AdventInfo

Különleges alkalom volt egyházunk zenei életében a július 30. és augusztus 9. közötti időszak, amikor immáron másodjára sikerült megszervezni egyházunk zenei táborát. Kezdetben a résztvevők száma körülbelül 40 fő volt, de a tábor végére mintegy 170-en dicsőítettük Istent.Az énekkar és a zenekar munkájába számos zenebarát is bekapcsolódott: műkedvelő amatőrök, zenét tanuló diákok és hivatásos zenészek is. A családdal érkező táborozók közül a gyerekek is rendszeres résztvevői a tábor végén megtartott koncerteknek. Az idén is énekeltek a kórusban egy műsorszám erejéig. Említésre méltó, hogy nagy létszámban voltak jelen olyan zenészek is, akik nem egyházunk tagjai, így táborunk egy nagyszerű missziós lehetőségnek is tekinthető.A cél egy komolyabb, nagyobb szabású egyházzenei mű megszólaltatása volt. A tábor fő műve Mendelssohn: Illés oratóriumának egy keresztmetszete volt, melyet nagy örömünkre Gál Tamás, Liszt-díjas érdemes művész dirigált. Az említett oratórium mellett még három kórusmű hangzott el zenekari kísérettel, egy zenekari mű, valamint egy szólóének. Táborunkban működött fúvószenekar is, melyben ugyancsak részt vettek a legkisebbek is.A tábor végén két koncertet tartottunk. Az elsőt Sátoraljaújhelyen, ahol mintegy 100-an voltak jelen. A helyi televízió felvette az egész koncertet, és műsorra tűzte, valamint lehetőség volt kamerájuk előtt arra, hogy néhány gondolat erejéig bemutassuk a tábor szakmai programját. A második hangversenyt Gödöllőn sikerült megszervezni, a Gödöllői Királyi Kastély lovardájában. Az elhelyezett 400 szék közül valamennyi megtelt. A fő művet mindkét alkalommal igei gondolatokkal vezettük fel. Ezt a szolgálatot Kormos Erik, a Sátoraljaújhelyi Gyülekezet lelkipásztora, valamint Ócsai Tamás unióelnök testvér látta el.A koncertek műsora és a tábori áhítatok témái is kapcsolódtak a reformáció 500. évfordulójához. A tábor reggeli előadásainak címe: Sola Scriptura, Sola Gratia, Sola Christus, Sola Fide, Soli Deo Gloria.A hangversenyek nyitó kórusműve pedig Johann Sebastian Bach: Erős vár a mi Istenünk volt, a 80. Reformáció kantáta záró korálja, melyben gyermekeink is énekeltek, valamint a szimfonikus zenekar előadásában Felix Mendelssohn: Reformáció szimfónia 4. tételéből hangzott el az a részlet, mely az ismert koráldallamot idézte fel.Nem felejtkeztünk el a jótékonyságról sem. Az ADRA és a helyi gyülekezetek közreműködésével mindkét városban a helyi mentőállomás javára történt gyűjtés. Sátoraljaújhelyen 156 000 Ft, Gödöllőn pedig 609 000 Ft gyűlt össze.Egy ilyen alkalom csak a jó Isten segítségével és sok ember összehangolt, áldozatos munkája során jöhet létre. Így Isten iránti hálám mellett köszönettel tartozom mindazoknak a testvéreknek, akik valamilyen formában azon munkálkodtak, hogy ez a több mint 20 éves múlttal rendelkező érték megmaradjon és tovább fejlődjön. Pörneki Attilazenei vezető

Soli Deo Gloria Egyházzenei tábor Bózsván

Különleges alkalom volt egyházunk zenei életében a július 30. és augusztus 9. közötti időszak, amikor immáron másodjára sikerült megszervezni egyházunk zenei táborát. Kezdetben a résztvevők száma körülbelül 40 fő volt, de a tábor végére mintegy…

Long right arrow Read More

Városnap Albertirsán

Az albertirsai adventista közösség odafigyel városa jó fizikai erőnlétére. Szeptember 9-én, az albertirsai városnapon immáron hagyományosan kint van a gyülekezet java része, és azon fáradozunk, hogy fiataloktól idősekig, mindenki kellemes élményeket társítson az egyházunkhoz.

Long right arrow Read More

Napközis tábor Tiszaburán

Július 17. és 21. között napközis gyermektábor volt Tiszaburán Zámbó Zoltán lelki vezetésével, valamint a helyi testvérek aktív részvételével és közreműködésével. Ötven gyermeknek volt lehetősége a programban részt venni a nyertes ASI pályázatunk és a…

Long right arrow Read More

Egy rendes adventista lány nem jár fesztiválra… – Vagy mégis?!

Egy rendes adventista lány nem jár fesztiválra. Egy rendes adventista lány még büszke is erre! – Így gondolkoztam még néhány éve. De ma már arra vagyok büszke, hogy immár 2. éve a nyaram egyik meghatározó…

Long right arrow Read More

Ifi tábor

Idén voltam először az Ifi táborban, melyet július 2–9. között rendeztek Bózsván. Amikor megérkeztem, rögtön megfogott a környék szépsége. Arra gondoltam, hogy Bózsva a lehető legalkalmasabb hely arra, hogy Istennel egy kis időt tölthessek ebben…

Long right arrow Read More

Hangyaboly – cserkészvezetők találkozója

Az adventista cserkészvezetők fóruma, a Hangyaboly 2017. szeptember 1–3. között került megrendezésre Budapest III. kerületében, a BiPi Villában. A most már hagyományos módon, ősszel megrendezésre kerülő találkozón több mint 30 aktív cserkészvezető vett részt.

