Bejegyzés

Az Egészségügyi Szolgálatok Osztályának felhívása a koronavírus és az influenzajárvány kapcsán

Kedves Testvérek! Miközben várjuk azt az időt, amikor Isten eltöröl minden betegséget, bajt és halált, lehetőséget ad együttműködni vele életünk és egészségünk megőrzése érdekében. Még mielőtt a világ bármit tudott volna a fertőzések terjedéséről, a kórokozók jelenlétéről, Isten világos higiéniai szabályokkal védte meg népét Egyiptom betegségeitől. Isten népének ma is erkölcsi kötelessége mindent megtenni, hogy megelőzze, illetve megállítsa a betegségek terjedését. Az Adventista Egyház felhívja a tagság figyelmét a koronavírus (2019-nCoV) és az influenzavírus okozta betegségek megelőzésére. A bibliai próféciák figyelmeztetnek az utolsó időkben egyre sűrűsödő járványokra, betegségekre, amelyek bennünket is érinthetnek. Az egészséges életmódot és a bibliai prevenciót hirdető egyházként kötelességünk józanul, a bibliai elvekkel összhangban reagálni ezekre. Ezen betegség fertőző betegség, ami azt jelenti, hogy a megbetegedés kockázatát higiénés előírások betartásával lehet csökkenteni, az egészséges életmód alapelveinek betartása segíti az immunrendszer általános ellenállóságát és a felgyógyulásban is előnyt jelenthet, de nem véd a fertőzéstől.

A vírussal kapcsolatos félelmeket fokozza az, hogy új vírussal áll szemben az emberiség, aminek pontos veszélyeit vagy lefolyását nem ismerjük, ahogyan jelenleg védőoltás sem érhető el. Ezen félelmek pánikhoz, és akár idegengyűlölethez is vezethetnek. Isten Igéje azonban erre biztat: ,,Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (2Tim 1:7). Ennek jegyében ismertetjük veletek az alábbi elővigyázatossági intézkedéseket, melyeket kövessünk a gyülekezeteinkben.

 

Mit tudhatunk jelenleg a betegségről?

A koronavírus által okozott betegség lefolyása személyenként változik, és az enyhe tünetektől kezdve, akár kórházi kezeléssel és halállal is végződhet. A betegség magas lázzal kezdődik, majd száraz köhögéssel folytatódik, végül egy hét elteltével légzési nehézségek és légszomj alakul ki, melyek azonnali orvosi kezelést igényelnek. Érdekes módon a betegség nagyon ritkán okoz orrfolyást és tüsszögést, ugyanis a tüdő alsóbb régióit támadja. A betegség cseppfertőzéssel terjed. Az eddigi híradásokból úgy tűnik, hogy a betegség azokra veszélyes első sorban, akiknek van már valamilyen krónikus betegsége. A vírus mára emberről emberre terjed, és már a lappangási idő alatt fertőz, ezért vezettek be több helyen karantént is. Amennyiben járvánnyá válik a koronavírus, az első félév végére várják a lecsengését. Habár a vírust Magyarországon még nem mutatták ki, a megjelenését elkerülhetetlennek látják a szakemberek.

 

Személyes óvintézkedések:

  1. Aki a tüneteket érzékeli autóval vagy taxival, tömegközlekedés kerülésével, forduljon haladéktalanul orvoshoz! Eközben kerülje annak lehetőségét, hogy másokat megfertőzzön: használjon kesztyűt, maszkot.
  2. Nagyon fontos, hogy azok, aki megbetegszenek, belázasodnak, maradjanak otthon, és ne menjenek közösségbe. Abban az esetben is, ha hozzátartozónk betegedik meg, kerüljük: a közösséget két hétig.
  3. Tüsszögés és köhögés alkalmával el kell takarni a szájat, de nem kézzel, hiszen ez segíti a fertőzés terjedését, hanem egyszer használatos papír zsebkendővel vagy akár a kabát/ruha ujjával.
  4. A fertőzés megakadályozása érdekében fontos a kéz gyakori fertőtlenítése, főleg étkezések előtt. Erre elegendő a meleg vizes szappanos kézmosás, ami legalább 20 másodpercig tartson.
  5. Mindenki kerülje az arc, főleg a száj, szem és orr érintését mosdatlan kézzel. A közhiedelemmel ellentétben a szájmaszk nem akadályozza a vírus terjedését, hanem leginkább azt akadályozza meg, hogy valaki az arcát megérintse fertőzött kézzel.

