Bejegyzés

Segélykoncert Fehérgyarmaton

2022-ben kilencedik alkalommal került megrendezésre december 11-én az a segélykoncert Fehérgyarmaton, melynek keretében ismét egy, a régióban nehéz helyzetbe került család megsegítésére volt lehetőség. Az adományozók között cégek, intézmények és magánszemélyek is voltak. Az idei kedvezményezett a Vovcsok család Penyigéről. Az édesapa három gyermekét egyedül neveli, mivel az édesanya nem sokkal a legkisebb gyermek születése után daganatos betegségben elhunyt. A mindennapi élet nehézségeivel küzdő család számára nagyon sokat jelent a külső segítség és az emberi odafordulás, ahogyan azt az édesapa is elmondta a koncerten köszönő szavaival.

A koncerten felléptek a Fehérgyarmati Bárdos Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, valamint a Martin Brass fúvószenekar.

A jótékonysági eseményen 1 470 055 Ft értékű adomány gyűlt össze. Ehhez járulnak hozzá azok a természetbeni felajánlások, melyet a család az azóta eltelt időszakban kapott. Ezenkívül a koncert helyi szervezői fehérgyarmati üzletekben helyeztek el gyűjtőurnákat, melyekbe karácsonyig lehet adományokat elhelyezni. A készpénz adományokból 50 000 Ft összeget a család megkapott, a többi pedig a gyermekek babkötvény számlájára kerül elhelyezésre.

Sitkei Zoltán
ügyvezető igazgató

Új kezdet

Ünnepélyes kezdet volt 2020. június első szombatja a Fehérgyarmati Gyülekezet életében. A vírus beálltakor senki sem tudta, hogy mikor fogunk újra gyülekezeti alkalmakat szervezni, de arra senki sem gondolt, hogy az „új világ” első gyülekezési alkalmán keresztségi istentiszteletre kerül majd sor.

Az említett szombaton szabadtéren, Bálint Dóra adta át életét Krisztusnak keresztség által. A keresztségi istentisztelet, illetve a keresztség is Túristvándiban, a Túr folyó partján, költői környezetben lett lebonyolítva. A hozzátartozókon és a Nyírmeggyesi, valamint a Fehérgyarmati Gyülekezeteken kívül közel húsz nem adventista vendég is részt vett az ünnepélyes alkalmon. A keresztség nemcsak a felsorolt dolgok miatt volt különleges, hiszen a keresztséget végző lelkész és a keresztelendő jegyben jártak. Miért írom ezt múlt időben? Mert mire e sorokat olvassátok, már túl vannak a polgári házasságkötésen. Nagy örömünkre a keresztségi alkalommal kapcsolatban rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a testvérektől és a vendégektől is egyaránt.

Reméljük, hogy nem sok idő múlva, ismét ilyen ünnepről tudunk beszámolni.  Köszönjük imáitokat. Isten áldjon titeket!

Szász Barna Szilárd

Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre Fehérgyarmaton a jótékonysági koncert. Minden évben egy vagy két hátrányos helyzetű család részére gyűjtünk adományt. Idén két családot választottunk ki.

Az egyik családban egy 5 éves kisfiúnál, Nándikánál tavaly decemberben diagnosztizáltak agydaganatot. A család azóta nehéz helyzetben van, az anyuka gyakran jár Nándikával Budapestre kezelésekre, az apuka pedig a kislányukra vigyáz. A kezelések és az utazások anyagilag megterhelőek a család számára. A másik kedvezményezett egy 49 éves, háromgyerekes családapa, aki a nyár elején rosszul lett, majd rövid időn belül kiderült, hogy hasnyálmirigy daganata van. Így a kamionozást abba kellett hagynia. Miklós a koncert után sztrókot kapott, majd tüdőgyulladást, amit a szervezte már nem bírt, és 2019. december 27-én elhunyt.

A koncerten fellépett a helyi zeneiskola nagy kórusa, a Szabolcsi Adventista Vegyes Kar, a Trio Acoustic, Baksa András színházi énekes, a fehérgyarmati Adventista Kórus és a debreceni Martin Brass fúvószenekar. Beszédet mondott Fehérgyarmat polgármestere, dr. Péter Csaba, az ADRA nevében Sitkei Zoltán és Szász Barna Szilárd, valamint a helyi lelkész, a konferáló sokadik alkalommal Nagy Imre volt.

A koncerten 1 400 000 forint készpénz gyűlt össze, valamint 2-2 doboz tárgyi ajándék. Azóta rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, és mindenki várja a jövő évi jótékonysági koncertet!

