Bejegyzés

Gyermekszombat Egerben

Az egri gyülekezetben első ízben rendeztük meg gyermekszombatunkat. Miskolcon már több ízben vettünk részt ilyen alkalmon, de már vágytunk rá, hogy nálunk is megrendezésre kerüljön.

Nagy izgalommal kezdtünk készülődni, ugyanis a színdarab, melyet „Lázár él!” címmel előadott gyülekezetünk fiatalsága, nem kevés előkészületet igényelt. Díszletet terveztünk, rajzoltunk, vágtunk, festettünk, építettünk. Szerepeket osztottunk, tanultunk és próbáltuk a darabot – nem csak szombatonként. Próbáltunk olyan tárgyakat felhasználni, amelyek még közelebb viszik a nézőket Jézus korához. Egy barátkozó hölgy olyan kedves volt, hogy felajánlotta, ruhát is készít egyik-másik szereplőnek.

Az érkező vendég gyerekeket egy kis ivólével és könyvjelzővel ajándékoztuk meg. Miután előadtuk a történetet, gyermekeink zenei szolgálatai következtek, és egy nem hosszú, de szívhez szóló, bátorító igehirdetés szintén Lázár feltámadásáról.

És a hatás és Isten áldása tényleg nem maradt el! A testvérek meghatódtak, felüdültek és ámultak, hogy a mi fiataljaink ilyenre is képesek! Felnőtt vendégeinknek – akik nagyrészt nem hívő, nem gyülekezetbe járó családtagok voltak – is nagyon tetszett. A vendég gyerekek – akik vagy más gyülekezetből jöttek, vagy gyermekeink barátai, rokonai voltak – szintén jól érezték magukat.

Voltak, akik a délutáni programokra is maradtak. A közös ebéd után részt vehettünk egy vetítéssel egybekötött interaktív afrikai beszámolón, majd a közeli parkba mentünk, ahol csapatjáték következett. A háromfős csapatoknak 6 állomásra kellett eljutniuk térkép segítségével, és ott különböző feladatokat megoldaniuk; mint például állatos találós kérdések, kiegészítendő bibliai igék, madárhatározás, állati rekordokkal kapcsolatos feladványok, Lázár történetéhez kapcsolódó kérdések és ügyességi feladatok egy ószövetségi történet kapcsán.

Köszönjük szépen a testvéreknek is az aktív és lelkes közreműködését, türelmét, akik egy-egy szombat délutáni alkalmat a gyerekszobában tartottak, hogy mi az imateremben próbálhassunk. Reméljük, sok ilyen gyermekszombatban lesz még részünk, ahol szeretteink, barátaink megismerhetik Jézust!

 

Bodolainé Gyarmati Rita

Kecskeméten a Terézvárosi Gyermekkórussal

A Budapest Terézvárosi Gyülekezet kis- és nagykamaszokból álló gyermekkórusa augusztus 25-én Kecskemétre látogatott, ami az örömteli találkozás napja volt. Az igei gondolatokat Zarkáné Teremy Krisztinától, majd pedig Baksáné Szabó Anikótól hallottuk. A fiatalok és gyerekek pedig egész nap Istent dicsőítő énekekkel, hangszerekkel, verssel tették még gazdagabbá számunkra a lelki táplálékot.

Délelőtt megérthettük, hogyan válhat életünk gyakorlati részévé a bibliatanulmány, amit mindennap átveszünk, hogy a hitünk élő maradjon és a gyerekek is megszeressék az Ige olvasását. Délután pedig arra kaptunk biztatást, hogy ne tartsunk attól, ha az életünket újra kell tervezni. Istenünk az újrakezdés Istene, aki nem adja fel az értünk való küzdelmet, ezért bátran tegyük az Ő kezébe életünk irányítását és vállaljuk vele az „újratervezést“.

Délután a kecskeméti és a budapesti gyermekkórus már együtt énekelt. A jókedvet és  közösséget tovább építettük, amikor Árvai Pálma és Tamás vezetésével a csodálatos Kecskeméti Arborétumban részt vettünk egy élő társasjátékban. Itt különböző állomásokon kellett a gyerekeknek végigfutni, miközben megtalálták és eljuttatták a hét gyülekezethez mindazt, amire azoknak szüksége volt. Természetesen itt is énekkel kezdtünk, és örömünkre szolgált, amikor az éneklésünket hallva egy hölgy megkért bennünket, hogy énekeljünk el a párjának is egy dalt, akinek a születésnapját tartották a parkban. Csodálatos, hogyan munkálkodik az Úr a énekek által!

Hálával tartozunk Istenünknek ezért az áldásos szombatnapért és a szervezőknek a lehetőségért, a találkozásért. Külön köszönjük a Kecskeméti Gyülekezet vendégszeretetét. Bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozunk, ugyanis Budapestre várjuk a kecskeméti gyerekeket is a Terézvárosi Gyülekezetben, szeptember 22-én tartandó gyerekkórus-találkozóra!

Tokics Ildikó

Gyermekszombat Szolnokon

2018. február 17-én Gyermekszombatot tartottunk, ahol, ahogy a név is elárulja, a kisebbek voltak a középpontban.

A szombatiskolán különleges módon a felnőttek és a gyermekek közösen vettek részt, így a gyülekezet tagjai közelebb kerülhettek a fiatalabb korosztályhoz, valamint beleláthattak a gyermektanítók szolgálatába. A délelőtti istentisztelet keretében a szolgálatokat fiatalok és gyermekek együtt végezték, a kisebbek a Teremtés könyvét mutatták be a felnőtteknek saját rajzaikon keresztül, majd az igehirdetést a legfiatalabb testvérnők tartották Jézus és a gyermekek, valamint Jézus és a család kapcsolatáról.

