Bejegyzés

Nyújtsd ki a kezed!

Szolnokon szeptember 29-én délelőtt úrvacsorai istentiszteletünk volt, délután pedig őszi hálaadó alkalmat tartottunk. Isten idén is gazdagon megáldotta a termést, és számos dolog van, amikért hálát adhatunk neki.

Az elmúlt hónap legjelentősebb missziós megmozdulása azonban az október 6-ai „Nyújtsd ki a kezed az ember felé!” című program volt. Prof. dr. Szigeti Jenő, azaz Jenő bácsi látogatott el hozzánk. Délelőtt az Aba-Novák Agóra Művelődési Házban tartott előadást, mint az itt működő Ellen Gould White Életreform klub közkedvelt előadója. Több mint nyolcvan fős hallatóság előtt beszélt arról, hogyan változtathatunk korunk jellemzőjén: magányos tömeg. „Figyeljünk egymásra, vegyük észre az embert – javasolta. – Nem akkor vagyunk magányosak, ha elhagytak az emberek, hanem akkor, ha mi hagytuk el őket.” Pozitív életszemléletét tükrözi ez a mondata is, melyet kórházi szobatársainak mondott: „Uraim, van egy jó hírem: egészen halálunkig élni fogunk! Az előtte levőt meg miért rontsuk el?” Délután a gyülekezetben, istentiszteleti keretek között hallhattuk további tanácsait, tapasztalatait. Lehetőség volt könyveit is megtekinteni, több mint nyolcvanat meg is vásároltak belőle a látogatók. Ének- és zeneszámok színesítették az alkalmat.

A legvidámabb, legmeghittebb gyülekezeti esemény október 7-én két fiatal, Vanda és Bence gyülekezeti áldáskérője volt (egy héttel a távoli helyszínen megrendezett esküvőjük előtt). A közös ebéd után a feldíszített gyülekezetben ének- és versszolgálatokkal köszöntöttük az ifjú párt, majd játékok és süteményezés következett, természetesen tortával.

Október 9-én „Az leszel, amit megeszel” címmel gyakorlati foglalkozást tartottunk az Ellen Gould White Életreform klubban, telt házas foglalkozásként. Programjaink folytatódnak, jelenleg egy gyermekrajz pályázaton dolgozunk, melynek támogatásához szeretettel vesszük imáitokat.

 

óbkkA

Hálaadó istentisztelet Nyírbogdányban

Örömteli alkalomból gyűltünk össze szeptember 15-én Nyírbogdányban. Nemcsak a szombat miatt, hanem ez alkalommal tartottuk meg őszi hálaadó istentiszteletünket. A testvérek elhozták terményeik legjavát; fiatalok és idősebbek együtt rendezgették, rakosgatták a színes és finom gyümölcsöket, zöldségeket, lekvárt, befőttet, mézet, aszalványokat.

Isten Igéjét Kerékgyártó János nyitotta meg. A közös gondolkodás és kutatás arról szólt, milyen örömforrásokkal ajándékozott meg minket a Teremtő. A körülmények nem mindig a hálát és az örömet juttatják eszünkbe, de Istenünk arra tanít minket, hogy „mindenben hálákat adjatok” (1Thessz 5:18). Az Úrban való öröm lehet állandó (Fil 4:4). A nehéz élethelyzetekben is örülhetünk annak, hogy neveink fel vannak írva a mennyben (Lk 10:20).

Köszönjük az Úrnak szeretetét, gondviselését, megtartó kegyelmét, a bennünk és általunk való munkáját!

 

kájé

Hálaadó istentisztelet Nyírpazonyban

Gyülekezetünkben hagyomány, hogy a községünkben nehéz körülmények között élő családokat tartós élelmiszerekből álló ajándékcsomaggal keressük fel. Így történt ez 2017 decemberében is, amikor testvéri közösségünk 20 családot tudott megajándékozni. A szeretetcsomagban a reformáció 500. évfordulójára emlékezve egy-egy könyvet is elhelyeztünk, valamint meghívót nyújtottunk át a családoknak, amelyben évzáró istentiszteletünkre invitáltuk őket. Öten fogadták el a meghívást és az áldásos délelőtt után örömmel számoltak be arról, hogyan érintette meg a szívüket Isten Igéje. Közös ebéddel zárult a szombat délelőtt.

