Bejegyzés

Barátok egy életre

Dávid és Jonatán

 

Örömmel várjuk Balatonlellén 2022. július 4-10. között a 6-14 éves korú, rutinos szünidei bibliatáboros gyerekeket, fiatalabb testvéreiket, barátaikat és azokat is, akik még csak most jönnek először a táborba!

Az idén a tábor témája a barátság lesz. Madarat tolláról, embert barátjáról – mondja a közmondás. Az biztos, jó annak, akinek barátja van, hiszen van egy személy az életében, akiben megbízhat. Vannak azonban olyanok, akiknek nincs barátjuk, talán mert bátortalanok, nem mernek mások felé nyitni, vagy esetleg volt már egy rossz tapasztalatuk. A táborban Dávid és Jonatán barátságtörténetén keresztül megtanuljuk, mi jelent az igaz barátság, és nap mint nap egy újabb tippet is kapunk ehhez.

A táborban már eddig is születtek barátságok, és reméljük most is fognak. Mi sok-sok lehetőséget biztosítunk ehhez: közösen kirándulunk, csapatversenyeket, vetélkedőket szervezünk és nem hagyjuk ki a Márton cukrászda meglátogatását sem. Készítünk barátságkarkötőt is, hogy a tábor végén legyen mivel megajándékozni a barátunkat.

A kerettörténetet Filippa, az idegen bolygóról érkezett lány adja, aki nem ismeri a barátság fogalmát, hiszen az ő bolygóján nincsenek érzelmek. Egy esti csillagles alkalmával szeretné is majd ezt a bolygót megmutatni nekünk.

Jelentkezni a következő linken lehet: https://forms.gle/KawSkAqyuQfUSKVG8  Jelentkezési határidő: június 25. Ha a szálláshelyek megtelnek, a regisztrációt korábban is lezárhatjuk.

A tábor teljes összege 53 000 forint, ami a szállást, az étkezést, valamint a tábori programok költségeit tartalmazza.

Jelentkezéssel egy időben kérjük, fizessetek be 26 500 forint előleget a következő számlaszámra: OTP Bank 11742331-23004964-00000000 (kedvezményezett: Életpont Nonprofit Kft.). A közlemény rovatba írjátok fel a gyermek nevét és az SZBT szót! A befizetést igazoló másolatot küldd el a következő e-mail címre: gyermekszolgalatok@gmail.com!

A tábor kizárólag gyerektábor, tehát csak gyerekek vehetnek részt.

Tanítótársaimmal együtt mi már nagyon várjuk a találkozást!

 

Mihalec Dóri
Gyermekszolgálatok Osztálya

Szünidei bibliatábori találkozó Nyírturán

Mint mindig, most is nagy lelkesedéssel készültünk az április 28-ára, a gyerekekkel való találkozásra. Hála Jézusnak, valóban nagy öröm volt találkozni a szülőkkel és a gyermekekkel egyaránt. 18 gyermek érkezett erre az alkalomra.

Nagy szeretettel köszöntöttük őket, felelevenítettük a tábori énekeket. Décsei testvér előadta a „Didergő királyfi” történetét, melynek tanulsága, hogy milyen öröm a másiknak örömöt szerezni, hiszen: „Aki mást felüdít, maga is üdül.”

Majd egy másik történet következett. „Az idős nagyapa kórházba került, és az állapota egyre csak súlyosbodott. Az orvosok már mindent megtettek érte, de sajnos nem gyógyult. Egy nap azonban az eredményei javulni kezdtek, és a nagypapa nagyon vidám lett. Erre az orvosok is felfigyeltek, és szerették volna tudni, hogy mi történt a nagypapával.  Ő elmondta, hogy meglátogatta az unokája, aki azt mondta: »Nagypapa neked haza kell jönni, hogy megcsináld a biciklimet, mert biciklizni akarok!« Erre a hírre megjött a kedve a nagypapának, és a betegség elmúlt, mert az unokája számít rá és hazavárja.” Milyen boldogság a másikat szeretni és számítani rá! A szeretet, a másokért való tenni akarás erőt ad, és meggyógyít.

Ezután egy tanulságos film következett, melynek az üzenetét közösen beszéltük meg a gyermekekkel.

Sok finomsággal kedveskedtünk a gyerekeknek, és játszottunk, mozogtunk velük közösen. Jó volt együtt lenni! Szeretnénk ápolni a kapcsolatot továbbra is a szülőkkel és a gyerekekkel, ezért a közeljövőben egy újabb közös találkozót szervezünk.

 

Décseiné Hilda

 

Szünidei Bibliatábor – 2017

2017. július 3–9., Balatonlelle

Közhírré tétetik, hogy Ahasvéros király (a könnyebb kiejtés érdekében Xerxész király) és Eszter királyné nemeslelkű hölgyek és bátor ifjak jelentkezését várja királylányok és királyfiak avatására. A helyszín a tóparti Susán vára (Balatonlelle), 2017. július havának 3. napjától 9. napjáig. 

Ahogy az lenni szokik, a résztvevők összemérik tudásukat, erejüket vízen és szárazföldön, a helyszínen rendezett erőpróbákon (akadályjátékok, élő társas). A hölgyek és vállalkozó kedvű ifjak tovább fejleszthetik kézügyességüket a kézműves foglalkozásokon, elkészíthetik saját koronájukat, hajdíszüket, pajzsukat, sisakjukat, zászlójukat is. Lovaglás és íjászat szintén az erőpróba része.