A közös ebéd után délután a gyermekek gyülekezeti részvételéről, a hozzájuk való közeledésről, az esetleges veszélyekről beszélgettünk egy pszichológiai szemléletű bevezetés után. Egy nagyon szép, meghitt szombatot töltöttünk közösen, ahol mindenki kivette a részét a szolgálatokban. Hála Istenünknek a közösségért és a gyermekekért!

„Mi a siker kulcsa a gyermekekkel végzett szolgálatban? Barátkozzunk velük, lelkesedjünk értük és mindig mosolyogjunk!” (Teresa Hargreaves)

lv

 

További képek: http://szolnok.adventista.hu/gyermekszombat-2018/

Országos gyermekimahét

Az országos ifjúsági imahéttel párhuzamosan a gyermekeknek is imahetet szervezünk 2018. március 17–24-ig. A gyermekimahét anyaga a „Misszionáriusok Jézusért” címet viseli, szerzője pedig Linda Mei Lin Koh, a Generálkonferencia Gyermekszolgálatok Osztályának vezetője.

A gyermek imahét egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megtanítsuk a gyerekekkel, hogy az imádság sokkal több, mint becsukott szemek, összekulcsolt kezek és megszokott mondatok ismételgetése. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy megtapasztalják, Istennel is úgy lehet beszélgetni, mint a legjobb barátjukkal. Elmondhatják félelmeiket, kéréseiket neki, kifejezhetik köszönetüket, bocsánatot kérhetnek az elkövetett bűneikért, és mások szükségleteit is elé hozhatják. Egy nagyszerű lehetőség közös imatapasztalatok gyűjtésére, a gyermekközösség építésére is.

Az imahét anyagát igyekszünk minden óvodás és általános iskolás gyermeknek a következő hetekben eljuttatni. Az anyag egy rövid beszélgetést indító történetet tartalmaz, majd javaslatot nyújt a Biblia tanulmányozásához, esetleg elgondolkodtató kérdésekkel segíti a gyermekeket egy-egy döntés meghozatalában. Az imádkozás során legyetek kreatívak: például írjátok le közösen, hogy milyen dolgokért szeretnétek imádkozni egy-egy falevél alakú papírra, majd készítsetek belőle egy imafát, amelyhez a törzset egy erősebb kartonból vágjátok ki. A kreatív imádkozásban nagyszerű segítséget nyújt Karen Holford 100 kreatív imaötlet című könyve, amely 2017 végén jelent meg az Advent Kiadóban. Az éneklés és a közös kézműves tevékenység is az imaóra részét képezi még.

A felnőtt imaórák mintájára a gyermekek is összegyűlhetnek a gyülekezetben, de akár egy-egy család otthonában is.

Mihalec Dóra

Gyermekszolgálatok Osztályának vezetője

 

A gyermek imahét során az imádkozásban legyetek kreatívak! Ehhez nagyszerű ötleteket találhattok Karen Holford: 100 kreatív imaötlet című könyvében, amely 2017 végén jelent meg az Advent Kiadóban. Ára 1000 forint.

100 Kreatív imaötlet (Nem csak gyerekeknek!)ÚJ
100 Kreatív imaötlet (Nem csak gyerekeknek!)

Jézus Krisztus és Pál apostol is arra buzdít…

1 000 Ft‎

Tesz-vesz gyülekezetek

Hazánkban az év elején kezdte meg 2 gyülekezet, a Békéscsabai és a Székesfehérvári Gyülekezet, a divízió támogatásával a Tesz-vesz gyülekezeti munkát. A testvérek lelkesen, nagy-nagy kreativitással végzik ezt a szolgálatot. A legutóbbi alkalommal például a békéscsabaiak meghívókat osztottak a Tesz-vesz alkalomra, amit utána a regisztrációnál megjelenő gyermekek fagyira válthattak be.

A nyár folyamán további két gyülekezet, Budapest-Terézváros és Gyula, kapott kiképzést a munka elindításához. A nyári képzésen, annak ellenére, hogy ilyenkor sokan elutaznak, nyaralnak és ráadásul hétköznap volt, igen szép számban voltak jelen a gyülekezetek tagjai.

Mihalec Dóra
osztályvezető

Először jár Magyarországon a Generálkonferencia gyermekosztályának vezetője!

A gyermekbarát gyülekezetKiváló lehetőséget kínálunk minden szülőnek, gyermektanítónak, lelkipásztornak és gyermekszolgálatok iránt érdeklődőnek július 14. és 17. között egy sokoldalú, interaktív képzés keretében. E fontos szolgálati terület nemzetközi vezetői lesznek a vendégeink; itt lesz dr. Linda Koh, a Generálkonferencia gyermekosztályának vezetője és velünk lesz Clair Sanches is, aki a divíziónál tölti be ugyanezt a szolgálatot. 

Azt kértük, hogy tudásuk legjavát hozzák Magyarországra, így biztosak lehetünk abban, hogy felejthetetlen programot kapunk. A képzés fő témája az, hogy miként tehetjük a gyülekezeteinket gyermekbaráttá. Rengeteg eszközt, megoldást, technikát adnak majd a kezünkbe, amit azonnal átültethetünk a saját gyülekezeti gyakorlatunkba.

Mivel a jelentkezési határidő nagyon szorít bennünket, kérjük, gyorsan jelezzétek részvételi szándékotokat! Minden további részletet megtaláltok: Gyermekbarát gyülekezet – Gyermektanító képzés Linda Koh-val

 

Szeretettel vár benneteket:
Mihalec Dóra