Gyülekezetünk számára nemcsak a decemberi időszakban, hanem a mindennapokban is fontos a rászorulók segítése. Küldetésünknek tartjuk a személyes evangelizációt minden ember felé. Szem előtt tartjuk Pál apostol felhívását: „Szeretett testvéreim! Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15:58).

Jubileumi istentiszteletet tartottunk 2017. december 30-án, délután. Horváth Ferenc presbiter testvér meleg szívvel gondolt vissza az elmúlt évtizedekre, benne a hűséges alapítókra, s hangsúlyozta a hit fontosságát, mely a Nyírpazonyi Gyülekezet megtartó erejét is adta. Isten drága Igéjét Bálint György lelkész testvér tolmácsolta. Ének- és versszolgálatokkal adtunk hálát Istennek a 70 év szüntelen gondviseléséért, oltalmáért, hűségéért. E meghitt, bensőséges szombatot gyülekezetünk legidősebb tagja, Rácz Józsefné Erzsike néni visszaemlékezései, Istennel szerzett tapasztalatai zárták. Köszönettel tartozunk az Úrnak, s hálaadó szívvel zengjük a zsoltárossal együtt: „..mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!” (Zsolt 100:5).

 

Szemők Valéria

Ünnepélyes szombatok Polgáron

2017. szeptember 23-án hálaadó istentiszteleten gyűltünk össze. A szokásos őszi hálaadásra elhoztuk a föld terméseit, amivel a jó Isten a különböző természeti károk ellenére gazdagon megáldott. Kettős volt a hálaadás, mert nemcsak a föld terméséért volt okunk köszönetet mondani, hanem a megszépült imaházért is. Régi vágyunk volt, hogy az Isten házához méltó körülmények között dicsőítsük Istent és fogadjuk a vendégeket. Ez a vágyunk beteljesült, már a szépen felújított helyen tarthattuk meg ezt az ünnepséget. Isten áldása legyen mindazok életén és szolgálatán, akik nagylelkű adományaikkal, fizikai munkájukkal és hő imájukkal hozzájárultak a felújításhoz. Az igehirdetés szolgálatát Bálint György testvér végezte. Az esős idő ellenére szép számmal voltunk jelen, kedves, távoli helyekről érkezett, vendég testvérekkel, akik költeményekkel, ének és zene szolgálatokkal tették még színesebbé, ünnepélyesebbé ezt az alkalmat, ahol Isten angyalai is szívesen időztek.

Ezt követő szombaton, szeptember 30-án idősek napja ünnepélyünkre a józsai kórust hívtuk meg vendégszolgálatra. A sok, drága fiatal testvérünk fogadásánál szívünk nagy boldogsággal telt meg. Az igehirdetést Szőllősi Árpád testvér végezte. A kórus szolgálatát felesége, Szőllősiné Évike vezette. A zongorakísérettel felcsendülő gyönyörű énekek, zenei és versszolgálatok felüdítették mindnyájunk szívét. A menny előízét éreztük.

Hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy mindkét alkalommal a városból meghívott vendégek is ellátogattak hozzánk. Ezeken a szombatokon szeretetvendégséget is élvezhettünk a vendégeinkkel és testvéreinkkel.

Monori Lajosné és Bokor Ferencné

Őszi hálaadó Szolnokon

„Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét! Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!” (Zsoltár 100: 4–5)

2017 október 14-én ismét megtartottuk hálaadó istentiszteletünket. Bár városi gyülekezet vagyunk, de a testvérek a saját kertjeikben termelt zöldségekkel és gyümölcsökkel zsúfolásig rakták a hála asztalát. Mindenki pontosan tisztában volt azzal, hogy Isten nélkül semmit sem érne a kerti munkánk és bölcs tapasztalataink. Mind a gyerekek, mind a felnőttek készültek énekekkel, verssel.

