Pingpongbajnokság Sándorfalván

November 19-én a Sándorfalvi Gyülekezet sportcsarnokká alakult át, amikor megtartottuk az első saját pingpongbajnokságunkat. Több mint 30-an neveztek be az eseményre játékosként, és még egyszer ennyi lelkes szurkoló előtt zajlottak a mérkőzések. Egyszerre 4 asztalnál küzdöttek meg egymással a kisorsolt párosok. Fantasztikus volt látni, ahogy a gyülekezeti ház az istentiszteleten kívül is megtelik élettel, és olyan emberek is eljönnek, akiknek egy vallásos összejövetel még túl nagy lépés lenne. Sok új barátság szövődött, és mint oly sok más sportrendezvényen, úgy itt is többször rácsodálkoztak: „Nahát, itt senki sem káromkodik, és az ellenfelek is barátságosak egymással! Milyen különös ez a hely!”

Természetesen jó sándorfalvi szokás szerint a közös ebéd sem maradhatott el, hiszen az ókor óta tudjuk, hogy a közösségformálásban milyen fontos szerepet játszik az együttes étkezés. A díjazás során az is kiderült, milyen előrelátó volt a belsőépítészünk a szószék kialakításában, hiszen ezúttal a szószék kiváló szolgálatot tett dobogóként is.

 

Dr. Mihalec Gábor

lelkipásztor