És akkor ismét Szuper Szombat!

Ha 2018. március 31-én szeretnétek egy emlékezetes, országos gyermeknapot, azaz Szuper Szombatot a közelebbi és a rég nem látott barátaitokkal tölteni, ha szeretnétek a bibliai ismereteiteket kibővíteni, ha szeretnétek vidám, mókás játékokban részt venni vagy esetleg kézügyességeiteket próbára tenni, akkor itt a helyetek!

Read MoreLong right arrow

Az idősek otthonában jártunk, Dunaújvárosban

Lelkes kis csapatunk a hajléktalanszálló után most az időseket kereste fel a Duna soron. Vittünk, és kaptunk sok mindent! Vittünk énekeket, zsoltárt, jelenetet, mosolyt, könyveket, Igét, és kaptunk rengeteg boldog tekintetet, együtténeklést velünk, könnyet és örömöt. Olyan jó volt náluk és velük!

Read MoreLong right arrow

Gyermekbemutató Békéscsabán

2018. január 20-án délelőtt gyermekbemutató volt gyülekezetünkben. A szolgálatot Fürj György lelkészünk végezte. Kóródi-Felföldi Roland és kedves felesége, Bettina hozták el második kislányukat. Mindezt azért tették, hogy az Úr és a gyülekezet előtt elismerjék, miszerint gyermekük, Nóra, Isten ajándéka, és elkötelezzék magukat kislányuk isteni alapelvek szerinti nevelése mellett. Áldást kértek gyermekükre és felajánlották őt Istennek.

Read MoreLong right arrow

Elnöki látogatás Ózdon

Ócsai Tamás, a Magyar Unió elnöke 2018 január 20-án ellátogatott hozzánk, Ózdra. Nagyon készült a gyülekezet erre az alkalomra és igyekeztünk több vendéget is meghívni.

Read MoreLong right arrow

Az ADRA 1%-os felhívása

Szeretettel kérünk Benneteket, hogy a személyi jövedelemadótok 1%-val idén is támogassátok az ADRA Alapítvány munkáját. Az így felajánlott összeget az ADRA Alapítvány a hátrányos helyzetű embertársaink, krízishelyzetbe került családok, árva gyermekek, valamint a katasztrófa sújtotta települések lakóinak megsegítésére használja fel.

Read MoreLong right arrow

Jézus lábnyomán Tiszaburán

A 4561 főt számláló Tiszaburának halmozottan hátrányos helyzetű, támogatásra szoruló lakossága van, mivel a település lakóinak 90%-a munkanélküli. Számos olyan lakóház van, ahol nincs bevezetett folyóvíz, sőt olyan lakóházak is vannak, ahol elektromos áram sincs. Ilyenben lakik például egy 9 fős család, ahol 7 kiskorú gyermek nevelkedik(!).

Read MoreLong right arrow

Szeretetszolgálat Jézus lábnyomán

A Győri Gyermekvédelmi Központban – Karácsony előtt a norvég Utekontakten Nittedal partnerszervezet munkatársaival, külföldi és magyar önkéntesekkel ismét ellátogattunk Győrbe, ahol találkozhattunk azokkal a gyerekekkel is, akik a nyári ADRA táborokban részt vettek.

Read MoreLong right arrow

Gyülekezeti kézikönyv

 A gyülekezeti kézikönyv letöltése

Read MoreLong right arrow

Zenés áhítatok Kecskeméten

Kecskeméten több mint két éve havi rendszerességgel tartunk zenés áhítatot. Az egyórás elcsöndesedés különböző hangszercsoportokkal előadott komolyzenei blokkok és bibliai alapokon nyugvó gondolatok váltakozásából áll.

Read MoreLong right arrow

Tiszaburai misszió

Kedves testvéreink tovább folytatják Tiszaburán a gyermekfoglalkoztatást, hetente egy alkalommal. A tanulás, olvasás és a játék mellett szintén fontosnak tartják a Biblia tanulmányozását. A közös uzsonnán túl az adományként kapott ruhákat is szétosztják a gyerekek között. Sőt aki különösen ügyes a foglalkozásokon, az külön dicséretet, és ajándékokat is kap.

Read MoreLong right arrow