Adventi lángok

Az adventi időszak alkalmából a miskolci, Füzes utcai Gyülekezet egy gazdag, élményekkel teli programot nyújtó jótékonysági hangversenyekkel és előadásokkal lepte meg a város lakóit. Az volt a vágyunk, hogy ebben a rohanó világban, az ünnepre való készülődés közepette az emberek négy vasárnap délutánt elcsendesedve, Isten közelében tölthessenek  el.

A programok minden alkalommal egy zenei és egy Istent dicsőítő igei előadást  tartalmaztak. Az igei alkalmak Jézus eljövetelét igyekeztek bemutatni. A mi szívünkhöz – akiknek elnevezésünkben is benne van az advent szó – különösen közel áll Krisztus várása. A rendezvényt különleges zenei előadások gazdagították.

Csodálatos élményben volt része annak, aki meghallgatta a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének szimfonikus zenekarát és a Miskolci Bartók Kórus hangversenyét, akik Bach, Mozart, Vivaldi  és Händel  műveinek széles tárházát mutatták be. Szívet melengető volt az Erdélyből érkezett Reménység Férfikórus előadása, akik énekszámaikkal Istent dicsőítették. Az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes  műsorszámai  a karácsonyi gondolatokat és a Jézussal való bensőséges kapcsolatról szóló bibliai tanításokat népszerűsítették. Közben evangéliumi dalokat tanítottak, s a hallgatóság tiszta szívvel énekelte velük. Az utolsó előadást az Új Advent Kórustársaság színvonalas műsora zárta, akik felejthetetlen műveket adtak elő Kodály, Bach és más szerzők műveiből.

A hangversenyeken jótékony célú adományokat gyűjtöttünk a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) javára. Ez a szolgálat a nehéz sorsú gyermekeknek nyújt segítséget, akiket vér szerinti családjaik nem tudnak ellátni. Otthonaik feladata a családpótló nevelés, gondozás biztosítása. Nagyon szép összeg gyűlt össze (valamint könyv- és cipőadományok), melyet az utolsó előadás után a szakszolgálat vezetői vettek át. Ezenkívül az ADRA, egyházunk segélyszervezete egy egyhetes balatoni nyaralást ajánlott fel 10 gyermek és 2 kísérő részére.

Minden előadás után ingyen könyvek között válogathattak az érdeklődők, valamint  érdekes és értékes művek vásárlására is lehetőség volt. Akik mind a négy előadáson részt vettek, azokat  egy „Jézus élete” című  könyvvel ajándékoztuk meg.

Egy nagyon színvonalas programfüzet is a segítségükre volt a kedves vendégeknek, melyben részletesen bemutatkoztak az előadók és a TEGYESZ-ről is hasznos ismertetőt olvashattak, valamint  könyvajánlót is tartalmazott.

A hangulatot emelte egy kis vendéglátás is, süteményekkel és meleg teával vártuk azokat, akik ellátogattak az eseményekre.

A vendégekkel nagyon jó beszélgetések alakultak ki az előadások után. Jóleső érzés volt megtapasztalni azokat a szívből jövő megjegyzéseket, amiket a feléjük áradó  szeretetről,  emberi odafigyelésről mondtak. Sokan megjegyezték, hogy ilyen színvonalas műsorban  mostanában sehol nem volt részük, itt ellenben sok ismerettel gazdagodtak, melyeket hazavihettek a szívükben.

Köszönetükben Isten áldását kérték szolgálatainkra, ami nagyon sok erőt ad további munkánkhoz.

 

Fekete Istvánné