Farkas Lóránt és Farkas-Bátori Orsolya kislányának gyermekbemutatójára gyűlt össze a Nemesvámosi Gyülekezetet a 2019. november 13-i szombaton. Meg is telt az imaház Laura szeretteivel, rokonaival és a gyülekezet tagjaival.
A fiatal házaspár eldöntötte, hogy a gyülekezet színe előtt Isten oltalmába helyezi kicsinyét, s egyben mennyei segítséget kérnek a gyermeknevelés szép, de felelősségteljes szolgálatához.
A gyülekezet az ünnepélyes fogadalomtétel alkalmával boldogan fejezte ki támogatását a szülők felé, s az Úr előtt fogadta: „Ígérjük, hogy támogatunk benneteket imáinkkal, gyülekezeti programokkal és növekedést biztosító gyülekezeti légkörrel!”
Isten áldja meg a szülők és a gyülekezet erőfeszítéseit!
Minden szülő egyedinek, különlegesnek látja gyermekét. Valamennyi édesanya és édesapa szeretné, ha boldog és kiegyensúlyozott gyermekkort, gondtalan jövőt tudna biztosítani a felnövő csemetéjének, s ez így van jól.
Mennyire meglepődött Mária és József, amikor meghallották, hogyan tanítja a gyermek Jézus kora akadémikusait a templomban (Lk 2:46–47). A felnőtt Jézusból mégsem lett a Szanhedrin tagja, Júdea királya, római politikus vagy nagy nevű feltaláló, hanem egészen más karrier várt rá: „csak” megváltotta az egész világot, benne családjainkat is.
Ez a tény adjon erőt, hitet a gyermekek nevelésének szent hivatását végző anyukáknak, apukáknak! Isten nemcsak megbocsátja tévedéseinket, de ki is pótolja hiányosságainkat Krisztusban. Minden gyermek Isten különleges csodája, egyedi, Isten-tervezte életúttal.
Érdeklődve kísérjük figyelemmel Laura testi, lelki fejlődését. Isten óvja őt, egyengesse útját!
Kalocsai Tamás

![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)








