Egyszer volt egy őszi ifi idén (október 20–22.) Debrecenben… Mire emlékszem majd vissza szívesen ebből a pár napból?
– Találkozhattam egy csomó, rég nem látott baráttal – országhatáron túlról is –, és ez mindig öröm, különösen, ha közben új arcokkal is megismerkedhetünk.
– Sokat énekeltünk együtt. Volt, amit már kértünk, hogy hadd legyen megint!
– Szombat délelőtt a keresztség ünnepélyes alkalmára szinte megtelt az imaházunk környékbeli testvérekkel, és ekkor nemcsak egy új testvérért imádkozhattunk a medencénél, hanem azokért is, akik dönteni szeretnének Isten mellett, vagy újult erőért könyörögnek hozzá. Jó megtapasztalni, milyen egy ekkora, védelmező család tagjaként élni és szolgálni! Ilyenkor is elfog az érzés, hogy jó adventistának lenni.
– Majd a szombati ebéd után többen ellátogattunk a Gyerekklinikára, ahol kis időre eltereltük a benn lévő kicsik figyelmét a betegségükről, és nekem különösen jólesett, hogy még az ápolónők és a szülők is hálásan fogadtak minket. Innen mindig feltöltődve köszönök el.
– A vasárnap a reformációs sétáról szólt, amit különösen megáldott a jó Isten, hisz bár hűvösre fordult az idő, mégis jöttek érdeklődők, sok komolyabb beszélgetés is kialakult, és reméljük, hogy a lakosok figyelmét sikerült egyházunkra (is)felhívni a szolgálatunk által.
– Gondoltunk azok kikapcsolódására is, akik szerettek volna mozogni, esténként játszani vagy a barátokkal együtt lógni.
– Örülök, hogy ezen a hétvégén nem csak a magunk szórakozására figyeltünk, hanem kimozdultunk a gyülekezet falai közül, hogy mások életébe is elvigyük a fényt, amit kaptunk Istentől. Remélem, hazaérve a mindennapok során is folytatjuk a világítást a suliban, a munkahelyen és a családunk, barátaik körében, hisz milyen nagyszerű, ha nem csak pár óráig, néhány napig tart, hanem egész életünk a világításról szó!
Czinkota Orsolya
