3500 fiatal. Több mint 50 ország. Egy közös hit és egy közös vágy: közelebb kerülni Istenhez.
Augusztus 4–8. között Valencia adott otthont az Adventist Youth Congressnek, az európai adventista fiatalok négyévente megrendezett találkozójának. Az idei AYC-on közel 3500 fiatal gyűlt össze Európa számos országából, de Európán kívüli kontinensekről is érkeztek delegációk.
A hatalmas nemzetközi közösségben különleges helyet foglalt el a közel 200 főből álló magyar delegáció, amely az egyik legnagyobb résztvevői csapat volt. Jó volt megtapasztalni, hogy a magyar fiatalok nem csupán résztvevői, hanem aktív részesei is lehettek ennek a különleges találkozásnak.
Öt napon keresztül együtt énekeltünk, imádkoztunk, tanulmányoztuk a Bibliát, beszélgettünk, sportoltunk, játszottunk és ismerkedtünk. A több mint 300 kisebb csoportban zajló beszélgetések, a közös istentiszteletek és a különböző programok mind ugyanarra emlékeztettek: nem vagyunk egyedül. Egy nagy közösséghez tartozunk.
Az idei konferencia központi gondolata a „Made for More” – „Többre teremtve” volt. A hét során újra és újra előkerült a kérdés: mire teremtett bennünket Isten? Mi az a „több”, amit Ő készített számunkra? És miközben több ezer fiatal együtt kereste Istent, Isten is csodálatosan dolgozott.
Az AYC egyik legmeghatóbb pillanata a keresztségi alkalom volt. Összesen 21 fiatal döntött úgy, hogy Krisztussal való kapcsolatát keresztségben is megpecsételi. Köztük két magyarországi fiatal is, akik e hatalmas nemzetközi közösség előtt tettek bizonyságot döntésükről.
Ez az alkalom is kézzelfogható bizonyítéka volt annak, hogy Isten él és dolgozik, fiatalok ezrei együtt erősödhettek meg abban, hogy Istennek terve van velük. Hogy van helyük az egyházban.
Amikor hazajöttünk, mindenki érezte, valami különleges történt. Felemelő volt együtt látni ennyi fiatalt, akik különböző nyelveken beszélnek, különböző kultúrákból érkeznek, mégis ugyanazt az Istent imádják.
3500 fiatal egy helyen – és egy Isten, aki mindannyiunk életében dolgozik.
Hisszük, hogy az AYC gyümölcsei nem maradtak Valenciában. A legfontosabb most következik: amikor a fiatalok hazatérnek a saját gyülekezeteikbe, közösségeikbe, iskoláikba és munkahelyeikre, és elkezdik megélni mindazt, amit Istentől kaptak.
Mert többre vagyunk teremtve. Többre, mint néhány különleges nap. Isten országának építésére vagyunk teremtve.
kp
Még több fotó az Ifiinfó Facebook-oldalon: https://www.facebook.com/ifiinfo/photos_albums

Többre teremtve – AYC 2026, Európai Adventista Ifjúsági Konferencia Spanyolországban
3500 fiatal. Több mint 50 ország. Egy közös hit és egy közös vágy: közelebb kerülni Istenhez. Augusztus 4–8. között Valencia adott otthont az Adventist Youth Congressnek, az európai adventista fiatalok négyévente megrendezett találkozójának. Az idei…

A víz kevés volt – Krisztus elég
Július 18-án, az ifjúsági tábor szombat délutánján különleges pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik a balatonlellei üdülőben töltötték ezt a hetet. Több mint 200-an; a táborozók, a család, a barátok azért gyűltek össze a Balaton partján,…

A felszín alatt – Ifjúsági tábor Balatonlellén
Július 13-án közel 150 fiatal érkezett az ország minden pontjáról Balatonlellére, egy közös céllal: találkozni egymással, Istennel és ebben a közösségben együtt örvendeni, ünnepelni és növekedni. A tábor témája, „A felszín alatt”, lehetőséget adott másképp…

Beszámoló a 37. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciáról
Közép-Európa egyik legrangosabb és legszínvonalasabb tudományos konferenciáját 1988-óta rendezik meg Szegeden a Gál Ferenc Egyetemen. Azóta több mint 500 előadás hangzott el különböző témák alapján, amelyek 35 kötetben jelentek meg szerkesztett tanulmányok formájában, és mintegy…

Ki igazolja Isten jellemét?
Az adventista teológia gazdag és összetett gondolatvilágában kevés olyan téma vált ki akkora vitát, mint az emberi engedelmesség szerepe az Isten jelleme körüli kozmikus küzdelemben. Általában két fő nézőpont rajzolódik ki: az egyik az ember…

Imaest a OneVoice27-ért!
2026. szeptember 5-én a Hetednapi Adventista Egyházban világszerte elstartol a OneVoice27 (Közös hang 27) globális missziós kezdeményezés, így Magyarországon is. Ez egy olyan összefogás, amely arra hív mindannyiunkat, hogy egyetlen közös hangként képviseljük a reménységet…

