Öröm volt az ADRA munkatársának lenni! – Interjú Kiss Józsefné Éva nénivel
Adventista család második generációs tagja vagyok. Szüleim a Vecsési Adventista Gyülekezet tagjai voltak halálukig. Gyermekéveimet a Vecsési Gyülekezetben töltöttem 1958-1959-es alapítása után. Ebben az időben tilos volt minden vallásos összejövetel.
Nárcisz napok
A Debreceni „A” Gyülekezet női osztálya számára a nárcisz nem csak egy tavaszi virág a sok közül. Inkább a szeretet jeleként tartjuk számon, amit megoszthatunk, vagy továbbadhatunk másoknak. E különleges szeretetszolgálat kapcsán, melyet 2016 óta…
Jótékonysági hangverseny a Terézvárosi Gyülekezetben
A nyáron betegség miatt elmaradt zenei tábor záró hangversenyét a debreceni jótékonysági alkalom után 2023. január 28-án Budapesten is meg tudtuk szervezni szintén jótékony céllal. A kedvezményezett Orosz Adél, 3 éves kislány volt, akit másfél…
Értékteremtő Konferencia
Idén, március 10–11-én került megrendezésre Budapesten a nyolcadik Értékteremtő Konferencia az Ifjúsági Szolgálatok szervezésében a Dunamelléki Egyházterület támogatásával. 150 résztvevőnek volt lehetősége a három főelőadás és két szeminárium segítségével körüljárni egy nagyon érdekes témát: Elveszítem…
Ifjúsági koncert
2023. február 4-én került megrendezésre az idei év első országos ifjúsági koncertje a Terézvárosi Gyülekezetben. Az alkalom témája: Karjaid közt otthon vár.
Regionális ifjúsági napok az első negyedévben
A 2023-as év első három hónapja is sok lehetőséget biztosított a fiataloknak a közösség áldásának a megtapasztalására regionális és országos szinten is. Hat regionális ifinap, két konferencia és egy koncert azt a célt szolgálták, hogy…
Feszültségek, konfliktusok, háborúk: „Viharok” a Bibliában, az egyházban és a társadalomban
Feszültségek, konfliktusok, háborúk: „Viharok” a Bibliában, az egyházban és a társadalomban címmel és témakörben került megrendezésre az Európai Teológiai Tanárok Konferenciája (ETTC) az Adventista Teológiai Főiskola égisze alatt, első alkalommal Budapesten, 2023. március 22. és…
Egy 30 éves válság mai tanulságai
Az 1993. április 19-én bekövetkezett wacói tragédia komoly, máig tartó hatással volt a Hetednapi Adventista Egyház életére. A közelmúltban megjelent egy dokumentumfilm-sorozat a Netflix kínálatában, amely a magyar médiafogyasztók figyelmét is felkelthette a téma iránt.
Budapesti gyülekezetek keresztségi alkalma
Különleges örömünnep volt gyülekezetünkben 2023. március 18-án, ugyanis más gyülekezetekből, sőt határon túlról is érkeztek vendégek. „Mily boldogság, hogy szívemben már az Úr Jézus él” – énekelte a kórus, és valóban ezt éreztük és tapasztaltuk,…
„Legyen egész életére az Úrnak ajánlva”
Ünnepélyes húsvéti istentisztelet volt a Terézvárosi Gyülekezetben 2023. április 8-án. Különlegesen örömtelivé tette az alkalmat, hogy ezen a napon két család, egy magyar és egy indonéz házaspár kérte gyermekére Isten áldását. Jill Beatrix és Karthen…