Bejegyzés

Ablak az evangéliumra

„Naponta ezrek térnek meg, akik közül sokan első meggyőződésüket kiadványaink olvasásának köszönhetik” (Ev. 693. o.). „Kiadóhivatalaink által lesz annak a másik angyalnak a munkája nagymértékben befejezve, aki lejön a mennyből nagy hatalommal és megvilágítja a földet dicsőségével (Jel 18:1)” (7T 140. o.).

 

Ezeket az idézeteket egy munkatársamtól kaptam nem olyan rég. Megerősítette bennem azt, amit mindig is tudtam, hogy a munkánk a kiadóban a hármas angyali üzenet része, benne foglaltatik abban a nagy kórusban, amely több szólamban hirdeti a vég legfontosabb felhívását az emberiség felé: azt imádjátok, aki az egész világot teremtette, nem mást! És benne van annak a bizonyossága, hogy egészen a vég utolsó pillanataiig hatalmas küldetése van a kiadóknak a világon (szemben azzal, amit még mindig egyesek képviselnek, teljesen alaptalanul: „Olvasnak még az emberek?”).

Abba a helyzetbe kerültem nemrég, hogy egy mondatban kellett megfogalmaznom, mi is a kiadói munka tulajdonképpen. Nehéz volt egy frappáns mondatot összerakni hirtelen, annyi mindent szeretne az ember belegyömöszölni az üzenetbe. Aztán egyszer csak, majdhogynem váratlanul, hiszen egy roll-up tervezése közben ért az ihlet, egy kép megmutatta számomra, mi is a kiadó egy rövid mondatban: ablak az evangéliumra.

Az evangélium mára egyre kuszább fogalom, valószínűleg a kereszténység döntő többsége nem is tudná megfogalmazni, mi az. Talán még a gyülekezeteinkben is elbizonytalanodnának jónéhányan, ha pontosan kellene meghatározni, mi az evangélium a Bibliában. Ma az evangéliumot gyakran összetévesztik a vallásosság bizonyos formáival, esetleg az egyházakkal, a gyülekezetbe járással, az igehirdetéssel, és ki tudja még mivel, kivel. És bár ezek akár részei is lehetnének az evangéliumnak, tiszta formájában az evangélium nem ezekre mutat, nem ezekről szól. Az evangélium nem más, mint az Isten titka, amely sok évezredig rejtve volt az egész emberiség előtt, de ami Krisztusban kijelentésre került, tudniillik, hogy „a pogányok örököstársak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által” (Ef 3:6). Az evangélium titka tehát az egész emberiséget magához ölelő Isten, a Krisztus Jézusban, aki egy olyan „szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett” (Zsid 8:6), mint a korábbi, még csak zsidókkal megkötött szövetség. A szövetség azért köttetett immár jobb feltételrendszerben, mert a változásra képtelen emberiségtől nem várja Isten, hogy alakítsa magát a szent elvekhez, hanem Ő alakítja át a tehetetlen embert a szövetsége szentségéhez, tulajdonképpen önmagához (ez az újjászületés egyik lényege).

Mi pedig csak akkor lehetünk az égen repülő angyalok karának részesei, ha egyrészt ezt visszük el az emberek közé, másrészt ennek a legaktuálisabb részét zengjük, ahogy a mennyei küldöttek is, vagyis a három végidei üzenetet: 1) a Teremtő Istent féljétek, minden más ún. istent dobjatok ki végre az életetekből; 2) a nem bibliai tanítások kora lejárt („elesett Babilon”), fusson ki mindenki, aki olyan közösségekben éli az életét, amely nem bibliai elveket tanít; 3) mert a döntésünk hamar bélyegként sülhet ránk, ami Isten büntetését vonja majd maga után (lásd Jel 14:6–12).

Ellen White tanúsága szerint ennyi a dolgunk ma, ennyi lesz holnap, egészen addig, amíg csak a világ világ. Eközben természetesen haladunk a korral, ügyrendben, módszerekben, feladatokhoz való közelítésben stb., de az úton, haladás közben nem válhatunk egyébbé, mint hang a végidei üzenetben. A gyülekezetekben ezért egyetlen központi gondolatot viszünk a könyveken kívül, ahogy írtunk róla korábban az AdventInfo hasábjain: Immár nem adunk el könyveket, mert már csak és kizárólag az evangélium hírnökei vagyunk, és számunka ekképpen hangzik a második angyal üzenete: „És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála [könyvekbe írva], és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek” (Jel 14:6).

