
Ünnepi missziós események a Zugló–Pécel körzetben
Az év mindenkinek a rohanásról szól, emiatt az emberek komolyan megszűrik, hogy mire szánják idejüket, figyelmüket. Az adventi időszak különleges, mert sokan megállnak, és kialakul bennük egy kis nyitottság, érzékenység az evangélium felé. Éppen ezért…

Karácsonyi jótékonysági koncert Lovasberényben
Matiszkó Károly élete 2022 nyarán jelentős fordulatot vett. A 31 éves, életerős fiatal minden elővigyázatosság ellenére súlyos motorbalesetet szenvedett és kerekesszékbe kényszerült. A Lovasberényi Adventista Gyülekezet úgy döntött, hogy idén karácsonykor Karesz gyógyulását, felépülését fogja…

Adventi időszak Lovasberényben
Mint minden évben, idén is sor került a lovasberényi gyertyagyújtásra. Ez alkalommal a helyi adventista gyülekezet gyújtotta meg a második gyertyát, mely a reményt, a Megváltó eljövetelét jelképezi.

Zuglói jótékonysági nap
A Zuglói Gyülekezet tagjainak a szombat december 3-án, amikor a Tündérpakk közhasznú alapítvánnyal a kerület szívében, a Zuglói Civil Házban 120 rászoruló család számára gyűjthettek tartós élelmiszert, ruházatot, majd egy adventi ünnepség keretein belül a…

Egy ember az embertelenségben
Emlékkonferencia Michnay László tiszteletére: A fenti címmel tartott emlékkonferenciát és kiállítást – a 130 éve született – Michnay László tiszteletére a Hetednapi Adventista Egyház és az Adventista Teológiai Főiskola 2022. december 8-án Budapesten, a Terézvárosi…

Antonio Vivaldi: Négy évszak jótékonysági koncertsorozat a Terézvárosi Gyülekezetben
A 2021 őszén indított jótékonysági koncertsorozatnak immáron az ötödik, záró részét hallgathattuk meg a Terézvárosi Gyülekezetben 2022. november 19-én szombaton 18 órai kezdettel.

Dupla presbiterszentelés a Zugló-Pécel körzetben
Egy péceli külső helyszínen gyűlt össze a Zuglói és Péceli Gyülekezet közösen 2022. október 22-én. Többször voltak már egymás vendégei, de most szolgáltak közösen először. Az apropót egy neves alkalom szolgáltatta.

Presbiterszentelés az Újbudai gyülekezetben
Az idei gyülekezeti választások lezajlása után megtörtént a szolgálattevők beiktatása, majd néhány héttel később, november 5-én ismét ünnepélyes istentiszteleten vehettek részt a tagok.

Regionális Hitéleti Konferencia Kecskeméten
Különleges alkalomnak adott helyszínt a kecskeméti adventista kápolna 2022. szeptember 10-én: Regionális Hitéleti Konferencia került megrendezésre, melyre már nagyon vágyódtak az érintett egyházterületi régió hittestvérei.

Bababemutató és tanévkezdés az Újbudai Gyülekezetben
2022. szeptember 10-én ismét csodálatos alkalmat ünnepelt az Újbudai Gyülekezet, hiszen ezen a napon Bondar Emese és Bondar Márk kislányának, Izabellának a gyermekbemutatója tette felemelőbbé a szombatot. Rendkívül különleges és megható alkalom volt, hiszen Márk…

Parádfürdőn táboroztunk a Terézvárosi Gyülekezet Gyermekiskolájával
Idén először új helyszínen, a Mátra hegység északi oldalán fekvő Parádon tartotta a Budapest–Terézvárosi Gyülekezet a nyári gyermektáborát 2022. június 19. és 24. között. A gyermekiskolánk vezetője, Pacsai Teca által szervezett táborban összesen 52 fő…

Chopin-koncert a terézvárosi kápolnában
Gyülekezetünk adhatott helyszínt a Budapesti Chopin-fesztivál egyik színvonalas zongorakoncertjének szeptember 17-én. Érdekesség volt, hogy a koncert főszervezője elhozta a nagyon értékes bösendorfer versenyzongoráját, hogy a hangzás ezáltal is még teljesebb legyen.

Nyírturai Szünidei Bibliatábor
Újra nagy örömmel és lelkesedéssel láttunk hozzá az idei, immár 8. táboroztatáshoz július 4–9. között, melyen 42 gyermek vett részt. Témánk a teremtés volt.

Challenge tábor
Ötödik alkalommal rendeztük meg Ráckevén az immár hagyománnyá vált Challenge ifjúsági missziós táborunkat.

„Változnak az évszakok…”
Júliusban, még a nyár elején került megrendezésre Vivaldi Nyár című művének előadása koncert keretében, a Terézvárosi Gyülekezet Adventista Kápolnájában. Vivaldi Négy évszak című művének mindegyike zeneileg is kifejezi az évszakok hangulatát.

50. házassági évforduló a Terézvárosi Gyülekezetben
Július 16-án szemtanúi lehettünk annak, hogy mit jelent Isten munkája gyülekezetünk két oszlopos tagja és hűséges szolgálója életében. Fekete István és felesége, Fekete Istvánné Marika eljöttek, hogy 50 év házasság után megerősítsék szövetségüket Istennel és…

Ajándék Istentől – Orbán Debóra bemutatása
A gyülekezet, amely együtt örül ma veletek, csatlakozik hozzátok Debóra bemutatásában, és mint közösség ígéretet teszünk arra nézve, hogy mi is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy Debóra megismerje a szerető Istent. Szeretnénk úgy élni és…

Boldog szülők beteljesült reménye…
– hangzott el Túrmezei Erzsébet: „Kié vagy?” című versében, melyet Debrenti Evelyn mondott el Balla Szofia áldáskérő alkalmán a Terézvárosi Gyülekezetben.

A bűn Egyiptomából a mennyei Jeruzsálem felé
Gábor Ludovic és felesége, Susana, illetve Mészáros Ibolya, a bűn foglyaiként éltek. Megannyi nehézség, szenvedés és betegség volt osztályrészük. Az Úr azonban meghallotta kiáltásukat és embereket küldött, akik elmondták nekik, hogy Krisztusban megszabadulhatnak, hogy Krisztusban…

Különleges gyermekbemutatás
Szombatjaink a Terézvárosi Gyülekezetben egészen nemzetközinek mondhatók, hisz angol és ukrán nyelven is folyik a fordítás, és olykor kínai testvéreink is csatlakoznak hozzánk. Ez a sokszínűség ünnepeinket is átszövi.