Súsán várában sajnos nem ilyen békés az élet. A gonosz Hámán körbejár és mindenkit rosszra csábít. Ám Mordokáj, a kedves nagybácsi felvértezi a hölgyeket és ifjakat tudással, kifényesíti a pajzsokat, sisakokat (délelőtti áhítat), és végül a gonosz pórul jár.

Ennek örömére szombaton egy nagy ünnepséget, purim ünnepét tartunk, ahol mindenki beöltözhet különböző maskarába, álarcba, majd ünnepélyes keretek között megtörténik a királylánnyá és királyfivá avatás is.

Ha elmúltál 6 éves és nem vagy még 15, akkor itt a helyed!

A tábor részvételi díja 28 000 Ft, amely a szállást és az étkezést, valamint a tábori programok költségeit tartalmazza. Az utazást mindenkinek egyénileg kell megoldania. Jelentkezni elektronikusan itt vagy Mihalec Dóra táborvezetőnél, a jelentkezési lap beküldésével, a gyermekszolgalatok@gmail.com e-mail címen vagy postai úton (6762 Sándorfalva, Zrínyi u. 10.) lehet. A jelentkezéssel egy időben kérjük a részvételi díj felének, 14 000 Ft-nak az átutalását is a következő számlaszámra: OTP Bank 11742331-20008134-00000000 (Hetednapi Adventista Egyház). A közlemény rovatba kérjük írjátok fel a gyermek(ek) nevét, és az SZBT szót! A befizetést igazoló másolatot mellékelni kell a jelentkezéshez. Jelentkezni június 15-ig lehet, illetve a szabad szálláshelyek erejéig.

Mihalec Dóra
Gyermekszolgálatok Osztálya

Szünidei Bibliatábor 2016.

Az országos Szünidei Bibliatábornak több évtizedes hagyománya van Magyarországon. Nálunk a gyermekeknek két és fél hónapos nyári szünetük van, és ezen nyári hónapok egyikében kerül megrendezésre a tábor Balatonlellén, a Balaton partján, a 6–14 éves gyermekeknek.

Az idén június végén, július elején nyitottuk meg táborunk kapuit. Ez évben a bibliai történeteket indián keretbe helyeztük el. Délelőttönként a tanítók bemutattak egy jelenetet, amelyből az „indiánok” és természetesen a gyerekek megtanulhattak egy-egy fontos bibliai üzenetet. A hét vezérfonala a következő volt: Jézus meghalt érted a kereszten, fogadd el az érted hozott áldozatát!

A jelenetet követően életkorok szerinti csoportokra oszlottunk, és megbeszéltük a látottakat, hallottakat, majd játékokkal, kézműves tevékenységekkel igyekeztünk elmélyíteni azokat.

Délután a fürdésé, a játéké volt a főszerep. Készítettünk íjakat, volt indián erőpróba, és nyomkeresésben is bemutatta tudományát a résztvevő 100 gyermek. Élő társassal, kirándulással, fagyizással, hajókázással tettük feledhetetlenné ezt az egy hetet a gyermekek számára.

A szombati nap különlegessége az volt, hogy az istentiszteletet teljes egészében a gyermekek tartották. Énekeltek, verset mondtak, különböző hangszereken játszottak, és ők is prédikáltak. Ennek az előzménye az volt, hogy a hét folyamán az önkéntes prédikátor jelölteknek foglalkozást tartottunk, hogyan írjanak és mondjanak el egy prédikációt.

Mihalec Dóra
osztályvezető

Szünidei Bibliatábor Nyírturán, az IKSZT épületében

2016. július 25–30.

A Hetednapi Adventista Egyház szervezésében az idén is nagy lelkesedéssel készültünk és vártuk a tábori alkalmat. Gyönyörű idő, tartalmas programok, játékok, Istent dicsőítő énekek, vidámságok ragyogták be napjainkat, 43 gyerekkel és egy lelkes, odaadó segítő csapattal.

Heti bibliai tanulmányunk Jézus jelleméről szólt. Még jobban megismerhettük a történetek által, hogy milyen jellemmel rendelkezett Jézus: kedves, segítőkész, megbocsátó, együtt érző, irgalmas, jóságos. Ha Jézus a példaképünk, ha Őtőle tanulunk, az Ő Igéjéből,  akkor mi is rendelkezhetünk ilyen jellemmel.

Mindennap egy-egy jellemtulajdonságot dolgoztunk fel. Délelőtt, délután kézműves foglalkozásokkal és sok-sok játékkal tettük még színesebbé a napot. Az utolsó, záró napon, szombaton pedig a gyerekek korcsoportonként nagyon élethűen, kedvesen mutatták be a tanultakat a vendégeinknek: a szülőknek, tesóknak, nagyszülőknek.

Ezen a héten teljesen megfiatalodtunk, nagyon sokat lehet tanulni a gyerekektől, akik végtelenül aranyosak, kedvesek, őszinték, tiszták és segítőkészek.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a konyha dolgozóinak az igen finom és változatos tízórait, ebédet és uzsonnát. Köszönetünket fejezzük ki Nyírtura Község Önkormányzata polgármesterének, hogy egész hétre rendelkezésünkre bocsátotta az IKSZT épületét.

Ha a jó Isten megsegít, jövőre visszavárjuk a gyerekeket, a régieket és az újakat is,  nagyon sok szeretettel!

Dné

Letöltések

Szünidei Bibliatábor 2016

Jelentkezési lap