Ünnepi koncert Pestszentlőrincen
A jó Isten különleges áldása volt az Új Advent Kórustársaság április 13-án este tartott, pestszentlőrinci koncertjén. A tavalyi, adventi jótékonysági koncert annyira megérintette az alpolgármester urat, hogy egy önálló, ünnepi koncertre kért fel bennünket, amellyel…
Örülj! Beteljesedett! Pestszentlőrincen
Idén harmadik alkalommal szerveztünk jótékonysági koncertet két olyan, kerületünkben élő család számára, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert súlyosan beteg gyermeket nevelnek. Mindkét család halmozott problémákkal küzd. A nagyon beteg kisbabát nevelő családban…
Egy úton Pestszentlőrincen
„Egy úton” címmel egész napos kerületi rendezvényen vehettünk rész a Pestszentimrei Sportkastélyban 2018. szeptember 22-én, ahová meghívták a kerületben működő egyházak képviselőit az összefogás jegyében. A program változatos volt. Mi a „Meg kell mentened Jézust!”…
Áldott reménység Pestszentlőrincen
Régóta foglalkoztatott, hogy gyülekezeti közösségként többet kellene tennünk kerületünk lakóiért. Motoszkált bennem a gondolat, hogy egy jótékonysági koncertet szervezzünk olyan családok számára, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert beteg gyermekeket nevelnek.
„Új esély”, amely mindenkit megillet
Szarvas Attila alpolgármester fővédnökségével nagyszerű filmbemutatóra került sor kerületünkben, a pestszentlőrinci Rózsa Művelődési Házban 2016. június 25-én, a Hetednapi Adventista Egyház helyi gyülekezeteinek szervezésében. A felekezetközi film címe: „Új esély”.