AdventInfo

ICORE képzés és Regionális ifjúsági hétvége

A május 7-ei szombaton mozgalmas hétvégéje volt a Miskolci Gyülekezetnek. Országos ifjúsági nap, gyülekezeti képzés és Bibliai Olimpia is volt.A péntek esti szombatkezdő istentiszteleten a céltalanságról, az élet igazi értelméről hallhattunk prédikációt. Célirányosan hívtuk már erre az alkalomra is a gyülekezet barátkozóit, elmaradt tagjait is. Hiszen a kegyelmi idő rövidsége miatt Megváltónk egyre sürgetőbben hív – és hív vissza – mindenkit. Isten Igéjét Kovács-Bíró János testvérünk szólta, a tőle megszokott átélt lelkesedéssel és ugyanakkor mélységes egyszerűséggel.Másnap már a szombatiskola alkalmával szinte tele lett a gyülekezetünk.A szombati prédikációk alatt megközelítőleg 280-300 vendég örvendeztetett meg bennünket a jelenlétével. Szinte az egész keleti országrészből érkeztek testvérek, de voltak felvidékiek is, külön örültünk kolozsvári gyülekezet ifjúságának, akik gyönyörű kórusszámaikkal bilincselték le a figyelmünket. Idősebbet és fiatalt is magával ragadó prédikációkat hallhattunk. Lehetett érezni a Lélek jelenlétét a gyülekezeti termekben, átéreztük az idő sürgetését, hitünk törékeny voltát, Istenre utaltságunkat. Igazi hiterősítő volt ez a nap minden jelenlévő számára! A program technikai szempontból történő lebonyolításához Törőcsik Ábel személyében kaptunk segítséget, így ki tudtuk vetíteni a felső termünkben is a prédikációt. Ám még így is voltak testvérek, akik csak az udvaron tudták hallgatni az Igét.Rövid szünet után kezdődött a délutáni képzés, amikor János a gyülekezetek megújulásáról tanított bennünket. Nemcsak a gyülekezetek fejlődésének kulcsa a nyitottság, de saját magunk üdvösségének is. Aki bezárkózik, kikerül az isteni erőtérből is, az igazi tanítványok mindig át tudták adni az evangélium üzenetét, a kereszténység ezért nem halt ki soha. Ezért lenne fontos, hogy a hallottakat fel tudjuk használni a hitéletünk során, valóban megújítva egyházi és saját életünket is.A képzés közben a fiatalok a B gyülekezetben beszélgettek Csizmadia Otamo Helivel.Közben még szintén a B gyülekezetben, Bálint György testvér koordinálásával a Bibliai Olimpia következő fordulójára is sor került.A nap közös vacsorával zárult. Öröm volt számunkra, hogy a jelenlévők létszáma alig apadt a nap folyamán. Azért imádkozzunk, hogy a hiterősítésnek és atanításnak hosszú távú hatása legyen, hogy valóban hozzájáruljon a lelki megújuláshoz!Mintegy 40 fiatal másnap még meglátogatta a tapolcai barlangfürdőt, amely nem mindennapi, maradandó élményt jelentett.Meg kell említeni egy tapasztalatot is. Ezt mi – a házigazda gyülekezet – éltük meg. A tervezés során úgy döntöttünk, hogy nem rendelünk ennivalót, hanem mi készítjük el. Előre lehetett tudni, hogy mindez nem kis logisztikai feladat lesz. 300 fővel számoltunk, de mint utólag kiderült, alábecsültük a létszámot. Szombat reggel úgy éreztük, hogy Suhaj Renáta testvérnő és a gyülekezeti bizottság egy kicsit túlvállalta a lehetőségeinket. „Vajon elférünk-e ennyien, s főleg elég lesz-e az ennivaló…?” – vetődött fel egyre több kérdés.A hitben járó testvérek nyugtatgattak a kenyérszaporítás csodájával. S valóban, mivel az egész gyülekezet apraja-nagyja részt vett az előkészületben, így volt mit megáldania a Gazdának. Példás módon besegített a B gyülekezetünk és a körzeti gyülekezetek is. S azt tapasztaltuk, hogy az áldás ezen a területen sem maradt el. Elég lett az ennivaló, még a nagy létszámban estig maradt testvéreknek sem kellett éhesen hazaindulniuk. Az isteni áldás mellett a szolgálat öröme is hiterősítő volt számunkra!Köszönet az Úrnak és a résztvevőknek!

