Presbiterszentelés, esketés és keresztség a veszprémi körzetben
2017. november 18-án presbiterszentelést és esketést, december 9-én pedig keresztségi istentiszteletet tartottunk a nemesvámosi gyülekezetben. Régi vágya teljesült a nemesvámosi testvéreknek november 18-án, hiszen Isten két kipróbált vezetővel ajándékozta meg a közösséget. Kövesi Zoltán és Pásztor Csaba testvérek álltak élére a több mint száz főt számláló gyülekezetnek. Mindkét testvérünk adventista gyökerekkel rendelkezik, szüleik adventi szellemben…
Read MoreMinden napra egy kaland
A „Minden napra egy kaland” – mint ahogy a neve is mondja – az év minden napjára tartalmaz egy-egy apró, érdekes és újszerű „kalandot”, feladatot a gyermekek számára. Célunk az volt, hogy a feladatokon keresztül a gyerekeket közelebb vonjuk Jézushoz, hogy ápolják a kapcsolatukat a barátaikkal, szüleikkel, testvéreikkel, lehetőséget biztosítunk nekik, hogy bizonyságot tegyenek a…
Read MoreJótékonysági koncert Kecskeméten
2017. december 23-án karácsonyi jótékonysági koncertet tartottunk a kecskeméti adventista kápolnában. A gyülekezetünk életében általában ez az egyik legünnepélyesebb és legszebb alkalom. Ekkor rokonainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel együtt nemcsak Jézus születésére, hanem küldetésére és szolgálatára is emlékezünk.
Read More„…ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket”
Két ünnepélyes alkalommal 2013. december 16-án az orosházi gyülekezetben, december 23-án pedig a békési baptista imaház épületében szeretettel vártuk mindazokat, akik az adventi várakozásban, a szeretet ünnepe közeledtével Jézus születéséről kívántak hallani lélekemelő üzenetet.
Read MoreA szabadulás éjszakája
A 2017/2018-as szilveszteri alkalom a lehetőségek színes skáláját nyújtotta a fiataloknak az ország négy különböző pontján. A Budapest-Zuglói, Miskolci, Nemesvámosi és Szegedi Gyülekezetek izgalmas programokkal készültek a fiataloknak.
Read MoreHit által
Fiatalok Jézusért Konferencia – 2018 Kedves Testvérek! Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a 2018. január 24–28. között megrendezett Fiatalok Jézusért Konferenciánkat. Idén is több külföldi testvérünk látogat el hozzánk.
Read MoreGyermektanítók és szülők képzése
2017. november 19-én országos képzést szerveztünk a gyermektanítók és az érdeklődő szülők számára. A képzésnek az Újbudai Gyülekezet adott helyet és a helyi gyermektanítók nagyszerű vendéglátóknak bizonyultak.
Read MoreRendelj Vándor ifjúsági magazint!
Szeretnénk, ha a jót tovább tudnád adni úgy, hogy neked is megmaradjon! Éppen ezért ha ÉVES ELŐFIZETÉST választasz, a tavaszi számból kettőt adunk neked, hogy megajándékozhass valakit
Read MoreA kiemelkedően sikeres családok 7 szokása
Családi evangelizáció Budapesten április 23 és 27 között A Családi Osztály 2018-as rendezvényei közül egyet szeretnénk kiemelni, amely minden bizonnyal sok családot fog megmozgatni. Biztosan sokan emlékeztek még a tavaly májusi, kétestés, családi evangelizációra, amelyet Willie és Elaine Oliver, a GK családi osztályvezetői tartottak a Lurdy Házban. Mindkét este majdnem telt házas volt (180-200 résztevővel).…
Read MoreÉvzárás és évkezdés Szolnokon
Az év utolsó életmód klub foglalkozása rendszerint rendhagyó, ez 2017-ben sem volt másképp. Az ünnepi készülődés jegyében különböző egészséges és finom ételeket készíthettünk, majd kóstolhattunk a klub látogatóival. A szokástól eltérően, az Agóra helyett most a gyülekezet konyháját és előterét töltötte meg a lelkes, érdeklődő csapat.
Read More