
Női Szolgálatok Nap Egerben
Szívünk hálás Istennek azért, hogy 2025. április 26-án Női Szolgálatok Napon vehettünk részt az Egri Gyülekezetben. Az áldásos bibliatanulmányozás után Bodnár Jánosné, a Magyar Unió Női Szolgálatok Osztályának vezetője nyitotta meg köztünk Istenünk Igéjét. Az…

Zenével a zenei tehetségekért
Egy nemes összefogásnak lehetett helyszíne Eger városa 2024. november 9-én. Az „Aranyeső énekegyüttes és zenekar” felajánlásával gyülekezetünk és az Összefogás – Fejlődjünk Együtt Alapítvány jótékonysági hangversenyt szervezett, melynek helyszíne a város református temploma volt.

Jézus a legnagyobb ajándék
2024. december 17-én már második adventi közösségi alkalmunkat tartottuk a SZALA Misszió keretében Egerben. Egy évvel korábban vettük fel a kapcsolatot az „Összefogás – Fejlődjünk Együtt Alapítvány” munkatársaival, akikkel közösen szolgálunk azóta is a hátrányos…

Értékes lányok és asszonyok
Néhány lelkes és elkötelezett fiatal testvérnő összefogásával, együttes szolgálatuknak köszönhetően elkezdtük tanulmányozni a Generálkonferencia által szerkesztett és Hegyes Csilla testvérnő által lefordított, „A Biblia értékes asszonya” című értékes anyagot.

Gyermekszombat Egerben
Az egri gyülekezetben első ízben rendeztük meg gyermekszombatunkat. Miskolcon már több ízben vettünk részt ilyen alkalmon, de már vágytunk rá, hogy nálunk is megrendezésre kerüljön.