
Ifjúsági nap Hódmezővásárhelyen
Ismét megrendezésre került a hagyományos hódmezővásárhelyi ifjúsági nap 2019. június 29-én, szombaton. A nap témája „A felelősségvállalás” volt. A délelőtti istentiszteleti alkalmon Istent dicsőítő szolgálatok után Palotás Kristóf tolmácsolta nekünk Isten Igéjét. Kristóf beszélt arról,…

Dunaújvárosba látogatott a Szüret utcai gyülekezet
Fantasztikusan zárult az augusztus Dunaújvárosban. Több Szüret utcai család látogatta meg kis gyülekezetünket ezen a szombaton. Kevésnek bizonyult a bekészített 40 szék. Először egy interaktív szombatiskolában volt részünk, majd három fiatal taggal bővült gyülekezetünk taglétszáma:…

Balatonlellén jártunk
Dunaújvárosban bár nagyon kevesen vagyunk, de lelkes a kis csapatunk. Az idén márciusban kaptunk a várostól egy kis bérleményt – az egyik, már nem üzemelő iskolában egy termet –, azóta több dologgal is próbálkoztunk. Programjainkat…

Szünidei Bibliatár Nyírturán
Nagy örömmel és lelkesedéssel készültünk a Bibliatáborra. Heti témánk az Egészséges életmód volt. Lelkészünk, Kerékgyártó János a 8 pillért dolgozta fel: táplálkozás, mozgás, levegő, víz, napfény, pihenés, mértékletesség, Istenbe vetett hit. Nagyon érthetően, röviden, képekben,…

Tanévzáró ünnepély a Szüret utcai gyülekezetben
Ebben a tanévben is igyekeztünk mint tanítók megállni a helyünket, jó kapcsolatban lenni a szülőkkel, hisz nélkülük kevesek vagyunk, tudjuk jól. A mai gyermeknek nem akármilyen világban kell helyt állnia, a tanítás mellett pedig vonzóvá…

Gyermekbemutató Újbudán
Áldott ünneplés minden szombati alkalom, de különösen az, amikor egy gyermeket mutathatunk be az Úrnak, és kérhetjük reá és az egész családra az Ő áldását. Különleges ajándéka ez Istennek. Még két év is alig telt…

Anyák napi ünnepély Újbudán
Évről évre tartandó ünnepeink egyike, mikor az édesanyákat, nagymamákat köszöntjük. Gyermekeink, unokáink énekelnek, verseket mondanak, persze mi súgunk és izgulunk értük, hogy el is merjék mondani, hisz igen szégyenlősek a kicsik. Van, aki lesüti a…

Készülj Istened elé!
Szeretettel várunk mindenkit az ASI Magyarország Kongresszusára 2019. augusztus 29–31-ig. A kongresszus mottója: „Készülj Istened elé!” A konferencia helyszíne csütörtökön és pénteken a Terézvárosi Gyülekezet kápolnája (1062 Budapest, Székely Bertalan u. 13.), szombaton pedig a…

Mozgó lelki- és egészségközpont Szombathelyen
Kihagyhatatlan lehetőség, nagy kihívás, rengeteg utánajárás, felkészülés, és hála, hála, hála – így lehetne összefoglalni a június utolsó hétvégéjén, Szombathely Önkormányzata által XXIV. alkalommal az AGORA Savaria Filmszínház és árkádnál szervezett Egészségnapokon való részvételünket.

Az Adventista Motoros Misszió programjai
„Az Istenért végzett szolgálat személyes szolgálatot is jelent. Személyes munkával kell együttműködni vele a világ megmentéséért. Jézus megbízása: »Menjetek el szerte az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!« (Mk 16:15) – minden követőjének szól.…

Névadóval és épületavatóval egybekötött Hitéleti konferencia Balatonlellén
Különleges ünnepi alkalommal vette kezdetét a 2019-es nyári üdülési szezon Balatonlellén, egyházunk Konferenciai Központjában június 15-én, amikor névadóval és épületavatóval egybekötött Hitéleti konferenciára és évadnyitó istentiszteletre gyűltek össze a körzet gyülekezeteiből, valamint szép számban érkeztek…

Gyereknap Erken
2019. május 2-án napsütéses, vidám napra ébredtek az erki gyerekek, hiszen a plakátok már jó időben beharangozták, hogy programban és élményekben gazdag nap lesz számukra.

Mérföldkő az értékrendben…
2019. június 15-én a Ker-Songs együttes meghívást kapott az Érdi Gyülekezettől bemutatkozni és koncertet adni. Az elmúlt három év alatt gyakorlatilag minden egy-két hónapban volt egy kisebb vagy nagyobb fellépés, dicsőítő koncert, segélykoncert, vagy egyszerűen…

Női Szolgálatok Napja Baján
Kiváltságnak érezzük, hogy a Női Szolgálatok Osztálya kiemelt napját Baján szervezte meg 2019. június 8-án, amikor lélekben csatlakozhattunk a világszéles egyház programjához.

Mezőgyáni kirándulás
A Békés megyei Mezőgyán községben, ahol szórvány gyülekezetünk is van, 44 gyerek jár iskolába, és közülük 23 adventista hittanossal fejeztük be a tanévet.

Keresztség Bucsán
Keresztségi istentiszteletet tartottunk Bucsán a faluházban 2019. június 2-án, vasárnap. Koczka Sándor testvérünk keresztelkedett meg és lett a Bucsai Gyülekezet tagja.

Jubileumi ünnepély Gáborjánban
2019. május 18-án, szombaton, tíz órára közel kétszázötven testvér, barátkozó, vendég érkezett a gáborjáni faluházba. Az Üdv- és Adventi kottás énekeskönyv kiadásának száz éves évfordulóját ünnepeltük rendkívüli és egyedi módon.

Gyermekszombat Gyömrőn
Április 13-án ismét egy csodálatos alkalomban volt részünk testvérgyülekezetünkkel, a budapesti Szüret utcai gyülekezettel. Nemcsak az Úrban vagyunk testvérek lelkiekben, hanem igazi, kézzel fogható barátság fűz minket a gyülekezethez és a gyermekiskolához.

Bibliai Szabadegyetem folytatása, Ózdon
Ózdon 2018 decemberében ért véget a kétéves Bibliai Szabadegyetem, amiért rendkívül hálásak vagyunk az ATF tanárainak és mindazon lelkészeknek, akik előadásokat tartottak ebben a sorozatban. Sokat gondolkodtunk a gyülekezettel és a lelkészünkkel, hogy hogyan folytassuk…

Az Adventista Teológiai Főiskola pótfelvételi tájékoztatója a 2019/2020-as tanévre
Képzésünkre azok jelentkezését várjuk, akik Isten iránti elkötelezettséggel és hivatástudattal teológus vagy lelkipásztori szolgálatra készülnek, akik gyülekezeti szolgálatukat alaposabb bibliaismerettel szeretnék végezni. Természetesen azokat is örömmel várjuk, akik egyelőre csak a Biblia tanulmányozásához szeretnének elmélyültebb,…