Soós Róbert lelkész testvérünk Mózes igéiről beszélt: „És örömet találj mindabban a jóban, amelyet ád néked az Úr, a te Istened, és a te házadnépének” (5Móz 26:11/a). Először is tehát annak örüljünk, amit az Úr ad, és ne a Sátán és a világ által nyújtott elillanó örömöket keressük. Másodszor, tudnunk kell, hogy Isten jó. Vannak olyan dolgok, melyekben nehéz meglátni az örömöt, ilyenek a próbák, amikor „prés” alatt érezzük magunkat, de ezek megedzik a hitünket. Isten eszközei az örök életre való felkészítésünkben az ima, a Szentírás, a közösség, a szolgálat és a próbák. Ha valami rossznak tűnik, vagy nem tudjuk megmagyarázni, Isten akkor is jó, csak mi még nem értjük. Harmadszor pedig, osszuk meg az örömöt másokkal, a családunkkal. A példamutatás a leghatékonyabb, mert a szavaknál sokkal többet mondanak a tettek.

Közösen köszöntük meg Isten gondviselését, szeretetét, a terményeket és minden ajándékát, melyekkel megáldott. Ezentúl pedig az ígéreteit is, melyek mindennap elkísérnek. Végül megemlékeztünk az Ő országában ránk váró áldásokról, ahol már nem csupán egy boldog napot tölthetünk majd el együtt, hanem a teljes örökkévalóságot. Dicsőség az Úrnak, a mi Istenünknek!

(Jónás Tibi, óbkk)

A hála emlékkövei és emléksziklái

Hálaadó istentisztelet és idősek napja volt 2017. október 11-én Debrecenben, a Fazekas Mihály utcai imaházban. Az év közben számba vett áldásokat most ünnepélyes keretek között is megköszönhették a jelenlévők. Ehhez a különleges alkalomhoz felemelő hangulatot teremtettek az ének-zenei szolgálatok, a költemények és zsoltárok. A szószék előtt, őszi termésekkel gazdagon megterített asztal hirdette a jó Isten gondoskodó szeretetét. Bár nem mindenki tudta saját termésekkel gazdagítani a pompás kiállítást, a szívünk polcain sorakozó gyümölcsökért mindannyian hálásak lehettünk. A munkalehetőségért, az erőét, a jó közérzetért, segítő barátokért.

Ezen a különleges szombaton Szilasi Zoltán lelkész igehirdetésének alapgondolata 1Sám 7:12 volt. Szolgálatát követően az idősek köszöntése következett, vagyis azoké a testvéreké, akik korábbi éveikre visszatekintve több „emlékkövet, kavicsot vagy sziklát” tudhatnak maguk mögött. Idősebb testvéreinknek a közösség ajándékcsomaggal kedveskedett, így köszönve meg eddigi munkájukat, példamutatásukat.

KBE

Hálaadó istentisztelet Nyírbogdányban

Ünnepélyes hálaadó istentiszteletet tartottunk 2017. szeptember 30-án Nyírbogdányban. A testvérek – felnőttek és gyermekek – boldog izgatottságban rendezgették a színpompás finomságokat, kertjük terméseit. Zöldség- és gyümölcsfélék, virágok, gyógynövények, méz, lekvár…

A szemet gyönyörködtető és szívet melengető istentiszteletet a testvérek verssel és énekszolgálatokkal színesítették. Szolgálatában a hálaadás igéit Kerékgyártó János lelkész testvér olvasta, helyet adva az Úrral szerzett tapasztalatok megosztásának.

 

K. J.

A Gyömrői Gyülekezet őszi programjai

Gyülekezetben idén ősszel is sok ünnepélyes istentisztelet volt, amely megörvendeztette szívünket. Október 15-én Horváth Sándor testvérünket presbiterré, Gyömrő Molnár Béla testvérünket pedig diakónussá szentelték. A szép ünnepség keretében testvéreink először osztottak úrvacsorát mindannyiunk örömére.

Október 29-én őszi hálaadó istentisztelet volt, amelyet a szolgálatok és a szépen terített asztal tett különlegessé.