 

HD

Regionális ifjúsági nap Fehérgyarmaton

Kis gyülekezetünk életében először került megrendezésre regionális ifjúsági nap április 13-án. A fiatalokkal már hetekkel előtte készültünk rá, kerestük az énekeket, írtuk a programot. A legjobb az volt, hogy nemcsak páran tekintettük szívügyünknek, hanem mindenki hozzájárult valamivel.

Az istentisztelet sem a jól megszokott módon zajlott. Sokat énekeltünk, rengeteg szolgálat volt, és délután csoportos beszélgetést tartottunk, ahol bizonyos kérdésekre válaszolva mindenki megoszthatta véleményét. Az időseket sem szerettük volna kihagyni, ezért megkértük őket, hogy mondjanak egy verset, amit ők szívesen el is vállaltak. Jó volt látni, hogy a kis imaházunk annyira megtelt, hogy volt akinek már csak az előtérben jutott hely. Vendégeket is hívtunk, akik utána elmondták, hogy áldásosnak érezték ezt a napot, és máskor is szívesen eljönnének.

Reméljük, hogy ez nem csupán egyszeri alkalom volt, és máskor is lesz ilyen szuper szombat a mi kis városunkban! J

 

Hegyes Dorina

 

Ötödik Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton

Az elmúlt 4 év tapasztalata arra bátorított bennünket, hogy idén is megrendezésre kerüljön a rézfúvós jótékonysági koncert.

Mint azt mindannyian tapasztaljuk, az embereket nagyon nehéz megszólítani, elérni, ráadásul gyülekezetünk elég kis létszámmal rendelkezik, ezért azt a lehetőséget láttuk a leginkább kézenfekvőnek, hogy a zenei szolgálatunkat használjuk fel erre a célra. Minden évben megszólítottuk a városunkban működő gyerekkórusokat, felnőtt kórusokat, hangszeres együtteseket, szólóénekeseket, akik szívesen résztvettek ezen eseményeken. Ez nemcsak egy nemes gesztus volt a fent említett zenészek irányába, hanem a hallgatók érdeklődési körének is kedveztünk.

Az öt segélykoncert alatt 9 családnak próbáltunk anyagilag segítséget nyújtani. Idén egy kilencéves kisfiú (aki súlyos szembetegségben szenved) családján, és egy négy gyermekét egyedül nevelő anyuka anyagi gondjain segítettünk. A koncerten 884 700 Ft-ot osztottunk el a két család között, illetve pár nappal később további 117 000 Ft-ot. Voltak tárgyi felajánlások is (mindenből két darab) mintegy 90 000 Ft értékben. Így összességében valamivel több, mint egy millió forint készpénz, illetve a fent említett tárgyi ajándékok kerültek átadásra.

Hála az Úrnak, rengeteg támogatónk van, a helyi és környékbeli cégektől kezdve a 200-300 fős résztvevőkig. Nagyon jó visszajelzések vannak, úgy a hallgatók, mint a támogatók részéről. A hallgatók és a fellépők már a koncert előtti hónapokban érdeklődnek a lehetséges időpontról. Az idén, amikor a cégek vezetőit megkerestem, már nem volt kérdés, hogy támogatják-e a koncertet, hanem mindenki azt kereste, mivel tehetnek többet az előző évekhez képest, illetve már várták a megkeresésemet. Sokan már most megígérték a jövő évi támogatásukat, hiszen egy ilyen „önzetlen, nemes célt” szívesen támogatnak, ahol az összegyűlt összeget a családok nyilvánosan vehetik át.

Egy kis ízelítő a rendezvényről: a jelenlévőket köszöntötte, a fellépőket konferálta, Nagy Imre. Megnyitó beszédet tartott Fehérgyarmat város polgármestere, dr. Péter Csaba, igei gondolatokkal Bálint György lelkész szolgált.

Az ADRA bemutatásáról hallhattunk pár gondolatot Sitkei Zoltántól. Ezt követően cselló- és zongorakísérettel, hegedű-, illetve citerazenekar előadását élvezhettük. A két család bemutatását követően a helyi adventista kórust és a zeneiskola gyerekkórusát hallhattuk. Idén először Baksa András színész, énekes barátom három musicalszámmal örvendeztetett meg bennünket.

Ezen színes zenei szolgálatok után következett a Debreceni Martin Brass rézfúvós együttes közel egyórás szolgálata.

