
Lelkészbeiktatási istentisztelet a székesfehérvári körzetben
Ünnepélyes istentiszteletre készültünk január 14-én szombaton Székesfehérváron, az „A” Gyülekezetben. Bihari Csaba, a Dunamelléki Egyházterület titkára iktatta be Hites Gábor testvérünket Lovasberény, valamint Székesfehérvár „A” és „B” Gyülekezeteinek lelkészévé.

Életfejlesztés Nagykanizsán
Különleges programot indított a város számára gyülekezetünk Nagykanizsán kétheti rendszerességgel. Életfejlesztés címmel aktuális életkérdésekről tartanak előadóink előadás-sorozatot beszélgetés formájában, bibliai alapokon.

Városföldi misszió
Városföld egy kis község Kecskemét mellett – és az otthonom is, most már 3 éve. Zenészként a leghálásabb közönséget mindig a kis helyeken, kis (falu)közösségekben, az egyszerű emberek közt találtam meg. Városföld lakói is pont…

Tizenkilenc és fél óra
Az utóbbi négy hónapban kétszer is ki kellett nyitni Ráckevén, a gyülekezetben a keresztelő-medencét. Szeptemberben Ócsai Evelin, decemberben Kirschner Enikő és Babarczi Ádám kötött szövetséget az Úr Jézussal.

Idősek köszöntése
„Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra” (2Kor 4:16) – ezekkel az igei gondolatokkal nyitotta meg a bibliát lelkész testvérünk, Simon Zsolt november 26-án,…
Bibliai szabadegyetem Dunaújvárosban
Befejeződött a 8. szemeszter. Talán ez volt az összes közül a leggyengébb. Legalábbis, ami a látogatottságot illeti. Egyszer-kétszer értük el csupán a 20 fölötti vendégszámot. Az Ószövetség kiemelkedő eseményeiről – Tízparancsolat, szentély tana stb. – szóltak az előadások. Azonban a „törzsgárda” kitartott.
Read More
Karácsonyi kórházlátogatás
Karácsonykor az általánosan jellemző rohanás, tolongás közepette, amikor mi magunk is azon igyekszünk, hogy minden szépen rendben, örömben teljen, csodára várnak az emberi szívek. Jobb esetben ilyenkor eszünkbe jut segíteni, szolgálni a szükségben lévőknek.

Lelkészi meghatalmazás a kecskeméti körzetben
Ünnepélyes alkalomra gyűltünk össze közelebbről és távolabbról 2016. december 17-én a kecskeméti adventista kápolnában. Árvai Pálma lelkészi meghatalmazással lépett abba a szolgálatba, melyre Isten hívta el őt.

Karácsonyi koncert Lovasberényben
December 17-én két helyszínen is karácsonyi koncertet tartottunk. Az egyik helyszín a gyülekezet kápolnájában, míg a másik a helyi idősek otthonában volt.

Adventre várva Pécsett
A Pécsi Gyülekezet ősszel előadás-sorozatot tartott „Iránytű a XXI. században is!” címmel a Pécsi Tudásközpontban, aminek a záró alkalmát külön is meghirdettük december 17-re.

Jótékonysági hangverseny Hévízen
Többéves együttműködés eredménye, hogy a külföldön is hírneves, hévízi Musica Antiqua reneszánsz együttes idén is felvállalta, hogy a Hévízi Gyülekezet tagjaival adventi jótékonysági hangversenyt szervez.

Karácsonyi vásár és közösségi nap Lovasberényben
Isten különleges gondoskodásának köszönhetően sok fagyos nap után szép napsütéses, már-már tavaszias időnk volt december 11-én, vasárnap. A gyülekezetből szép számmal gyűltünk össze, de most nem az imaházban, hanem a mellette lévő kisházban.

Ősi iratok – mai tanulságok
2016. október 27-től december 1-ig Ősi iratok – mai tanulságok címmel előadás-sorozatot tartott Árvai Tamás lelkész az albertirsai Móra Ferenc Művelődési Központban.

„Áldott Reménység”
Siófok városa már tizenhat éve ismeri a gyülekezet törekvését, hogy évente jótékonysági hangversenyt rendez olyan családok megsegítésére, akik súlyos anyagi és mentális helyzetbe kerültek.

Cserkész Lelki napok Nagykanizsán
Kis közösségünk ismét együtt töltött egy rövid hétvégi alkalmat 2016. december 9–10. között. Programunkban megvalósult több közösségépítő játék, értékfilmnézés és az arról való elmélkedés, imaóra, éneklés, bibliai activity magas fokon, gyaloglás a friss levegőn és…

Adventi koncert és Mikulás Puttonya segélyezési program Kecskeméten
Az év utolsó hónapja 2016-ban is sok missziós lehetőségre kínált alkalmat. December 3-án a Mikulás Puttonya segélyezési programra, 23-án az Adventi koncertre vártuk a vendégeket a kecskeméti adventista kápolnába.

A Gyömrői Gyülekezet őszi programjai
Gyülekezetben idén ősszel is sok ünnepélyes istentisztelet volt, amely megörvendeztette szívünket. Október 15-én Horváth Sándor testvérünket presbiterré, Gyömrő Molnár Béla testvérünket pedig diakónussá szentelték.

„Irány az Ígéret Földje!”
…szólt a Bibliai Olimpia 2016-os mottójának felhívása, melynek első fordulóján, március 7-én 50 egyéni és 96 csapatversenyző vágott neki Mózes második könyvének.

Imaházszentelés Albertirsán
Nagy hálával vagyunk Isten iránt, hogy elkövetkezett az a nap – 2016. november 19. –, amikor új gyülekezetünk felszentelésére sor kerülhetett. Korábban évtizedeken keresztül családi háznál tartottuk az istentiszteleti alkalmainkat, majd néhány évig a művelődési…

„Tudom a te dolgaidat…”
Sola scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus, soli Deo gloria. Ezen az öt gondolaton keresztül emlékeztünk meg a jövőre ötszáz éve elkezdett reformációról 2016. november 5-én, szombaton, a Dunamelléki Egyházterület hagyományosnak mondható hitéleti konferenciáján.