
Az újbudaiak „egy csónakban eveznek“
Az igazi közösség nem csak szombaton közösség. Ezzel a mottóval vett részt a szüret utcai Újbudai Gyülekezet 38 tagja október 15-én egy közös élménycsónakázásban a Tisza-tavon. Még az sem tántorította el az egymással és a…

Jubileumi istentisztelet a Farmosi Gyülekezet százéves évfordulója tiszteletére
Mintegy száz esztendővel ezelőtt, 1923-ban alakult meg Farmos községben egy kicsiny, adventista közösség, mely Urunknak hála, néhány esztendő leforgásán belül létszámában és a környezetére gyakorolt áldásos hatása tekintetében is jelentősnek mondható gyülekezetté nőtte ki magát.

„Számíts rám is!”
…hangzott a Soproni Nemzetközi Cserkésztábor jelmondata, melynek résztvevőiként egy nagyon színes és felejthetetlen élményben volt részünk. Jó volt megtapasztalni azt az őszinte lelkesedést és Isten dicsőítését, ami a fiatalokból áradt.

Balatonlellei emlékek
Örömteli pillanatokkal teli egy hetet töltöttünk el júniusban Balatonlellén. A Terézvárosi Gyülekezet gyermekosztálya több éve rendszeresen szervezi a nyári gyermektábort, idén azonban rendhagyó módon az egész közösség csatlakozhatott. 95 résztvevővel indult útjára a tábor. „Kapcsolódás…

A menny előíze
szeptember 16-án, szombaton a bécsi Maurer Gasse gyülekezetének egy része: 17 felnőtt és 10 gyermek látogatott el gyülekezetünkbe. Osztrák testvéreink pénteken este érkeztek Budapestre, majd szombaton reggel egy közös reggelivel indítottuk a napot.

Tűzálló barátság
A Sutherland School délutáni iskola és az Újpesti Gyülekezet közös szervezésében bibliai témájú gyermektábort tartottunk Budapest közelében, Csömörön június 26–30-ig, egy különleges helyszínen. Az ezredforduló táján egy dúsgazdag vállalkozó épített egy kastélyt.

Készakarva sem rejthető el a hegyen épült város
A nagyvárosi missziónak továbbra sincs jobb alternatívája, mint oda menni, ahol az emberek vannak. 2023. szeptember 17-én a Zuglói önkormányzat PatakFeszt nevű rendezvényére 30 civil szervezet mellett egyetlen egyházként települt ki a Zuglói Gyülekezet.

Keresztség a Kínai Misszióban
Április utolsó szombat délutánján, a kínai testvérekkel való közös ebédet követően egy örömteli alkalomra került sor. Négy új taggal bővült a kínai gyülekezet alapító csoportja, amit egy közös családként ünnepeltünk és együtt örültünk velük.

Regionális Ifjúsági Szombat az Újbudai Gyülekezetben
Szombaton, május 13-án, a nyári táborszezon kezdése előtt az Újbudai Gyülekezetben ifjúsági nap került megrendezésre „Szabad, vagy nem szabad?” címmel. Palotás Kristóf (az Ifjúsági Szolgálatok Osztályának vezetője), Henter Zsombor (gyülekezetünk segédlelkésze – aki mellesleg házigazdaként…

Lelki családot építünk
április 28–május 1. között a zuglói körzet nyolcvan fővel Balatonlellére költözött. A körzeti közösségépítés mellett, a lélekerősítés szerepelt a céljaink között. A népes gyereksereg arra késztetett, hogy intergenerációs esti áhítatokat tartsunk, amelybe minden korosztály bekapcsolódhat.

Sóoldat – gyógyító koncentrációban
2023. április 22-én az ESZO szervezésében, az IHS Alapítvány szakmai közreműködésével dr. Győri József vezetésével, megrendezésre került Lovasberényben a „Sóoldat konferencia”, keresztény egészségügyi szakemberek számára.

Gyermekszombat Újbudán
God is love. Gott ist die Liebe. Dio é amore. Dieu est amour. Dumnezeu este iubire. – Mind ugyanazt jelentik: Isten a szeretet. A március 25-i gyermek-istentiszteleten számos különböző nyelven elhangzott ez a mondat gyülekezetünkben.…

Szegedi Kovács György költői estje
Ha testvéreink másutt nem is, de a heti Bibliatanulmányok lapjain találkozhattak Szegedi Kovács György verseivel. Műveit mára 11 kötet foglalja magába, és hamarosan készen lesz a következő is. Verseinek egy része nem elmondásra készült, hanem…

Jótékonysági hangverseny a Terézvárosi Gyülekezetben
A nyáron betegség miatt elmaradt zenei tábor záró hangversenyét a debreceni jótékonysági alkalom után 2023. január 28-án Budapesten is meg tudtuk szervezni szintén jótékony céllal. A kedvezményezett Orosz Adél, 3 éves kislány volt, akit másfél…

Ifjúsági koncert
2023. február 4-én került megrendezésre az idei év első országos ifjúsági koncertje a Terézvárosi Gyülekezetben. Az alkalom témája: Karjaid közt otthon vár.

Budapesti gyülekezetek keresztségi alkalma
Különleges örömünnep volt gyülekezetünkben 2023. március 18-án, ugyanis más gyülekezetekből, sőt határon túlról is érkeztek vendégek. „Mily boldogság, hogy szívemben már az Úr Jézus él” – énekelte a kórus, és valóban ezt éreztük és tapasztaltuk,…

„Legyen egész életére az Úrnak ajánlva”
Ünnepélyes húsvéti istentisztelet volt a Terézvárosi Gyülekezetben 2023. április 8-án. Különlegesen örömtelivé tette az alkalmat, hogy ezen a napon két család, egy magyar és egy indonéz házaspár kérte gyermekére Isten áldását. Jill Beatrix és Karthen…

Isten tenyerében
Idén is megrendezésre került a húsvéti jótékonysági koncert gyülekezetünkben április 8-a délutánján, melyen az összegyűlt összeget gyermekek táboroztatására ajánlották fel a szervezők. Tajti Enikő, gyülekezetünk zenei osztályának vezetője most is kiemelkedő tehetségeket, művészeket hívott meg…

A legjobb út
Március 18-án szombaton különleges ünnep volt gyülekezetünkben. Már a kora tavaszi idő, a csodás napsütés is vonzóvá tette a szombatot a testvérek és a barátkozók részére. A délelőtti óra keretében először két házaspárt köszöntöttünk.

Ráckevén vendégeskedett az újbudai fiatalság
Különlegesek az ünnepélyes gyülekezeti alkalmak, amikor egy nagyszerű eseményre összejön az adott közösség, hogy kapcsolódjunk, találkozzunk, közösen forduljunk Isten felé. Ennél már csak az a felemelőbb, ha több gyülekezet közösen, tudatosan és egymás felé nyitottan…