A két és fél órás koncert végeztével a távolról érkező zenésztársainkkal és a két családdal egy közös vacsorán élvezhettük egymás társaságát.

Minden egyes rendezvényünkön megtapasztaljuk embertársaink segítő szándékát és a jó Isten áldását! S.D.G.

 

HCs

Presbiterszentelés Fehérgyarmaton

A Fehérgyarmati Gyülekezet a közelmúltban hozott döntést a presbiteri szolgálat betöltésére. Az ünnepélyes felszentelő istentiszteletre október második szombatján került sor.

A jelenleg 26 tagú közösség választása Hegyes Csaba testvérre esett, aki eddig gyülekezetvezetőként vállalt aktív szolgálatot a gyülekezetben. Jó szervezőkészsége, igehirdetői szolgálata teszi alkalmas vezetővé testvérünket. Munkáját fémjelzi, hogy gyülekezetünk immár sokadik alkalommal, évenként szervez segélykoncertet. Ezek az alkalmak félmilliós, milliós nagyságrendű bevételt eredményeznek, amelyet rászoruló családok megsegítésére, támogatására invesztálunk. Mindez a jó Istent dicsőíti, hiszen Hegyes Csaba testvér a Teremtőtől kapott vezetői képességét, kapcsolatteremtő készségét hasznosítja a gyülekezet és Isten műve építése érdekében.

Felszentelésére október 13-án egyházterületi elnöki látogatás keretében került sor. Hegyes-Horváth Géza egyházterületi elnök testvér prédikációjában Ef 1:10 alapján a Krisztus és az egyház közti kapcsolatról beszélt, illetve említést tett azokról a hasonlatokról, amelyeken keresztül mint Isten követe, megjelenik a világ előtt. Hangsúlyozta többek között, hogy az egyház hadsereg, amelynek a tagjai állandó harcban kell álljanak. Azonban nagyon fontos, hogy ne egymással harcoljanak, hanem felvéve az „Isten minden fegyverét” hatékonyan küzdjenek „a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” (Ef 6:12).

Az igehirdetés után került sor testvérünk kézrátétellel való felszentelésére. Emlékezve ez alkalmat kísérő szolgálatokra is, e sorokon keresztül is kívánunk Hegyes Csaba presbiter testvérnek Istentől sok áldást, valamint bölcsességet, hogy az Úrtól rábízott nyájat bölcsen, szeretettel irányítsa.

 

Várhelyi Zoltán

Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton

Immár negyedik éve került megrendezésre a jótékonysági koncertünk, amelyet két család megsegítésére tartottunk.

Ismét különös tapasztalatban lehetett részünk, ahogy Isten elénk hozta ezt a két családot. Varga Réka ötéves testi-szellemi fogyatékkal élő kislány, aki anyukájával, nővérével, illetve nagyszüleivel él, 24 órás felügyeletet igényelve.

Szilágyi István 45 éves agydaganatos beteg, aki feleségével és hétéves kisfiával él. Az elmúlt hat év nehézségeivel a feleség igyekezett megbirkózni, de sajnos szeptemberben súlyos gerinc problémák miatt kórházba került, emiatt elveszítette a munkáját.

2017. december 3-án a művelődési házban közel két és fél órás műsor keretén belül megtartottuk nagy rézfúvós koncertünket, amelyen mintegy kétszáz érdeklődő, támogató, valamint helyi énekkarok, hangszeres fellépők vettek részt. Továbbá városunk polgármestere nyitóbeszédét, Dankó Ferenc igei gondolatait, és dr. Nagy Vilmos testvérünk konferálását hallhattuk. Erőfeszítéseinket az Úr gazdagon megáldotta, hiszen 694 510 Ft készpénzt, és kb. 50 000 Ft értékben tárgyi adományt oszthattunk meg a két család között. Ezt követően – gyülekezetünk háziasszonyainak köszönhetően – a távolról érkező vendégeinkkel, az idei és előző években támogatott családokkal, mintegy 85 fővel fogyasztottuk el közös vacsoránkat. Két nappal később, három támogató (akik valamilyen oknál fogva lemaradtak a rendezvényről), további 27 000 Ft-ot ajánlott fel.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy munkatársainak fogadott bennünket, és ismét megáldotta törekvéseinket!

 

Hegyes Csaba

Segíts, hogy segíthessünk!

Segélykoncert Fehérgyarmaton

Immár évenkénti rendszerességgel szervez segélyprogramot a Fehérgyarmati Gyülekezet. Az alig 20 tagú kisközösség kórusát, fúvószenekarát hivatásos tanárok alkották, illetve alkotják. A kis taglétszámhoz képest sok gyermek van, akik buzgó lelkesedéssel szolgálnak.