 

Dr. Gyetvai Gellért

Nem adventistáknak szóló könyvek

Aligha van gyakoribb kérdés a gyülekezetekben a látogatásaim alkalmánál annál, mint amelyik kérdésbe burkoltan a könyvkiadás észszerűtlenségét akarja tudatni velem, aki harminc év után sem tudok szabadulni a könyvek illatától, a papír selymes susogásától, az örömtől, amely még ily távoli időben is gyermeki, minden egyes kiadvány megjelenésénél, mintha csak először csinálnám életemben. A kérdés így hangzik: Van-e még értelme könyvet nyomtatni, amikor már nem nagyon olvasnak az emberek?

Mindig csodálkozás ül ki az arcokra, amikor ilyenkor ezt válaszolom: Minket nem érdekel a kiadóban, hogy olvastok-e könyveket, vagy sem!

A könyveink döntő többsége ugyanis nem nekünk szól. A nekünk írt kiadványok megkésett romantikája betelt az 1989-es évek után, miután felszabadulva az Egyházügyi Hivatal (ÁEH) béklyója alól, annyi könyvet adhattunk ki, amennyit akartunk. Jól emlékszem a régi történetekre, amelyben beszámoltak a könyvek korábbi szerelmesei, miként játszották ki időnként az ÁEH-t, hogy az engedélyezett példányszám felett nyomtassanak, hogyan járatták a stencilgépet titokban, esetleg hogyan ütötték át mechanikus írógéppel a sokadik papírt, hogy egyfajta szamizdatként olyan irodalmat állítsanak elő, amely egyébként tilos kategóriában járt. A szomjúság és éhség mára betelt (már évek óta betelt), minden fontos könyvünk megvan… és ha már megvan, minek is adnánk ki újabb könyveket?! Az emberek (akiket saját magunkból kiindulva képzelünk el) pedig már egyébként sem olvasnak.

A valóság azonban az, hogy bár az olvasási szokások sok mindenben változtak, és tényleg kevesebben olvasnak, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, a könyvpiac az elmúlt 12 évben a világon mindenhol növekszik. És bár kisebb példányszámban jelenik meg egy-egy kiadvány, a címek és az összességében eladott könyvek száma nőtt. Az elektronikus kiadványok megjelenése pedig meg sem billentette a hagyományos könyvek piacát, a papírra nyomtatott könyv ma is egyeduralkodó. Az egyház könyvkiadását ugyan részben visszavetette a COVID-időszak, azonban a vészhelyzet csökkenése/elmúlása határozott emelkedési pályára állította az elmúlt két évben részben megtépázott missziót (és ez az egész világra igaz). És ez így van jól. Mert ezzel prófécia teljesül.

Prófécia?

Igen. A kiadó ugyanis a prófécia része. Az utolsó üzenet a világnak a hármas angyali üzenetnek nevezett evangéliumterjedés. A könyv pedig ennek egyik szegmense. Az isteni küldöttek nem szárnyas kerubok, nem angyali lények, amelyek lebegve suhannak az égi mezőkön, hogy átvegyék a szerepünket. Az angyalok (vagyis Isten küldöttei) mi magunk vagyunk. Még mindig előfordul, hogy úgy tekintenek a kiadóra, mint egy boltra vagy üzemre. Eközben a kiadó nem más, mint missziós központ, a hármas angyali üzenet egyik szócsöve. Létezésének és céljának nem lehet és nincs is más oka, mint az evangélium olvasható formájú hirdetése. És hogy ezt az írott evangéliumot a többi angyali hangba vegyülve vigye szét a világon. Az angyalhangok egyike vagyunk. Elkötelezve az evangélium mellett, és egyetértve a többséggel, hogy a végidők felhívását és minden evangéliumi tartalmat el kell vinni a világnak.