Long right arrow Read More

Gólyaelosztó

Idén második alkalommal adott otthont a Terézvárosi Gyülekezet a programnak. A cél most is az volt, hogy azok a fiatalok, akik idén kezdték meg egyetemi és főiskolai tanulmányaikat a fővárosban, kicsit megismerhessék a helyi gyülekezeteket,…

Long right arrow Read More

Európai Adventista Ifjúsági Konferencia – Valencia

Közel 270 hazai fiatal vett részt idén a négyévente megrendezésre kerülő Európai Adventista Ifjúsági Konferencián, melyre Spanyolországban, Valenciában került sor augusztus 1-től 5-ig, összesen több mint 4000 fiatal részvétele mellett.

Long right arrow Read More

Diplomaosztó és évnyitó az Adventista Teológiai Főiskolán

Az Adventista Teológiai Főiskola fennállása óta összevonva tartja diplomaosztó és tanévnyitó istentiszteleteit. A 2016/2017-es tanévben 11 hallgató fejezte be tanulmányait, és vette át záróvizsga bizonyítványát. Azok, szám szerint 5 fő, akik érvényes nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkeznek,…

Long right arrow Read More

A Vizsolyi Biblia fakszimile kiadásának ünnepélyes átadása Pécelen

Pécelen az augusztus 20-i városi ünnepségen az államalapításra való emlékezés és az új kenyér mellett egy harmadik esemény is okot adott az ünneplésre. Ez alkalommal adták át a városnak a reformáció 500. évfordulója alkalmából kiadott…

Long right arrow Read More

Gyülekezeti kirándulás Hévízen

A mi kis gyülekezetünk nagyon szereti a közös együttléteket, ezért kirándulásokat, közösségi napokat szervezünk. Szeptember 10-én is egy ilyen jó hangulatú csapatépítő túrán vettünk részt. Úti célunk Szlovénia, az Orchidea park volt.

Long right arrow Read More

Lelki Betérő – 2017

A Hetednapi Adventista Egyház fiatal önkéntesei is megmutatták, mennyire fontos számukra mindenki, aki részt vesz az idén 25 éves Sziget Fesztiválon, és immár 22. alkalommal állították fel Lelki Betérő sátrukat, hogy a járókelők – vagy…

Long right arrow Read More

Meghívás biblikus konferenciára

„A Római levél értelmezése az ortodox teológiában, a reneszánszban, a reformáció korában és a mai bibliatudományban” címmel rendezték meg a 28. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát augusztus 28. és 30. között.

Long right arrow Read More

Nyári missziós koncertek

A Zemplén-hegyközi térség KerSongs adventista együttese ezen a nyáron több missziói meghívást is kapott, amelyeknek örömmel tettünk eleget. Egyházunk szlovák területe missziós tábort tartott július 12-én Sátoraljaújhelyen, amelyre meghívást kaptunk a szombat délelőtti istentisztelet keretein…

Long right arrow Read More

Keresztség Zuglóban

Felavattuk Zugló keresztelőmedencéjét! A Budapest-Zuglói Gyülekezet nagy örömünnepre gyűlt össze saját, felújított kápolnájában szeptember 2-án, ahol most először tarthattunk keresztségi istentiszteletet.

Long right arrow Read More

Cserkészportya Sárpentelén

A székesfehérvári cserkészek első önálló portyáját tartottuk meg 2017. augusztus 28. és 29. között. Nem messze Székesfehérvártól, a Sárpentelei parkerdő mellett, egy cserkészparkban töltöttünk két napot.

Long right arrow Read More

Húszéves a Nemesvámosi Szünidei Bibliatábor

Húsz, még gombócból is sok! – Ezt is megértük. Az idén 66 táborlakóval vágtunk neki a 20. Nemesvámosi Szünidei Bibliatábornak. A hit és imádság erejét Illés, Ezékiás és Dániel történetén keresztül érthettük meg. Rövid jelenetekben…

Long right arrow Read More

Egészségexpó Siófokon

Nagy örömmel és izgalommal kezdtük az év elején szervezni az Egészségexpót Siófokon. Több éve kísérjük figyelemmel az országban, a városokban és településeken megrendezett egészségnapokat. Régi vágyunk volt, hogy Siófokon is legyen ilyen alkalom, noha kevesen…

Long right arrow Read More

Balatonlellén táborozott a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája

Csodálatos hetet töltött együtt a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája a balatonlellei üdülőben június 19–25. között. A tábort Pacsai Teca, gyermekiskolánk vezetője szervezte, a lelki táplálékról pedig Zarka Péter és Kriszta gondoskodott.

Long right arrow Read More

Szünidei Bibliatábor Nyírturán

Mint mindig, most is nagy lelkesedéssel készültünk a július 10–15. között megrendezett táborra, melyen 23 gyermek vett részt. Dávid és Góliát történetét vettük át a hét folyamán, amit mindennap levetítettünk, majd korcsoportonként, naponta egy témakört…

Long right arrow Read More