
Verses este a könyvtárban
2024. április 4-én sikeresen megrendezésre került a már-már hagyományosnak mondható verses esténk. Ez alkalommal az öröm témakörével kapcsolatos verseket, dalokat hallgattuk meg egymás előadásában.

Veszprémi tanulmányi kirándulás
Az Adventista Teológiai Főiskola 2024. április 14-én vasárnap kirándulást szervezett Veszprém városába. Az interaktív városnézés során megtekinthettük a Benedek-hegyet, az Óváros teret, illetve a várnegyed látogatható részeit.

Búcsúzik egy jó csapat
„Ez egy jó csapat” – így jellemeztük a csoportunkat. A sikeres vizsgák és a szakdolgozat leadása alkalmából közösségi vacsorát szerveztünk. Ez jó visszatekintési lehetőség volt az elmúlt két, együtt töltött évre.

Szakmai személyiségfejlesztő tréningek az Adventista Teológiai Főiskolán
Megbetegítő és gyógyító konfliktusok címmel 3 napos szakmai személyiségfejlesztő tréninget tartott az Adventista Teológiai Főiskola 2024 márciusában. A képzés vezetője Ferenczi Zoltán kiképző tréner, addiktológus, teológus lelkész.

Lelkigondozás és közösségépítés az Adventista Teológiai Főiskolán
A 2024/2025-ös év őszi félévében ismét elindul a Kapcsolatépítő és Konfliktuskezelő Szakirányú továbbképzés, amely az egyházterületek és a főiskola együttműködésével jöhetett létre, és nagy érdeklődésre tett szert az előző évben.

Lelkigondozói csoport az Adventista Teológiai Főiskolán
EGYÜTT KÖNNYEBB! lelkigondozói csoport indult a főiskolán 2023 őszétől. A csoportba azok jelentkezését vártuk, akik szerettek volna egy olyan közösséghez tartozni, ahol megismerhetik erőforrásaikat, és kötetlenebb formában megtanulhatnak kapcsolódni másokhoz, megtapasztalva a feltétel nélküli elfogadás…

Az Adventista Teológiai Főiskola felvételi tájékoztatója a 2024–2025-ös tanévre
Teológus alapképzésre olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, és Isten megértéséhez és megismeréséhez, a kereszténység tanításához, a Biblia tanulmányozásához tudományos ismereteket szeretnének gyűjteni. Az alapképzés hároméves.

Dr. Szilvási József testvér állami kitüntetést kapott
Az Adventista Teológiai Főiskola rektorának kezdeményezésére 2023. augusztus 20. alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök dr. Szilvási József professzor emeritus testvérnek több évtizedes, kiemelkedő egyházvezetői és tudományos munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta.

A Hallgatói Önkormányzat új tisztviselői
A megválasztott új tisztségviselők: Cucin Imre elnök (BA nappali 1. évf.), Rábai Szabolcs alelnök (BA 2. évf.), Balázs Ervin alelnök (MA 1. évf.)

Intenzív tanítási hét
Az Adventista Teológiai Főiskola legújabb szakirányának, a Kapcsolatépítő és Konfliktuskezelő szakiránynak múlt héten volt az intenzív tanítási hete, amely ígéretes és színvonalas kezdettel büszkélkedhet. Közel 50 résztvevővel zajlott, akik egész héten át részt vettek a…

Id. Szilvási József Pécel Város posztumusz díszpolgára lett
2023. augusztus 20-án id. Szilvási József (1923–2011) kitüntető címét – a városi ünnepség keretében – fiai vehették át, abból az alkalomból, hogy az Adventista Teológiai Főiskola és az egyház országos központja 25 év óta működik…

Gondolkodjunk együtt, közösségben!
Szeptember utolsó hétvégéjén közösségi napokat rendeztünk a főiskolán. Szombaton a Péceli Adventista Gyülekezettel együtt tartottuk az istentiszteletet, zenészeik vezettek minket a dicsőítésben, a gyermekek felé is a gyülekezet tagjai szolgáltak gyermektörténettel és korcsoport szerinti foglalkozással,…

Főiskolai tanár munkaköri cím adományozása
2023. május 4-én az ATF Tudományos Tanácsa a 2023/2/4. számú határozatával dr. Kormos Erik főiskolai docens részére főiskolai tanári cím adományozását javasolta az alábbiakra tekintettel.

A hála ünnepe
Kell, hogy legyen az emberek életében egy-egy olyan alaklom, amikor visszatekint egy hosszabb útra. Ilyenkor feledésbe merülnek a nehéz napok, marad a hála és a köszönet, amelynek szavai a 100. zsoltár alapján így hangzottak 2023.…

Jubileumi tanévnyitó és diplomaátadó ünnepség az Adventista Teológiai Főiskolán
Az Adventista Teológiai Főiskola 2023. szeptember 2-án tartotta hagyományos Tanévnyitó és Diplomaátadó ünnepségét a péceli baptista gyülekezet szépen felújított imaházában. Az idei alkalmunk ugyanakkor mégis eltért az eddigiekben megszokott tanévnyitóktól, hiszen sokunk örömére és várakozására…
Lélekkel és tudománnyal Krisztus szolgálatában
Az Adventista Teológiai Főiskola 2023. szeptember 3-án, vasárnap a Terézvárosi Adventista Gyülekezet imaházában rendezte meg szokásos őszi, tudományos konferenciáját, Lélekkel és tudománnyal Krisztus szolgálatában címmel. Az idei alkalom azonban mégis rendhagyó volt, hiszen szerves részét képezte annak a kétnapos ünnepségsorozatnak, mely a főiskola jubileumi hálaadó istentiszteletével vette kezdetét, majd a tanévnyitó és diplomaátadó rendezvénnyel folytatódott.
Read More
Bemutatkozik G. Tóth Aletta Beatrix, az ATF Könyvtár munkatársa
Ha jól tudom, te az ATF hallgatójaként lettél a főiskola munkatársa. Először, még diákmunkásként segítettél a könyvtárban, most pedig főállásban a Tanulmányi Osztályon és a könyvtárban is dolgozol. Mesélnél egy kicsit erről? Diákként és munkatársként…

Peszách: a szabadulás ünnepe az Adventista Teológiai Főiskolán
Széderestre gyűltek össze az Adventista Teológiai Főiskola hallgatói 2023. április 14-én, pénteken este, hogy visszaemlékezzenek Isten ószövetségi népéért hozott különleges tetteire és hálát adjanak az Örökkévalónak.

Feszültségek, konfliktusok, háborúk: „Viharok” a Bibliában, az egyházban és a társadalomban
Feszültségek, konfliktusok, háborúk: „Viharok” a Bibliában, az egyházban és a társadalomban címmel és témakörben került megrendezésre az Európai Teológiai Tanárok Konferenciája (ETTC) az Adventista Teológiai Főiskola égisze alatt, első alkalommal Budapesten, 2023. március 22. és…

Akkreditációs tanúsítványok átadása
Az Adventista Teológiai Főiskola életében igen jelentős, de még helyesebb úgy fogalmaznunk, hogy a kiegyensúlyozott működési feltételeink biztosítása szempontjából meghatározó eseményre került sor 2023. március 9-én a Budapest Kongresszusi Központban. Ez az épület adott ugyanis…