Bejegyzés

Szombatiskola

Bízom benne, hogy mindenki megkapta a 2. negyedévi Bibliatanulmányokat, és a megváltozott helyzetben is folytatni tudjuk az otthoni igetanulást! Ez a különleges idő új alkalmakat teremt, megerősíthetjük régi jó szokásainkat, de új tevékenységeket is elkezdhetünk. A Bibliatanulmány naponkénti átvétele, akár telefonon is megbeszélések tartása barátokkal, családtagokkal, nagyszerű lehetőség a hitélet és a közösségi élet ápolására, éljünk ennek a lehetőségével! Merítsünk lelki erőt Isten Igéjének rendszeres tanulmányozásából, bátorítsunk erre másokat is!

Amennyiben valaki mégsem kapta volna meg az új tanulmányt, de van internete, azoknak szeretettel ajánlom a figyelmébe a www.bibliatanulmanyok.hu oldalt, ahol a Bibliatanulmányt, a Tanítói mellékletet, a White-idézetek gyűjteményét, az egész tanulmány hanganyagát, a stúdióbeszélgetéseket, valamint a Misszió DVD-ket is megtaláljuk.

Aki tudja fogni a Pax Tv adását, azok számára elérhető az egyes heti tanulmányokkal kapcsolatos beszélgetés, Bibliatanulmányok minden napra címmel, amit vasárnap délután 15.30-as kezdettel lehet megnézni, illetve az ismétlést csütörtökön délután 17.00 órai kezdettel vetítik.

Megemlítem még a Facebook csoportot, ahol visszamenőleg is megtalálhatók a felvételek, illetve minden segédanyag is: https://www.facebook.com/groups/bibliatanulmanyok/

 

Zarkáné Teremy Krisztina
a Szombatiskolai Osztály vezetője

Ifjúsági Szombatiskolai Konferencia

Az országos Ifjúsági Szombatiskolai Konferencia a Szombatiskolai Osztály és az Ifjúsági Szolgálatok Osztálya közös szervezésében november 3-án Debrecenben került megrendezésre. A hajdúhadházi Blessings énekegyüttes szolgálatának köszönhetően a felemelő zene, Isten dicsőítése sem hiányzott. A konferencia célja, hogy rámutasson a bibliatanulmányozás és a szombatiskola fontosságára az Istennel való kapcsolatunk tekintetében. Helyesen tervezve és vezetve a Bibliatanulmány áldás lehet minden korosztály számára.

A konferencia előadója Patrick Johnson, a Transzeurópai Divízió Szombatiskolai Osztályának a vezetője volt, akinek két kiváló előadásán keresztül a több mint 220 résztvevő nagyszerű motivációt kapott az Istennel való kapcsolat újratöltésére. Az előadások megerősítették bennünk, hogy Isten nem szolgákat keres, hanem barátokat, akivel megosztja létezése minden részletét.

A nap folyamán a résztvevők nemcsak előadásokat hallgathattak, hanem figyelemmel kísérhettek minta-szombatiskolákat is, valamint lehetőségük volt hét kreatív szombatiskolai csoport közül valamelyikben részt venni. A nap egy pódiumbeszélgetéssel zárult, ahol a szervező csapat tagjai a szombatiskola-adta nagyszerű lehetőségekről beszéltek.

Köszönjük Istennek, hogy megáldotta ezt az alkalmat, valamint mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak ennek az áldásnak a megvalósulásához!

 

Patrick Johnson előadásai az Ifiinfo YouTube csatornán találhatóak: https://goo.gl/XYrjUN

 

kp

Szombatiskola és misszió

2016. szeptember 23–24-én Budapesten a Terézvárosi Gyülekezetben Patrick Johnson testvér, a Transzeurópai Divízió szombatiskolai vezetője tartott képzést szombatiskolai tanítóknak, vezetőknek, érdeklődőknek. A rendezvényre a Magyar Unió Szombatiskolai Osztálya szervezésében került sor. 

Szombatiskola és misszióA délelőtti istentiszteleten hangsúlyt kapott, hogy milyen fontos mindannyiunknak Jézus igazi tanítványaivá válni, követni a példáját. Ez a szeretettel jellemezhető életben mutatkozik meg, amiből természetesen következik, hogy másoknak is bemutatjuk Jézus szeretetét, vagyis Jézus tanítványaivá tesszük az embereket. Erre remek eszköz a szombatiskola, amikor is kis csoportokban, egymásra oda tudunk figyelni, egymást jobban megismerjük, és így képesek lehetünk közös missziós célokat megfogalmazni, majd azokat el is érni. Oda kell figyelnünk a másik ember szükségleteire, váljunk mentorrá! Szombatiskolánk jelenlegi gyakorlatához képest új elemnek számít a közös missziós célok megfogalmazása, az azokért való közös imádkozás. Hatalmas eszköz ez a módszer, megsokszorozódhatnak Krisztus tanítványai általa!

Szombatiskola és misszióA délutáni két szeminárium interaktív módon történt. A csoportokban megbeszéltük, majd kiértékeltük a gyülekezetek szombatiskolai menetének jelenlegi helyzetét, utána megbeszéltük, hogy mi az a cél, ami felé tartanunk kellene, és hogyan tudunk oda elérni. Világközösségünk célkitűzése ebben az öt évben, hogy egyházunk tagjai mind bekapcsolódjanak aktív módon a misszióba. Johnson testvér kifejtette, hogy ennek az egyik legjobb módja éppen a szombatiskola, ha megfelelően élünk vele és odafigyelünk egymásra. Fontos közösen elgondolkozni új formákról, módszerekről, hogy ne csak elméleti síkon erősödjünk, hanem az elméletben folyamatosan tanultakat egyre inkább beépítsük a hétköznapi, mindennapi életünkbe. Hangsúlyt kapott az egymásra való odafigyelés.

Az esti áhítat alkalmával Patrick Johnson testvér kifejtette Péld 22:6 alapján, mennyire fontos a tanítás, aminek a feladata a családra, ugyanakkor a gyülekezetre is hárul: adjuk át Isten „jó ízét” a környezetünknek, közöttük gyerekeinknek, fiataljainknak is! A szombatiskola eszköz arra is, hogy megtartsuk saját gyerekeinket, fiataljainkat. Johnson testvér személyes tapasztalatát is elmondta arról, hogy leginkább két személynek köszönhető, hogy ma az egyházban van: az édesanyjának és egy másik gyülekezeti tagnak, aki tudatosan odafigyelt a fiatalokra, bátorította, vezette, tanácsolta őt is, mint a társait. A szombatiskola nem csupán az egyházunk legrégebbi intézménye, hanem a személyes találkozások közege is, amelyben az intelligens, egyben befogadó légkör vonzó közösségét élhetjük meg.

Köszönjünk a Terézvárosi Gyülekezetnek a vendégszeretetet és a vendéglátással járó feladatok lebonyolítását!

Zarkáné Teremy Krisztina
a Magyar Unió Szombatiskolai Osztályának vezetője