December 3-án pedig az „idősek napja” keretén belül, a nálunk több tapasztalattal rendelkező idősebb testvéreink szolgáltak.

Minden alkalommal az újjá alakult gyömrői Advent Kórus szolgálata tette színesebbé az alkalmakat. Istennek legyen hála, szombatról szombatra zsúfolásig megtelik imatermünk üdvözülőkkel, így együtt, boldog örömmel ízlelgetjük a mennyei nyugalom örömét.

(Tio)

Hálaadó és idősek napja Debrecenben

Kettős ünnep volt november 5-én a Debreceni Gyülekezetben: hálaadó istentisztelet tartottunk és megemlékeztünk a közösség idősebb tagjairól. Hegyes-Horváth Géza területi elnök hirdette az Igét a 136. zsoltár alapján. Arra biztatott – nem csak időseket –, hogy bármilyen körülmények között vagyunk is, szolgáljunk Istennek.

Fotó: Sz. Evelin

Fotó: Sz. Evelin

A szószék előtti gyönyörű asztalt azok a szép termények díszítették, amiket a tagok hálás szívvel hoztak el a gyülekezetbe. A szolgálatok és a prédikáció után megajándékoztuk a szép korúakat; a hölgyek a csomag mellé még egy díszes fakanalat is kaptak, amin egy bibliaszöveg állt.

A délelőtti alkalom egy idősek számára szervezett szeretetvendégséggel zárult.

P. Adrienn

30 éves a Hévízi Gyülekezet

Ez év október 1-jén kettős ünnepünk volt Hévízen: hagyományos, őszi aratási hálaadó ünnepet tartottuk és a gyülekezet megalapításának 30. évfordulójáról emlékeztünk meg zenés-verses összeállítással és hálaadó istentisztelettel. 

A környéken már az 1950-es években éltek és szolgáltak adventista hitvallású emberek, akik a távolságok ellenére rendszeresen összejártak és istentiszteleteket tartottak. Végül 1986. április 23-án írásban kérték az egyház vezetését a Hévízi Gyülekezet megalapítására. A kérésüket elfogadták, így 1986. szeptember hónapban megalapították a Hévízi Gyülekezetet 12 fővel. A Hévízi Gyülekezet akkori vezetője Csongrádi István lelkész volt, aki a mai napig is lelkes szolgálattevő. Az elmúlt 30 évben lelkészként szolgált a Hévízi Gyülekezetben Csongrádi István mellett Kormos Tivadar, Gyürüs István és felesége Pannika, Kalocsai Tamás, Tóth Szilárd, Farkas Attila és jelenleg Kis István, akiknek hálás köszönetünket fejezzük ki az Úr által a gyülekezetért végezett munkájukért és kitartásukért.

Mivel eleinte családi otthonokban, majd a város által a rendelkezésünkre bocsátott termekben tartottuk az összejöveteleinket, a gyülekezet kérésére Hévíz város vezetése egy építési telket ajándékozott az imaház felépítéséhez, és az Adventista Egyház vezetésének támogatása mellett 2001. szeptember hónapban megtörtént az alapkőletétel, majd 2009.  október 17-én hivatalosan is átadásra került az épület. A gyülekezet tagjai az imaház építése mellett a gyülekezet fejlődésére, tagságunk létszámának növekedésére is fordítottak időt. Ennek eredményeként jelenleg 32 fő megkeresztelt taggal rendelkezünk és természetesen vannak barátkozóink, vendégeink is hétről hétre.

Gyülekezetünk rendszeresen szervez programokat a Hévízen és a környéken élők részére különböző sorozatok megtartásával, gyermekfoglalkozásokkal, koncertekkel, egészségügyi programokkal, kirándulásokkal. De helyet adunk kórustalálkozóknak, zenei napoknak segélykoncerteknek és több éve sikeres angol nyelvű bibliatábornak is.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy mindez megvalósulhatott és bízunk benne, hogy a következő 30 évben is a közösséget szolgáló, embertársainknak örömet hozó szolgái leszünk Urunknak.

P. T.