Ezért nem érdekel minket, hogy a testvérek olvasnak-e vagy sem. Mert a mi könyveink elsősorban nem nekik szólnak. Az evangéliumot ugyanis nem azoknak kell hirdetni, akik már részei annak, hanem azoknak, akik a hangos kiáltást kell, hogy még meghallják („Fussatok ki belőle én népem…” – Jel 18:4), hogy dönteni tudjanak. A mi dolgunk az, hogy azokhoz jusson el a könyv, akik még olvasnak (és szomjaznak az evangéliumra). És ilyenekből még rengeteg van. Nem hátrány persze (sőt előny), ha magunk is olvastunk egy könyvet, ha ajándékozni vagy eladni akarjuk. Azonban a cél többnyire nem mi vagyunk, hanem a megtérendők, akik miatt Isten még fenntartja a világot, mert azt akarja, hogy senki ne vesszen el, hanem aki csak lehet, még megtérésre jusson.

 

Dr. Gyetvai Gellért

A világot átformáló Írás

Miért ír az ember, vagy még inkább: miért ír az Isten? Günter Kunert a Miért ír az ember? c. esszékötetében ekképpen válaszolja meg a könyv címében feltett kérdést: „az ember azért ír, hogy éljen.” Ha ezt a meghatározást, amivel mélyen egyet tudok érteni, Isteni viszonylatra alkalmazzuk, vagyis a Szentírásra feltett kérdésként (kvázi, miért ír Isten?), akkor a válasz tulajdonképpen ugyanaz: Azért, hogy az ember éljen!

 

Életet lehelt az emberiségbe, egyénekbe, nemzetekbe az írás. A világ első istenes könyve – a Tóra – hatása felbecsülhetetlen, a mai napig az egyik legnagyobb hatású írás az emberiség történelmében, különösen, ha a két szövetség egységében szemléljük a Szentírást, vagyis egy könyvként (amiben a Tóra minden későbbi írás alapja). Nemzetmegtartó ereje volt, főleg az írott tannak. Mert az írás az egyetlen biztos igazodási pont. Ami semmivel nem helyettesíthető. Még ma sem. Lássunk erre egy példát! Jósiás egy olyan uralkodói örökség leszármazottja, amely már beláthatatlan távolságra került az igaz kijelentéstől, már szinte visszafordíthatatlanul elhagyta az Istennel kötött szövetséget. A vallás legfeljebb nyomokban hasonlít a pusztában adottra. De ekkor történik valami, ami a feljegyzések tanúságtétele alapján Jósiást az egyik nagy reformerré emeli a dávidi dinasztiában: a törvénykönyv megtalálása (2Kir 22–23. fej.). Az írás hatása az egész nemzetet restaurálja, elemi ereje kétségtelen.

Mitől más az írás, mint a szó? Jósiás története a legjobb példa arra, hogy a szóbeli tanítás milyen könnyen torzulhat, miközben az írott változatlan, szilárd, mint a kő, és befogadó szívekkel, elmékkel találkozva katartikus erővel képes átváltoztatni az emberi gondolkodást, átformálni akár egy egész nemzetet, de még a világot is. Képes akár évezredekig szunnyadni, mint a parázs a hamu alatt, észrevétlenül, senkitől nem tudottként, majd amikor elérkezik az ideje, tűzzé válik, és ha erre van szükség, elementáris erővel perzsel, mint Jósiás király idején, vagy éppen meleget ad azoknak, akik a bűn szívet fagyasztó dermetegében az isteni melegségre vágynak.

Nem véletlen, hogy közel kétezer éves szétszóratás után is kimondható, hogy a zsidók a könyv népe. Nemzetmegtartó ereje van az írott szónak, különösen az isteni Igének. Maimonidész írja (Misné Torá, 1:8–9): „Minden zsidó köteles Tórát tanulni, akár szegény vagy gazdag, akár egészséges vagy beteg, akár fiatal vagy idős. Még ha koldus is az illető, akinek a megélhetése adományokból származik, vagy ha családi kötelezettségei vannak a feleségével és a gyerekeivel szemben, akkor is meghatározott időt kell szánnia tóratanulásra, éjjel és nappal.” Ahogy írva van: „Gondolj rá nappal és éjjel” (Józs 1:8).