 

Közösségi óvintézkedések:

  1. Figyeljünk oda azokra, akik betegek – különösen az idős és/vagy krónikus betegekre –, kísérjük figyelemmel az állapotukat, ha kell, értesítsük az orvost, és az óvintézkedések betartása mellett segítsünk személyesen, amennyiben ez ajánlott az adott esetben.
  2. Kerüljük a fizikai érintkezés bevett társadalmi formáit, mint például a kézfogást, az arcok érintkezését, és a puszit. Amennyiben mégis kézfogásra kerül sor, utána mindenképp fertőtlenítsük a kezünket.
  3. Biztosítsuk a szappannal és meleg folyóvízzel történő kézmosás lehetőségét, figyeljünk, hogy a szappan ne fogyjon ki.
  4. Használjunk eldobható papír kéztörlőt a járvány lecsengéséig.
  5. Az előtérben helyezzünk el alkoholos kézfertőtlenítő szert, melyet érkezéskor használjon mindenki.
  6. Rendszeresen fertőtlenítsük azokat a felületeket, amelyeket az emberek megfognak (kilincsek, ajtók, kapaszkodók, villanykapcsolók, asztalok, gyermekek által használt felületek, kézzel működtetett karok/kapcsolók, stb.) minden közösségi alkalom után, akár napközben többször is. Erre vásárolható fertőtlenítős törlőkendők és spray-k (Sanytol, Florasept, Domestos stb.)
  7. Különösen vigyázzunk a fertőtlenítésre és a higiénia betartására úrvacsorák és közös étkezések alakalmával: felületek fertőtlenítése, a kelyhek használatának felfüggesztése, stb. A szolgálattevők a kenyér megtörése előtt nyilvánosan használjanak kézfertőtlenítőt.

További óvintézkedések:

  1. Amennyiben egyes városokban/régiókban járvány alakulna ki, úgy a közösségi alkalmak korlátozása válhat szükségessé a helyi hatóságok felhívása vagy önkéntes korlátozás alapján.
  2. Amennyiben hivatalos állami szervek további óvintézkedéseket javasolnak, úgy ezeket tartsuk be.

Szeretnénk arra is felhívni a figyelmet, hogy tartózkodjunk a betegséggel és az esetlegesen kifejlesztett oltással kapcsolatos összeesküvés-elméletek „gyártásától” és terjesztésétől. Nem méltó hozzánk belekeveredni üzleti, politikai és más világi lobbik egymás ellen folytatott tevékenységébe.

Az orvoslás vívmányainak igénybe vétele nincs ellentétben a hit gyakorlásával. ,,Isten nem biztat bennünket arra, hogy megteszi helyettünk azt, amit mi is megtehetünk magunkért” – mondja E. G. White (Selected Messages. 2. kötet, 346. old.), aki maga is példát mutatott kora orvosi felfedezéseinek alkalmazásában. ,, … folyamatosan időszerűsítette egészségügyi tanácsait, ha újabb bizonyítékokhoz jutott. Amikor orvosilag már lehetővé vált a vérátömlesztés, erre a kezelésre irányította dr. Kress figyelmét, aki beteg volt. ( … ) Egy hasonló példa a himlő elleni védőoltás esete. Míg vízgyógyászatot propagáló kortársai ellenezték a védőoltások alkalmazását, Ellen White maga kérte az oltást, és erre biztatta személyzetét is. Ellen White haladó szemléletű egészségügyi reformer volt, aki Istennek adott dicsőséget a tudomány vívmányaiért” (lásd: Az Egészségügyi Szolgálatok kézikönyve. 111. old., Advent Kiadó, 2003.)

