt emlékezhetünk erre!
Isten áldja Csongrád városát és közösségünket!
Görög Zoltánné Gazsi Márta
gyülekezetvezető