„Heine találóan mondja, hogy a zsidók a hátukon hordozzák a hazájukat, hiszen a Tóra a hazájuk” – írja Heller Ágnes „A zsidó Jézus feltámadása” című kötetében (79. o.). De nemcsak ők hordták a hazájukat a hátukon, hanem az írott mózesi tanok is hordták őket. Jött a Talmud, a Zohár a Báhír, a Tanjá vagy éppen Ráshi kommentárjai, és az Írás egyre csak tartotta a népet, akár oszlopok egy csarnokban, és mindennek az alapja a mózesi tanok gyűjteménye, a próféták és az egyéb írások maradtak.

Amikor az isteni óra az idő elérkeztét jelezte, mennyei Atyánk új szövetséget kötött a néppel és immár az egész földdel. Az újszövetségi írások szűkös kis kötetével (hiszen mindössze 27 irat, többsége alig egy levél) pedig egy maroknyi zsidó az egész világot állította a feje tetejére.

A középkor után? A bibliafordítások voltak az egyik legfontosabb elemei a nemzetek létrejöttének. Általuk nemzeti nyelvek születtek (egyes nyelvészek állításai szerint a német területek között időnként tolmácsra volt előtte szükség, hogy egymást megértsék, olyan mértékben különböztek a nyelvjárások adott népen belül). A reformáció az új médium, a könyvnyomtatás nélkül valószínűleg nem terjedt volna el olyan gyorsan. 1520 és 1526 között tizenegyezer röpiratot adtak ki több mint tizenegymillió példányban a német területeken. Andrew Pettegree angol történész összeszámolta, hogy Luther írásai a 16. században 4970 kiadásban láttak napvilágot. A könyvszerű kiadványokat is számolva, mint például a Biblia, összesen körülbelül nyolcezer Luther-kiadvány látott napvilágot, ezek 80 százaléka német nyelven – írja Horváth Géza. És ezek nem csupán vitairatok voltak, hanem az írott Igének a hordozói is. Nyelvészek állítják, hogy ezzel Luther a német nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának legmeghatározóbb alakjává vált. Ha igaz, hogy „nyelvében él a nemzet”, akkor magának a nemzetállamnak az egyik oszlopa is az Írás, és nem csak Németország esetében.

Egyházunk létrejötte elképzelhetetlen ma már nyomtatott irodalom nélkül. Aligha találnánk sok olyan területet, ahol az írott evangélium nem lett volna elsődleges hírvivő az egyház missziójában. Nem egyszer oly mértékben megelőzte az egyház személyes térhódítását, hogy már híres lett, mire az első igehirdető evangélisták megérkeztek az adott területre. Így volt ez Magyarországon is. A „Jézushoz vezető út” csak 1892-ben jelent meg az USA-ban, de 1894-ben már magyarul is olvasható volt egy református lelkész jóvoltából. Mára ezt a könyvet több mint 160 nyelvre lefordították, és százmilliós példányszámával, Kempis Tamás „Krisztus követése” című műve mellett, valószínűleg a legelterjedtebb keresztény írás a világon, a Bibliát is ide számolva. E könyvek hatása messze túlmutat az elképzelhető és ember által belátható horizonton. A könyvmisszió legfőbb ereje a „könyvevangelizáció” intézménye volt (ill. a világ számos részén ma is az). Hivatásos és önkéntes könyvevangelisták vitték az evangéliumot házról házra, vagy árultak utcai standokon, osztották aluljárókban, adták szomszédoknak barátoknak, és ki tudja még hányféleképpen ezeket a könyveket.

Ma mégis egyre felteszik a kérdést: van-e még értelme? Minden adat azt mutatja, hogy nem csökken a könyvek a szerepe a misszióban, hanem nő. Úgy tűnik, Istennek más terve van a könyveinkkel, mint amit a kételkedők jósolnak. Olyan lesz, mint a színház. A mozi megjelenésével nem tűnt el a teátrum, és még csak át sem alakult. Megőrizte helyét a világunkban, és ma hatalmas népszerűségnek örvend. És békésen megfér egyéb evangéliumi ágak mellett. Mert az Isten azért ír, hogy az ember éljen. Isten terve, hogy minél többen éljenek (ha lehetne, mindenki).

