Ne tiltsátok el…, aki nincs ellenünk, az velünk van!

Mit tennél, ha szombaton reggel úgy mennél a gyülekezetedbe, hogy ott 150 „barátkozó” állna sorba és bebocsátást kérne az istentisztelete? Elcsodálkoznál és megkérdeznéd: „Mit akartok itt tenni?” S ők ezt válaszolnák: „Semmit, csak veletek együtt hálát akarunk adni Istennek…” Beengednétek őket azon a szombaton a gyülekezetbe? E nap a háláról, a szolgálatról szólna, vagy arról, hogy „mi kevesen vagyunk a gyülekezetben és már mi sem szeretünk járni…”?

Nálunk ez megtörtént, és újra meg fog történni! No, picikét mi magunk is akartuk, hogy az áldás ránk szálljon, s nem dolgoztunk azért, hogy az Úr azt visszatartsa, és nálunk méltóbbaknak adja! Mi elfogadtuk tőle az áldást!

A 2018-as év az áldások gazdag éve volt a Gönc–Sátoraljaújhely körzetében. A Ker-Songs együttest minden hónapban hívták valahová, többnyire református szervezésben tartott rendezvényekre. Mindenütt a hála és Isten dicsősége volt a központban. Úgy döntöttünk tehát, hogy ezt a hálát megosztjuk Gönc település minden lakosával, aki úgy érzi, hogy szintén hálát szeretne adni, az jöjjön el az év végén és tegye meg, velünk együtt!

December 29-re szerveztük meg hálaadó koncertünket, már nem először! Ezúttal a gyülekezet kicsi lett volna, hogy azoknak helyet adjunk, akik velünk együtt hálát akarnak adni. Gyülekezetünk létszáma csak 18 fő. Ezért a helyi kollégium étkezdéjébe helyeztek el 140 széket, azért csak ennyit, mert nem volt több ülőalkalmatosság.

Sajnos, nagy csalódás volt számunkra – de tényleg –, hogy kevés volt a hely, és így voltak, akik csak állva tudtak részt venni a hálaadásban. Nem hívtunk döntésre senkit. Egy döntést már így is meghoztak: eljöttek és velünk ünnepeltek! A Ker-Songs több mint egy egész órás koncertet adott. Ez alkalommal Szitás Ida előadóművész is velünk énekelt, Miglécről. Az Igét pedig a zenekar lelkésze, dr. Kormos Erik hirdette, valamint Graholy László mondott hálaadó költeményt.

Mi kellene még több? Az ingyen kihelyezett missziós könyveinknek a felét elvitték… Kaptunk visszajelzést is, ami többet ér minden dicséretnél: „Jó veletek tölteni az időt, mert ti a földön jártok, amikor az Igét hirdetitek! Erre van szükségünk!”

Ki tiltaná meg az egész városnak, hogy velünk együtt ünnepeljenek?

 

SDG