Különleges önkéntesképzés Bózsván és Balatonlellén

Az Alapítvány stratégiai programjában is szerepel az önkéntesképzés előmozdítása. Idén nyáron a vészhelyzetekre történő hatékony reagálás volt a téma két helyszínen is. A képzésben alapszintű kötéltechnikai, árvízvédelmi, vízi mentési és újraélesztési ismereteket osztottunk meg a résztvevőkkel, melynek szakmai hátterét a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület munkatársai biztosították.

A résztvevők hozzájárulása alapján készült egy olyan lista, melyben nyilvántartjuk azon önkénteseinket, akik az országon belül történő vészhelyzetekben vállalják a segítségnyújtást. A lista a jövőben remélhetőleg további jelentkezőkkel fog bővülni, akik számára szintén szeretnénk lehetőséget teremteni egy alapképzés elvégzésére. Akik a beavatkozás egyes területeiben szeretnének mélyebb ismereteket szerezni, azok számára információkat közvetítünk az adott szakterületet érintő képzésekről. Hisszük, hogy mint Isten végidei egyháza, aktívan kell közreműködnünk a bűn következményeinek enyhítésében, gyakorlati segítségnyújtás szintjén.

 

Sitkei Zoltán

ADRA Alapítvány, ügyvezető igazgató