A Biblia higiéniai elveinek ismerete, elődeink példája és egyházunk egészségügyi szakembereinek tanácsai késztessenek megfontolásra, gondolkozásra és felelős közösségi cselekvésre.

 

Testvéri szeretettel:
Ócsai Tamás unióelnök,
Dr. Ősz-Farkas Ernő ESZO vezető

Életmóddal az egészségért Miskolcon

2019-ben is folytatódtak az egészségügyi előadások Miskolcon, „Életmóddal az egészségért” címmel. Feketéné Trankusz Erzsébet lelkész testvér gondos szervezésének és a Célpont Közösségi Tér vezetőjével meglévő jó kapcsolatának, valamint a Füzes utcai gyülekezet „meghívó-terítésének” is köszönhető a 7 előadás sikere.

Az előadások helyszíne a Célpontban, a belvárosban voltak, alkalmanként 30-40 érdeklődővel. Hallhatunk előadást korunk rettegett betegségéről, megelőzéséről, gyógymódjáról. A kemoterápiának a betegségre gyakorolt hatásáról. A legújabb kutatásokról a tudomány oldaláról, és a betegség megéléséről, pozitív szemlélettel. Ezek egymás utáni előadások voltak, melyek felépítésükben egy egységes egészet alkottak. A pozitív kicsengésnek nagyon örültünk, hiszen ezzel a betegséggel többször is szembekerült előadót hallhattunk. Nagyon hiteles volt!

Gondolkodhattunk a lelkünket és testünket is fogva tartó függőségekről is. Itt nem csupán a szerfüggőség, hanem a társfüggőség esetét is boncolgatta az előadó. Hogyan kapcsolódom a másikhoz? Függök tőle vagy szeretem?

A fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő vízipipa fertőzési veszélyeiről, a divatból követés káros hatásairól, a dohányzás aktív-passzív veszélyeiről szomorú adatokat, a súlyos betegségek bekövetkezéséről tudományos, összehasonlító adatokat hallhattunk.

Engem személy szerint a két utolsó előadás gyakorlati hasznossága fogott meg igazán, amelyek a köpölyözés elméletét és a szervezetünkre gyakorolt hatását ismertették. A vállalkozó kedvűek – egy későbbi időpontban és más helyszínen – a gyakorlatban is megtapasztalhatták jótékony hatását.

Az utolsó előadás napján egészségügyi, prevenciós mérések és tanácsadás zajlott a helyszínen, mintegy 90-100 résztvevővel. A helyi újság munkatársa is eljött erre az alkalomra, és másnap beszámolt az eseményről. A Célpont vezetője, Csorba Rita köszönőlevelet küldött, melyben ezt írta: „Jó érzés tudni, hogy vannak ilyen emberek is körülöttünk, mint amilyek Ti és a gyülekezet vagytok! Köszönök mindent!” Testvéreink segítsége nagyon fontos volt ebben a feladatban is. Köszönet érte!

Délután a böjt szervezetünkre gyakorolt, rendkívül kedvező hatásairól tudományos alapossággal felépített előadást hallhattunk. Biológiai óránkat ismerve – ha azt betegség nem zárja ki – mindenképpen jó hatású a heti 1-2 böjtnap. Ne politikai vagy vallási okból, hanem testünk, lelkünk megtisztítása miatt tartsunk ilyen napokat!