 

Dr. Gyetvai Gellért
kiadóigazgató

 

Igazán kemény helyzetekre

A napokban generálkonferenciás megbeszélésen vettem részt. 75 ország kiadóvezetői és könyvevangélista vezetők gyűltünk össze a zoom előtt, hogy távolságokat áthidalva, virtuálisan próbáljuk meg átélni a testvérség érzését. Miért is vagyunk testvérek? Nem egy vérből származunk, nem közös az anyánk, apánk, másokat mondunk rokonainknak. A kis képernyőcskéken végignézve még a fizimiskánk is egészen másról vall, a bőrünk színe sem egyezik többségében. Akkor mégis miért? Miért testvérem az, aki idősebb az anyámnál, akit sohasem láttam élőben, és vérségi kötelék nincs köztünk?

A megváltás árán váltunk rokonná, nem test és vér szerint, hanem felülről születés útján. Mert az újjászületésben közös az Apánk. Ezzel pedig Krisztus örököstársai, testvérei lettünk, ahogy a Szentírás mondja: „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak…” (Róm 8:17a). Az örökségünk azonban nem e világból való, miközben mi még ebben a világban élünk. Ez pedig anomáliákhoz vezet. A szenvedések anomáliáihoz. A világ minden táján zárva vannak a gyülekezeteink, a könyvevangélisták többsége elvesztette a munkáját, mások vagy valamilyen helyettes szolgálatot látnak el, vagy valamilyen támogatással olyan házról házra munkát végeznek, mint az ajándékcsomagok kilincsekre akasztása (benne könyvvel), hogy minden akadály ellenére is terjedjen az evangélium. A kiadók forgalma mindenütt jelentősen csökkent, egyesek csak támogatások árán tudnak fennmaradni, mások a tartalékaikat élik fel. És mindenki készül a nyitásra. Mert most még várható, hogy lesz nyitás. A Covidot legyűrjük, a gyülekezeteink pedig előbb-utóbb kinyitnak (legalábbis ez a terv). De mi van akkor, ha egyszer úgy jön ránk a krízis, hogy nem lesz megint nyitás? Ha zárás, szorítás jön, majd még szorosabb zárás, szorítás, és pária leszünk örökre a világ szemében – egészen a visszajövetelig. Mert hiszen a próféciák szerint ez is el kell hogy érkezzen.

A szenvedésünknek valójában ebben van igazán az értelme: „…ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk” (Róm 8:17b–18). Mindenki szenved attól, ami a világban van, és még jobban fog attól, ami a világra jön. De szenvedés és szenvedés között is nagy különbségek vannak. A világ fájdalmára egyrészt gyógyszer, másrészt nincs értelme, mert az öngyilkos életforma, a saját pusztításunk gyümölcse a világ végidei rázkódása. A testvéri szenvedésre viszont gyógyír az üdvösség, másrészt célja az azonosulás a Megváltóval. Ilyen értelemben pedig elkerülhetetlen.

Még emlékszem a hősi időkre, amikor 25-28 évvel ezelőtt mindenhol Krisztus második eljöveteléről prédikáltak a testvéreink. Ebben vártuk a szenvedést, vártuk, ami a világra következik, és dicsőítettük érte Istent (mert igazságosak az ítéletei). Most pedig, amikor rajtunk a baj, néhányan összevissza futkosnak, panaszra nyílik a szájuk, mások értetlenül kérdezik, miért van mindez. A válasz pedig: mert ez is az utolsó idők része, a krisztusi testvériségből következő mellékhatás. Nem kivétel az utolsó napokban, hanem szabály, ami lesz még rosszabb. Mindez elég baljósan hangzik, és az ép elme tiltakozik a kínok és a szenvedések gondolatától is. Mert szabadításra, fájdalomkerülésre vágyunk. És ez így van jól. De a szenvedést ezzel nem kerülhetjük el.

