Furcsa álmot láttam a minap. Ágyamban szorongás fogott el, féltem, hogy meglát az Isten. Éreztem jelenlétét, a mindent és a mindenholt, a végtelen erőt, amelyet ember magyarázni nem képes. Majd váratlan nyugalom szállt rám, halk hangot hallottam a meghatározhatatlanból, közelről, mégis távol. Megszólított az Isten.
– Mi van a két borító között? – kérdezte magabiztosan, és volt valami megnyugtató a hangjában.
– Papír – feleltem –, sok papír. És betűk. Hát mi lenne, hiszen könyveket adunk ki, és könyveket adunk el.
Ahogy a szavak elhagyták ajkaimat, ismét nyugtalanság kerített hatalmába. Isten nem mondott semmit, de éreztem, hogy rossz volt a válasz. Szavak nélkül beszélgettünk. Gondolatok cikáztak végig bennem, és értetlenül álltam a történések előtt. Kerestem a kivezető utat a gondolat csapdájából. És még mindig attól féltem, hogy meglát az Isten, hiszen ki élhetné túl az Ő egyetlen pillantását. Így is belém látott, látta gyötrődésemet és a tévutat, amin járok. Minden porcikámban éreztem méltatlanságomat, de azt is, hogy küzdenem kell, hogy megleljem a helyes utat.
– Hát mégis, mi van a két fedlap között? – kérdezte újra, lassan, komótosan, de biztatással a hangjában.
Felelni sem mertem, csak kattogtak agyam fogaskerekei, mint egy precízen összerakott óra, és tanácstalan voltam. A szavaim elakadtak, találgatni nem mertem. Közel harminc év a könyvek között, és nem tudom a választ erre az egyszerű kérdésre?
Aztán belém nyilallt valami. Az Örökkévaló Isten Igéjének egy sora tolakodott elém, amely azt mondta: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” Egy hang olvasta fel nekem, amely – nem tudom jobban jellemezni, minthogy – mély volt és széles, színes és illatos, meleg és nyugtató, és egyszerre a világ minden nyelvén zengte az Isten igazságát, amely az Ige, és amely a világokat is teremtette. Mégis értettem.
És egyszeriben megformálódott az Isten kérdésére a válasz: mert a két fedél között az Örökkévaló Isten Igéje van. Ha pedig nem így lenne, akkor rossz úton járunk.
Ekkor értettem meg, átérezve az Örökkévaló Isten minden jóságát, hogy többé nem adhatunk el könyvet. Mert innentől evangéliumot készítünk elő, az Isten örömhírét hirdetjük, és az Ő Krisztusát, a világ Messiását kínáljuk minden embernek, nem pedig tárgyakat. A világ Teremtőjének áldását osztjuk, és az örök élet hírnökei leszünk, és nem kufárok. Mást nem tehetünk.
És ekkor az Öregkorú rám nézett, bólintott, egy keskeny mosoly jelent meg az arcán, és halkan ennyit mondott:
– Jól van, jó és hű szolgám, ha ezek után hű leszel a kevesen, sokra bízlak azután! Csak soha ne feledd: addig van jól, míg a két fedlap között nincs más, csak az örök élet útja!
És ekkor megfogadtam, hogy többé soha nem adunk el könyvet.
Dr. Gyetvai Gellért
kiadóigazgató
Advent Kiadó – www. adventkiado.hu
Látogass el az új honlapunkra!