Köszönetet mondunk ezúton is előadóinknak, akik tudásukkal, felkészültségükkel – fáradsággal nem számolva messziről is eljöttek – eredményessé, érdekessé tették ezt az előadás-sorozatot! Dr. Nagy Vilmos nyugalmazott háziorvos, dr. Matlák Tímea szakgyógyszerész, Pocsay Júlia pszichológus hallgató, Horváth Gábor lelkész, addiktológiai konzultáns, dr. Horváth Magdolna tüdőgyógyász adjunktus, dr. Koós István belgyógyász, kardiológus főorvos, Feketéné Trankusz Erzsébet lelkész, köpölyöző terapeuta.

Sok új barátság, ismeretség szövődött a sorozat alatt. Velük együtt várjuk az őszi előadásokat is!

Lukács M.-né Klára

Életmóddal az egészségért Szolnokon

A keddi Életmód klubon rendszeresen tartunk gyakorlati foglalkozásokat nagy sikerrel. Ezen túl november 16-án volt a szokásos Gyermek EXPO a Kőrösi Csoma Sándor Általános iskola 3. évfolyamának, november 29-én csütörtökön pedig a Pitypang óvodában járt a felnőtt EXPO csapata.

A gyermekeikért érkező szülőket fogadták a testvérek kérdőívekkel, beszélgetéssel, tanácsadással. Ezzel párhuzamosan „Egészséges vagy nem egészséges?” címmel interaktív szülői fórum zajlott a nyolc alapelvre alapozva. Beszéltünk számos népszerű, de veszélyes vagy tudományosan nem megalapozott irányzatról, egészségügyi tanácsról. Mivel szülőkkel együtt ott voltak a gyermekek is, a tucatnyi hallgató a végére megfeleződött, de a házigazda óvónő nagyon pozitívan értékelte az alkalmat, és javasolta, hogy később, több résztvevővel ismételjük majd meg.

 

óbkk

Életmóddal az egészségért

Az Ellen Gould White Életreform Klub programjai folynak tovább keddenként 17 órakor. Új előadóként köszönthettük Gulyás Judit egészségtan tanárt, aki a Stressz tűrése és kezelése témát boncolgatta. További előadóink: dr. Horváth Balázs háziorvos (Idős korban fiatalon), dr. Horváth József ny. orvos, aki a Boldog Élet családi magazinba több cikket is írt (Egy idős orvos a gyógyító életpálya hétköznapjairól)Soós Róbert és Soósné Jeszták Andrea életmód tanácsadók (A tartós fogyás titkai, A depresszió lefegyverzése).

A Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában a november az egészség hónapja. Az egészséges életmódra nevelésnek megbízható eszköze a gyermekeknek szóló Egészség Expo, ezért már 11 éve szerepel az iskola éves tanrendjében is. November 24-én a harmadikos évfolyam tanulói vettek részt az interaktív programon, a 8-10 fős csoportokat tanáraik kísérték a nyolc állomásra, ahol a gyülekezet tagjai fontos ismeretek mellé ajándékokat is adtak át a gyermekeknek és kísérőiknek.

November 30-án a szolnoki Pitypang Óvodában is tartottak Egészség-napot, ahol nagy szeretettel fogadták az Egészség Expo csapatát. A gyermekeikért érkező szülőket a dekoratív, fényképes roll-upok vezették végig a folyosón, emeleten, majd hat állomáson volt lehetőségük különböző, életmóddal kapcsolatos teszteket kitölteni, életmód-tanácsadással egybekötve. Többen nem tudtak leülni, de a teszteket elvitték magukkal, ajándék kiadványokkal együtt. A házi malom működését is bemutattuk különböző gabonák használatával, a gyermekek nagy örömére. A sikerre való tekintettel valószínűleg egy hosszabb távú együttműködés kezdete volt ez a program.

Így lehet az egészségügyi üzenet az evangélium hirdetésének jobb keze, mely megnyitja az ajtót. Nem csak mi kerülhetünk közelebb az emberekhez az expók segítségével, hanem megnyithatjuk szívüket Krisztus felé is.

 

Czakó László, óbkk