A gyülekezet tagjaiban mélyen gyökerezik a segítő szándék, érzékenyen érinti őket a nehéz körülmények között élő embertársaik sorsa. Buzgón kutatják fel a szatmári kisváros, illetve az annak környékén élő, segítségre vágyó családokat. Tanulmányozzák ezen családok szociális hátterét, majd kidolgozzák a segélyprogram tervét. Mozgósítják a város különböző intézményeit, különös tekintettel az azokban működő kórusokra.

Az idén a Fehérgyarmathoz közeli Zsarolyán községben élő két, súlyos betegségben szenvedő gyermekre, a 7 éves Alexandrára és a 18 éves Dominikára várt a segítség. November 27-én, vasárnap délután fél 4-re zsúfolásig megtelt a fehérgyarmati Művelődési Központ színházterme. Ezen az alkalmon a Fehérgyarmati Adventista és a Debreceni Martin Brass nagy rézfúvós együttesen kívül fellépett még a helyi Bárdos Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nagykórusa és hangszeres növendékei, az Erkel Ferenc vegyes kar, valamint a Fehérgyarmati Gyülekezet kórusa. Fellépett még zongorajátékával Varga Anita, akinek az öcsikéjét a tavalyi évben szintén segélykoncert keretében támogatta a közösség.

Ezen az estén valamivel több mint 1 millió forint gyűlt össze a két gyermek számára, amit a koncert szervezői adtak át családjuknak. Továbbá az ADRA segélycsomagján kívül még néhány műszaki cikk is átadásra került.

Hálásak vagyunk Istennek, aki indította az embereket, hogy adományaikkal segítsenek, és hálásak vagyunk mindazon embertársainknak, akik készek voltak segíteni!

Várhelyi Zoltán

A Fehérgyarmati Gyülekezet szolgálatai

Kis gyülekezetünk szolgálatai nemcsak a helyi közösségre irányulnak, hanem igyekszünk szolgálatunkkal másokat is megörvendeztetni.

Október 1-jén  fúvószenekarunk a Gyöngyösi Gyülekezetben szolgált, az Igét ifj. Hegyes Károly osztotta meg velünk.

Szintén ebben a hónapban tartotta Zsiga Attila ÉletIGEN című sorozatát Fehérgyarmaton, amin szép számmal gyűltünk össze, ennek örömére egy pár hét múlva ismét megszerveztük az előadást.

November 5-én (nagyobb létszámmal) a nagysármási (Erdély) gyülekezetben szólaltattuk meg a hangszereinket, ahol az Igét Nagy Imre és ifj. Hegyes Károly hirdette. Az áldásos szombatot egy kiadós teremfocival zártuk.

November 12-én Nyíregyházán szolgáltunk (kórus és zenekar) egy kórustalálkozó alkalmából, amit este jótékonysági koncerttel zártunk.

Következő szombaton zenei napon vettünk részt a Debreceni gyülekezetben. Mindeközben nagy erővel készültünk az évente megszervezésre kerülő Fehérgyarmati fúvós jótékonysági koncertre. Ezt az eseményt november 27-én tartottuk két súlyos beteg gyerek megsegítésére. Isten gazdag áldását tapasztalhattuk meg ezen a rendezvényen, amelyen a város és a környező falvak összefogásának köszönhetően mintegy 300 fő volt jelen. A koncert műsorát a helyi zeneiskola kórusa, a Városi Vegyeskar, hangszeres növendékek, a Fehérgyarmati Adventista Kórus és a debreceni fúvós barátainkkal közösen alkotott fúvós zenekar adta. Igei gondolatokkal Várhelyi Zoltán szolgált, a konferálást dr. Nagy Vilmosnak köszönhetjük. Az est bevétele: 1 048 015 Ft, és 30-40 ezer forint tárgyi ajándék, melyet a két családnak a helyszínen átadtunk. A zenekar és a két család fizikai szükségleteiről, a helyi gyülekezet gondoskodott egy kiadós vacsorával, ahol a beszélgetések által közelebb kerülhettünk egymáshoz.

A zenekar idei jótékonysági koncertjeit, december 10-én Hajdúböszörményben zártuk.

Hálásak vagyunk Istennek a sok áldásért, az erőért és a fehérgyarmati gyülekezetnek, hogy elviselte a  távollétünket.

H. Cs.