Tóth László, első presbiter

[av_gallery ids='1416,1415,1414,1413,1412,1411' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='4' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload']

Katasztrófaelhárítás Miskolcon – Isten vezetésével

ICORE képzés és Regionális ifjúsági hétvége A május 7-ei szombaton mozgalmas hétvégéje volt a Miskolci Gyülekezetnek. Országos ifjúsági nap, gyülekezeti képzés és Bibliai Olimpia is volt.

Long right arrow Read More

Cserkészvezető találkozó a hódmezővásárhelyi imaházban

Gyönyörű májusi reggelen érkeztek sorra a Csongrád és Békés megyei cserkészvezetők a találkozóra, amelynek házigazdái ezúttal a hódmezővásárhelyi adventista cserkészvezetők voltak. A Cserkészinduló első versszakára fölkúszott a nemzetiszín zászló.

Long right arrow Read More

Hírek az Advent Kiadóból

Szeretettel tájékoztatjuk kedves testvéreinket, hogy még a nyár elején megjelenik Haynes: Isten küldött egy embert c. könyve. Másfél évtizede már, hogy megért egymás után több kiadást, de a gyülekezetek érdeklődésére való tekintettel ismét megjelenik.

Long right arrow Read More

Fontos határidő: 2016. május 31.

2016. május 31-én lejár a nyári táboraink előre fizet kedvezménye. Aki eddig az időpontig jelentkezik turnusainkra, és befizeti a teljes táborozási díjat, a végösszegből 5% kedvezményt kap. A SZÉP Kártyákra 2014-ben feltöltött összegek idén május…

Long right arrow Read More

Megújult a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája

A jó pár hónapos munkának, egyeztetésnek, újítgatásnak szépen lassan látszik az eredménye. Az „A” gyülekezet 2016-ra megreformálta a gyermekiskoláját. Új csoportok, új tanítók, új programok. Célunk, hogy a gyermekek otthonuknak érezzék a gyülekezetet.

Long right arrow Read More

Békés–Csongrád megyei kirándulás

Május 13–15. között lehetőségünk volt Nemesvámosra látogatni. Szombaton kórustalálkozón vettünk részt, majd másnap együtt túráztunk a Békés–Csongrád megyei testvérekkel. Ha már Tihanyban jártunk, akkor gondoltuk, járjuk körbe a Belső-tavat.

Long right arrow Read More

Életmód klub Gyulán

Bő egy éve kezdődött minden. Imádkozó szívvel nyitottuk meg gyülekezetünk ajtaját az egészséges életmód iránt érdeklődők előtt. Kezdetben az egészség nyolc alapelvét ismertettük részletesen, közös étkezésekkel a végén, amikor valóban belekóstolhattunk az egészséges életmód ízeibe.

Long right arrow Read More
Jézus élete kiállítás Gyulán

Jézus élete kiállítás Gyulán

Gyulára is ellátogatott a Jézus élete című festménykiállítás. A megnyitó 2016. május 13-án, 17 órakor került megrendezésre a Kohán Képtárban. A kiállítást egy brácsaszóló után, amit Vineter Mártontól hallhattunk, Gurzó K. Enikő nyitotta meg, aki…

Long right arrow Read More

Főzőbajnokság

A nyírbátori missziós csapat rendszeresen részt vesz Nyírbátor városának programjaiban. Így volt ez május 1-jén is, amikor a város megrendezte a szokásos évenkénti majálist. A majálison belül megrendezésre került a főzőbajnokság, melyre csapatunk is benevezett.…

Long right arrow Read More

Előadás-sorozat a PAX Televízióban

„A keresztre feszített” című 10 részes előadás-sorozat – melyet a Reménység Média Stúdió készített – a PAX Televízió műsorán megtekinthető (www.pax-tv.hu) 2016. május 13-tól minden pénteken 18:15 órától. Előadó: Dr. Tokics Imre lelkész, főiskolai tanár.…

Long right arrow Read More