Újraélesztés teljesítménytúrán és gimnáziumban

Május 14-én a Vértesben megrendezett Glow teljesítménytúrán az Alapítvány a szervezők felkérésére vett részt. Az induló és befutó állomás a várgesztesi Faluház volt, ahol a pihenő részben felállított ADRA standon a résztvevők a túra után megismerkedhettek, illetve feleleveníthették az alapszintű újraélesztéssel kapcsolatos ismereteket. Sajnos az időjárás elég kedvezőtlen volt, így a vártnál kevesebben vettek részt, ám így is jelentős számú érdeklődő vett részt a villámoktatáson. Ez alkalommal is nagy hangsúly került az életmentő protokoll alkalmazásának jelentőségére, mellyel legalább 50%-kal lehet növelni a túlélés esélyét. Egy olyan sportesemény, mint egy teljesítménytúra, lehetséges helyszíne lehet egy hirtelen szívmegállásnak, vagy bármilyen szív- és érrendszeri megbetegedésből adódó rosszullétnek a fokozott fizikai terhelés miatt. Ilyen szempontból a résztvevőket felelősség terheli az egymás felé történő segítségnyújtás tekintetében.

2020-ban, a világjárvány kitörése előtt indítottuk be Budapesten, a Neumann János Szakgimnáziumban az újraélesztés fenntartható oktatásának beépítését az intézmény tanrendjébe.  Sajnos, mint megannyi más projektet, ezt is félbeszakította a pandémia kitörése, ám az idei évben  megkeresést kaptunk az intézménytől a folytatást illetően. Május 18-án a tanároknak tartott tréning keretében megállapodás született a program tantervi integrációjáról, melynek köszönhetően a Szakgimnázium tanulói a jövő évtől felmenő rendszerben évente legalább két alkalommal kapnak lehetőséget a gyakorlásra, hogy az alapszintű újraélesztés egy olyan gyakorlati készség legyen, mely szükség esetén automatikus cselekvést eredményez.

 

Sitkei Zoltán

ügyvezető igazgató