A könyv, amely a napokban jelent meg a kiadó gondozásában, a szenvedésekben tanúsított kitartás tankönyvi példáját nyújtja. Egy lengyelországi adventista család a második világháborúban, akik végigszenvedték, végigkínlódták, de hitben a „földi poklot”. A könyvet olvasva a következő jelzők ötlöttek fel bennem: megragadó, elképesztő, hihetetlen, letehetetlen olvasmány, mindenkinek olvasnia kell… Az ilyen történeteket olvasva néha elszégyellem magam, és kérdezem: Hol vagyok én hitben ehhez? Enyhítő körülmény, hogy nekem még nem kellett bizonyítanom a földi pokolban. Így feltekintek, egészen magasra, amikor olyan hittel találkozok, mint Paul Cieslar és családja hite. Mi volt a titkuk? Egyik titkuk a határtalan bizalom volt Krisztusban, hogy akár élnek, akár halnak, a vég csakis jó lehet (vagy itt még, e földön, vagy majd odaát). A másik egy látszólag egyszerű dolog volt: következetesség. Azt vallották, hogy a bizalom Istenben független a körülményektől. Akkor is hittek, amikor az SS bezárta a gyülekezetüket, elvitte a társaikat, megölte falubelijüket, és akkor is, amikor az ő életükre tört. Isten pedig számos csodát tett velük. Ezt vallották és ezt is tették. Ettől működött.

A könyv fülszövegén így foglaljuk össze: „A második világháború gyökeresen változtatta meg Paul és családja életét. Idegen hatalmak akarták kényszeríteni őket arra, hogy feladják lengyel örökségüket és szilárd elköteleződésüket Isten felé. A család azonban végsőkig kitartott, megmutatva a világnak, hogy a legnehezebb helyzetekben is lehet engedelmeskedni Istennek. Példájuk rendkívül inspiráló, hitet erősítő a hitben egyre szegényebb világban.”

 

Dr. Gyetvai Gellért

 

Quo vadis, Kiadó?

Nehéz megfogalmazni azokat az érzéseket, amelyek a hirtelen és váratlanul megváltozott világ reflexiói bensőmben. Szeretne teret nyerni a félelem, a bizonytalanság, de helyet kér az elmagányosodás és a kétség is. Ugyanakkor – hála Istennek – ezek egyike sem uralkodik el rajtam. Hiszen egy ezektől erősebb érzés birtokol: a hit abban, aki elhívott, elküldött, magáénak tud. A bizonytalan világban mégiscsak felvetődik a kérdés: Quo vadis?, vagyis hova, merre mész Kiadó?

Az ország és a világ – mire a cikk megjelenik – nagyjából minden területen, amely nem létfontosságú tetszhalotti állapotba megy át, elkezdi szokatlan „téli” álmát aludni. A gyülekezetek inkább nem jönnek össze, az evangelizációkat elhalasztjuk, mindenki kerüli az emberekkel való érintkezést a szükséges és halaszthatatlan dolgokon kívül. És minden bizonnyal jól döntünk, amikor az önkéntes karantént választjuk.

Csakhogy a kiadó üzenete és működése éppen ezzel ellentétes. A könyveink olyan tárgyiasult üzenetek, amelyeket oda kell adni a másiknak ahhoz, hogy életteret nyerjenek. Vagyis pont a működésünk lényege kerül háttérbe a terjedő vírus kapcsán. Mit lehet ilyenkor tenni?

Április elejétől indult volna az Ajándékozz egy könyvet…! mozgalom, amelyben arra hívtuk volna a testvéreket, hogy ajándékozzák meg barátaikat, ismerőseiket rendszeresen egy-egy könyvvel. Ehelyett, ma bezárt házainkban, lakásunkban élünk, és azon imádkozunk, hogy ne találjon meg bennünket a vírus, vagy éppen valamely szerettünket, hittestvérünket, aki különösen veszélyeztetett, mondjuk a kora vagy egészségi állapota miatt. De akkor mit lehet mégis tenni?

Alkalmazkodni. Nincs más út. Ajándékozz egy könyvet! De egyelőre magadnak. A megváltozott élet sokak esetében több szabadidőt vagy több, másként felhasználható időt is hozott. Több időnk lett Istenre, a családra és esetleg a könyvekre is, amelyeket már régen szerettetek volna kiolvasni.