Mondd el, hogy ismerted meg Krisztust!
A bózsvai Missziókonferencia feledhetetlen élményeket és lelki feltöltődést nyújtott a résztvevők számára. A rendezvény fókuszában a világegyház OneVoice27 elnevezésű kezdeményezése állt, amely Krisztus üzenetének hiteles és közös hirdetésére hív. Az inspiráló előadások, a közös imák…

Egy pici lány nagy napja
Augusztus 9-én örömteli pillanatoknak lehetett tanúja a Terézvárosi Gyülekezet, ahol Isten áldását kérték a Kulcsár család elsőszülött gyermekére, Szonja Franciskára. A meghitt alkalmon dr. Tokics Imre lelkész hangsúlyozta a közösség támogatásának fontosságát, majd a jelenlévők…

Hit határok nélkül
A Terézvárosi Adventista Gyülekezetben különleges keresztségi istentiszteletet tartottak, ahol a Vietnámból származó Hai Giang kötött szövetséget Jézus Krisztussal. A magyarországi mesterszakos tanulmányai során megismert adventista fiatalok bizonyságtétele vezetett döntéséhez. Mielőtt hazatérne Vietnámba, szülei jelenlétében keresztelkedett…

Zsoltárünnep a Terézvárosi Gyülekezetben
A Terézvárosi Gyülekezet június 27-i Zsoltárünnepén a jelenlévők a zsoltárok gazdag világát járhatták be. A közös alkalmon zenekari kísérettel megszólaló énekek és elmélkedések mellett Szabó Tímea tanítását hallhattuk, aki hangsúlyozta: a Zsoltárok könyve az emberi…

A hitvallás, amely túlélte a Római Birodalmat és a történelem legnagyobb vitáit
Gondoltad volna, hogy a kereszténység legtitokzatosabb hittétele, a Szentháromság tana mögött az ókor igazán izgalmas, drámai fordulatokat sem nélkülöző szellemi és politikai küzdelme áll? Ez a tanítás nem az egyházatyák egyik békés tanácskozása alkalmával született,…

Egy kislány horgolással missziózik Uruguayban
Egy uruguayi kislány, Yanahina különleges kezdeményezést indított Salto városában: a horgolás művészetén keresztül osztja meg hitét a környékbeli lányokkal. A nagymamája segítségével szervezett alkalmak imával, bibliatanulmányozással és kézimunkázással telnek. A lelkes csoport nemcsak új készségeket…

A Newbold College online, filmszerű oktatási felületet indított el
A Newbold College 125. évfordulóján elindította a Newbold Connect elnevezésű online oktatási platformot. Az oldal rövid, filmszerű és gyakorlatias kurzusokkal segít a keresztény hit mindennapi megélésében. A 7–12 perces epizódok elméleti tudást ötvöznek heti feladatokkal…

Segélycsomagok érdi rászorulóknak
Gyülekezetünk 9 érdi családnak segített 2026 nyarán tartós élelmiszerekkel. Ezekben a családokban gyermekek is nevelkednek, ahol az iskolakezdés miatt ebben az időszakban kevesebb pénz jut az élelemre. Valamint nyári szünet lévén az iskolai étkeztetés is…

Megtalálni Istent, megtalálni önmagad
Egy napsütéses, örömteli nyári délutánon különleges eseménynek adott otthont a Balatonlellei Advent Üdülő. Augusztus 15-én, szombaton ünnepi pillanatok tanúi lehettek mindazok, akik eljöttek Attila Istennel való szövetségkötésére. Attila egész életében Istent kereső ember volt, aki…

Keresztség az aranyhídon
A lelkészgyerekekre sokszor nehéz teher nehezedik a megfelelési kényszer miatt, ezért különösen fontos a balatonlellei lelkészcsaládok táborának elfogadó közössége. A tíz éve visszatérő Veselke ebben a biztonságos közegben döntött úgy, hogy a Balatonban, egy péntek…

Hetednapi adventista sportoló nyert aranyérmet a Nemzetközösségi Játékokon
Esther Nworgu, hetednapi adventista sportoló megszerezte Nigéria első aranyérmét a 2026-os glasgow-i Nemzetközösségi Játékokon. A 24 éves para-erőemelő a női könnyűsúlyú kategóriában kétszer is megdöntötte a verseny rekordját. Történelmi győzelmével nemcsak hazájának szerzett dicsőséget, hanem…

A Bárány győz a végén
A végidők lelki küzdelmeiben a világi logika az erő győzelmét ígéri, a Szentírás viszont a Bárány diadalát hirdeti. Habár a keresztény egyház létszámban és kulturális ellenszélben küzd a világban, a misszió sikere nem emberi erőfeszítéseken…

Megjelent a HIT és ÉLET magazin idei 3. száma
Megjelent a Magyar Unió megújult hitéleti magazinja, amely egyesíti a korábbi Adventista Világ, AdventInfó és Imaheti anyag kiadványokat. A lap évente ötször jelenik meg, több mint 80 színes oldalon kínálva elgondolkodtató tanulmányokat és egyházi híreket.…

Biokémia és Biblia a Balaton-parton
Laktál-e már együtt nyolcvan olyan emberrel, akik először lépték át a balatonlellei advent üdülő kapuját 2026. július 16–22. között? Valójában nem voltak ismeretlenek, mert valahol az országban már részt vettek a kék zónás programjainkon, megízlelték…