Életmóddal az egészségért

Idén már 10. alkalommal szerveztünk Gyermek EXPÓ-t a szolnoki Kőrösi-Csoma Sándor Általános Iskolában az ott tanító testvérnőnk segítségével. Most is a 3. évfolyam volt a résztvevő. Mintegy ötven tanuló és hat oktató (köztük az igazgatóhelyettes) járta végig a nyolc állomást. Mindenhol szerepe volt az interaktivitásnak, hogy ne csak hallják, hanem valóban megismerjék és gyakorolni is tudják az életmód alapelveit. Az apró ajándékok még inkább segítették őket abban, hogy magukkal vigyék a tanultakat.

Az EGW Életreform klubban is tovább folytatódnak az előadásaink. November 22-én ismét nagyon érdekes témával vártuk vendégeinket, amikor is vendég előadónk a Kína-tanulmányt (Dr. Colin T. Campbell, Ph.D.) mutatta be röviden, telt ház előtt. Létfontosságú, életmentő információk és világrengető kutatási eredmények – áll a könyv ajánlójában.

Néhány rövid megállapítás:

  1. Nem a környezetben és a táplálékban lévő szintetikus vegyi anyagok a rosszindulatú daganatok fő okai.
  2. Nem a szüleinktől örökölt gének a legfontosabb meghatározói annak, hogy áldozatul essünk valamelyik vezető haláloknak.
  3. A vitaminok és táplálékkiegészítők nem nyújtanak hosszú távú védelmet.
  4. A legtöbb betegség nem gyógyítható gyógyszerekkel vagy műtétekkel.
  5. Az állati fehérjebevitel mennyiségének megváltoztatásával a ráksejtek ki- és bekapcsolhatók. A legerősebb rákot előidéző fehérje a kazein (tejfehérje). A növényi fehérjék biztonságosak.

A Kína-tanulmány újradefiniálja a helyes táplálkozás fogalmát: látszólag gyógyíthatatlan betegségek esetén a helyes táplálkozás megmentheti az életünket.

Azoknál fordul elő legkisebb arányban a rákbetegség, akik kevesebb mint 10 százalék állati eredetű fehérjét fogyasztanak, hiszen az alacsony fehérjetartalmú étrend gátolja a rák beindulását – a kapott karcinogén mennyiségétől függetlenül.

Az életmódunk húzza meg tehát a ravaszt, vagy ellensúlyozza a káros hatásokat. Mindenképpen érdemes tehát tudatosan az egészséges életmódot választanunk!

Ócsainé B. Klára