Isten csodálatos teremtett világa
Március 5-én Békésen, a Szegedi Kis István Református Gimnázium és Általános Iskolában tartott előadást ifj. Csókási Pál Isten teremtésének célszerűségéről, komplexitásáról, precíz kimunkáltságáról és a fenntartás összhangjáról.
Read MoreIfjúsági Világnap – Legyél te a prédikáció!
Idén március 17-én került megrendezésre az Ifjúsági Világnap, amelynek célja, hogy a gyülekezetek fiataljaikkal az élen lépjenek ki a komfortzónájukból, a szombati istentiszteletek megszokott kereteiből, és tetteikkel Isten szeretetét közvetítsék embertársaik felé. Miközben megtapasztaltuk, milyen jó Isten áldása csatornáiként élni, eldöntöttük: a jó cselekvését nem fogjuk abbahagyni. Folytatjuk! Csatlakozva ahhoz a több ezer fiatalhoz, akik…
Read MoreÉS Napok – 2018 Gödöllő
A minden évben megrendezésre kerülő Ének- és Sport Napoknak március 15–18. között idén is Gödöllő adott otthont. A fiatal, horvát nemzetiségű előadó, Dario Kovacevic, nagy lelkesedéssel tartotta előadásait, melyek vezérgondolata a „Vízió” volt. Vízió, szemlélet, látás. Isten üzenete arra tanított minket, hogy a próbák közepette is reménységgel nézzünk a jövőbe, és bízzunk mennyei Atyánkban, aki…
Read MoreÉrték(t)rend
2018 február 17-én a Nyíregyházi Gyülekezet nagy örömére sok vendéget – köztük több fiatalt is – tudtunk fogadni különböző helyekről, mint Fehérgyarmat, Nyírbátor, Nyírpazony és Biri. Ennek a napnak elengedhetetlen részét alkotta az a sok szolgálat, többek között énekszolgálatok is, amit a fiataloktól hallhattunk. A délelőtti és délutáni istentisztelet alkalmával a helyi fiatalok kipróbálhatták magukat…
Read MoreEgy körzeti együttlét áldásai
Szivási József testvér, az ATF dékánja jelenlétében töltöttük a február 17-i szombatunkat a Miskolc „B” Gyülekezetben. Tartalmas igehirdetés erősített meg bennünket a lelkiismereti döntésünk kérdésében. Mennyire vigyáznunk kell érzékenyen és kifinomultan a másik ember, testvér „éretlen” ismeretére.
Read MoreGyermekbemutató Gyulán
Tisztelt Hetednapi Adventista közösség! Szeretettel tudatom Veletek, hogy 2017. július 9-én, Gyula városában Rákóczi Attila és Tripon Emese Mária második szülött gyermekeként, az Úr ajándékaként megszülettem. Így velem, még egy taggal növekedett a közösség tagjainak…
Hitmélyítő Érden
Érd néhány évtizede még Európa legnagyobb faluja volt. Most megyei jogú város. A legújabb statisztika szerint az egyik leggyorsabban növekvő település Budapest agglomerációjában. Bizonyára sejti az Olvasó, hogy most nem a város statisztikai adatairól lesz…
Szivárvány Ráckeve felett
Ráckeve egy szép kisváros a Duna szigetén. Ebben a városban az Adventista Egyháznak egy lelkes gyülekezete tevékenykedik. A testvérek egyik bánata, hogy a város eléggé elszigetelődik a gyülekezettől. „Ha nem megy a hegy Mohamedhez…” alapon…
Csendes hét Tiborszálláson
Minden ember életében vannak kihívások. Van akinek több, van akinek kevesebb. Végzős hallgatóként nekem talán kissé több jutott így utolsó félévre, de visszatekintve minden egyes perce áldás volt. Idén, január utolsó, illetve február első napjait a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában töltöttem, mint vendég tanár. Az iskola vezetősége kért fel, hogy az úgynevezett Csendes…
Read MoreKész átverés – keresztény módra
Az úgy kezdődött, hogy szombaton kihirdettük a februári bográcsozás időpontját. Hosszas rábeszélés után „Kázmér” – személyiségi jogai védelme érdekében, hívjuk így – beleegyezett, hogy a halászléfőzés a nemesvámosi imaház udvara helyett az ő épülő házánál legyen.
Read More