A kiadó a megváltozott helyzethez idomulva fizikailag ugyan zárva tartja a kapuit, de a könyvek terjesztése nem állt meg. Hívunk arra, hogy igényeld kiszállítással, házhoz szállítással a könyveinket, hogy olvashass. És a könyvmisszió? Mi van azokkal, akiknek könyvet szerettél volna adni? Nekik is rendelhetsz. Csomagkiszállításunk segítségével (GLS csomagszállító) biztonságosan házhoz megy a könyv.

Quo vadis, Kiadó? Tovább a megkezdett úton, de igazodva a megváltozott helyzethez. Hívunk, hogy jöjj velünk Te is!

 Dr. Gyetvai Gellért
igazgató

Egy nagyszerű testvérünkről

Könyvek, misszió, család, szeretet

 

A Generálkonferencia kiadóigazgatójától, Almir M. Marrionitól és Victor Hulberttől, a TED könyvkiadásért és médiáért felelős osztálytitkárától levelet kapott az Advent Kiadó. Ennek a levélnek a rövid tartalmát szeretnénk megosztani minden kedves testvérünkkel. Három okunk van rá: először, hogy láthassuk, akiről most szó lesz, milyen példamutató férj és családapa. Másodszor – és ezt a hazai körülmények jelenségei közepette nyomatékkal szeretnénk kiemelni –, hogy mennyire elkötelezett testvérek szolgálnak világszerte a könyvkiadásban, és végül, hogy lássuk, milyen hozzáállást várna el a menny a könyvek kiadása és terjesztése terén az adventmisszióban, beleértve a bel- és külmissziót, legyen az lelki, egészségügyi vagy egyéb jellegű.

„Néhány héttel ezelőtt Wilmar Hirle lelkész beszámolt nekünk felesége váratlan betegségéről. Így meg kellett változtatnia nyugdíjazási tervét, amely ennek az ötéves időtartamnak a végén történt volna meg. Néhány orvosi konzultáció után (…) Hirle testvér úgy döntött, előbbre hozza visszavonulását 2019 februárjára.

Hirle lelkész 39 éve szolgál az adventista egyházban, ebből 35 évet a Kiadói Szolgálatok igazgatójaként végzett egyházterületi, uniós, divíziós és generálkonferencia-i szinten. Miután a Kiadói Szolgálatok vezetőjeként szolgált saját Dél-amerikai divíziójában, hat évig az Eruro-ázsai Divízió Kiadóigazgatója lett, ahol sok fiatalra hatással volt; ők később szintén vezető pozíciókba kerültek.”

Amikor 13 évvel ezelőtt a Generálkonferencia Kiadói Szolgálatához csatlakozott, elkötelezte magát, hogy prioritást élvezzenek azok testvéreink, akik évtizedekig ateista-materialista ideológiai állami vezetés alatt éltek, akik nem juthattak korábban ahhoz a széles skálájú irodalomhoz, amely minden élethelyzetben segítséget nyújthat a ma emberének. Elkötelezettsége kiterjedt a muzulmán világra is. Nevét és önzetlenségét jól ismerik Oroszországban, Ukrajnában, Moldáviában, Szibéria távoli területein (mindet személyesen bejárta), Azerbajdzsánban és számtalan más országban.

Nevéhez fűződik Az év misszionárius könyve projekt (A képzeleten túl, Egészség és wellness, A megváltás története és az idén: Remény mai családoknak stb.). Ezt a tervét 2006-ban szavazta meg a GK, ami azt eredményezte, hogy világszerte 50 nyelven 500 millió könyv került emberek kezébe.

  1. M. Marrioni – akivel Hirle lelkész mostanság társigazgatóként működik – hálásan emlékezik vissza arra, hogy ő vezette be a könyvevangélista munka, majd a könyvkiadás világába: „Imádkozom, hogy befolyása továbbra is bátorítsa az új vezetőket: legyen nekik is ilyen missziós lelkületük.”

