Semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől!

Zsúfolásig megtelt a Nyíregyházi Gyülekezet imaházának minden helyisége 2023. június 24-én, hiszen nagy örömmel vártuk és fogadtuk a Nyírbogdányi, Nyírpazonyi Gyülekezet testvéreit és vendégeit. Ezen a napon kötött szövetséget keresztség által három leendő testvérünk, Godi Vica Angéla (Nyíregyházi Gyülekezet), Ócsai Emőke Edit és Ócsai Gergő Márk (Nyírbogdányi Gyülekezet). Előző héten szombaton már vallást tettek meggyőződésükről mindannyian, és mélyen megindító és felemelő volt az az öröm, szeretet, amelyet láthattunk és hallhattunk tőlük. Csak úgy ragyogott a szemük a boldogságtól és a hálától.

Kerékgyártó János lelkész testvérünk arról a hitről beszélt, amely minden átlagemberben ott van. Azonban testvéreink Isten szerető gondoskodása által megtalálták azt a hitet, amely soha el nem fogy, amely mindennap, minden órájában felemel és tettre sarkall másokért. Ócsai Emőke és Marci  életében mindig közel voltak családtagjaik, akiktől láthatták, milyen jó Isten mellett élni. Most is verssel és énekkel kedveskedtek gyermeküknek.

Godi Vica Angélát úgy ismerhettük meg, mint aki nagyon szereti az Urat, és mindig olyan örömmel jött közösségünkbe. Számos tapasztalatáról mesélt már, és örömmel töltötte el szívünket, hogy ilyen lelkes, tiszta szívű testvérre leltünk őbenne.

A keresztség szertartását Bálint György lelkész testvérünk végezte, majd ifj. Szőllősi Árpád testvér zárógondolatait hallhattuk. A felemelő zenei szolgálatot a Szabolcsi Adventista Vegyes Kar kórusa ajándékozta nekünk. Bálint György lelkész testvér előrehívta azokat a kedves barátainkat, akik szeretnének szövetséget kötni Jézussal. Nagy örömünkre hat kedves fiatal jelentkezett a hívásra, akikért imádkoztunk, és akiket támogatni szeretnénk döntésükben.

Új testvéreinket ajándékokkal és örömteli szavakkal köszöntöttük.

Számomra az volt a legemlékezetesebb ezen a napon, hogy ragyogtak a boldogságtól, könnyekig meghatódtak azért, hogy Jézus őket is megkereste és elhozta idáig.

Végezetül Kerékgyártó János testvér igei gondolatával fejeztük be istentiszteletünket: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van”(Róm 8:38–39).

 

Czirják K.