Marrioni testvér levelének zárszavát különösen jó lenne mindenütt – nálunk is, ahol sok megbecsülés és sok méltatlan támadás is éri a kiadót – megfogadni: „A kiadói munka nem azért jött létre, hogy olyan egyéneknek adjon állást, akiknek munkára van szükségük. Ez a szolgálat azért létezik, hogy a hármas angyali üzenetet közvetítse az egész világon ebben a generációban. Ez csak akkor fog megtörténni, amikor lelkes vezetők azért fognak küzdeni, hogy egységben tevékenykedjünk, valamint ösztönzik a könyvevangélistákat és a gyülekezeti tagokat arra, hogy annyi írást terjesszenek, amennyit még soha azelőtt.

Nagyon szépen köszönjük, Wilmar Hirle lelkész! Isten kegyelméből, a te lelkesedésed legyen mindenki szívében, akik szeretik a Kiadói Szolgálatot!

Imádkozzunk a Hirle családért és azokért a kihívásokért, amelyekkel szembe kell nézniük életük új fejezetében.

Tisztelettel:

Almir M. Marroni

igazgató , Kiadói Szolgálatok Osztálya

a Hetednapi Adventista Egyház Generálkonferenciája”

 

Egerváriné Kökényes Zsuzsa

igazgató, Advent Kiadó

 

(A levelet Cserpán Ádám fordította.)

Hír egy nagyszerű könyvről

Szűcsné Novák Mária: Hetven bibliai nőalak tűzzománc képe és története

 

A könyv szerzője és a művész, aki a tűzzománc képeket készítette, egy és ugyanaz. Hosszú korszakot fognak át azok a leírások, amelyek a bibliai eseményeket kétség kívül erőteljesen befolyásoló nőalakokról szólnak. Ennyire gazdag és szinte teljes képet azonban – bár több kezdeményezés, kisebb kötet is megjelent korábban – a bibliai nőalakokról mindeddig nem rajzolt meg senki. Természetesen Éva az első ábrázolt asszony, aki minden ember ősanyja, és Priszcilla az utolsó a könyvben, aki a keresztény misszió egyik áldozatos életű hirdetője volt. Hetven lányról és asszonyról írni is nagyszerű cselekedet, de mindhez egy-egy csodásan megalkotott tűzzománc alkotás fotója társul.

A Székesfehérvári Vörösmarty Társaság adta ki ezt az egyedülálló könyvet. A könyvbemutató iránt, amely 2018. június 12-én a Vörösmarty Társaság székhelyén történt, igen nagy volt az érdeklődés, annyira, hogy sokan álltak a teremben. A művésznőt Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke kérdezgette. Minden egyes válaszban egy hithű embert ismerhettünk meg, aki a vágyáról beszélt: „Bár segítené a könyv vagy a művészi ábrázolások az embereket, lányokat, asszonyokat vagy férfiakat ahhoz, hogy közelítsenek Istenhez; szerezzenek vele élő és áldott tapasztalatokat!” A művésznő által kiválasztott két ismert, új protestáns ének is ezt a célt szolgálta, amely a könyvbemutató estjén elhangzott.

A kötetet Steinbach József, a Református Egyház Dunamelléki Területének püspöke ajánló sorai vezetik be.

Szíves szeretettel ajánljuk bárkinek, akit érdekel a Szentírásnak ez a vetülete. Ha megfelelő érdeklődés mutatkozik, az Advent Kiadó beszerzi a könyvet a Vörösmarty Társaságtól.

 

Egerváriné Kökényes Zsuzsa

A Károli Biblia továbbra is kapható lesz!

2018. április 19-én honlapunkon és az AdventInfoban (ápr. 28.) megjelent egy közlemény, hogy az 1908-ban revideált Károli Biblia nem lesz tovább kapható. A Kálvin Kiadó a Magyarországi Bibliatársulat megbízásából a jövőben is ki fog adni Károli Bibliákat változatlan szöveggel, így továbbra is testvéreink rendelkezésére áll majd a kedvelt Biblia. A Bibliák ára változik majd. A mostani készlet még a régi áron elérhető, korlátozott számban. Az áprilisi téves közlésért testvéreink szíves elnézését kérjük. A változó árakról tájékoztatást fogunk adni.

 

Advent Kiadó