Mindenszentek Nyírturán
Községünkben immár második alkalommal szerveztük meg a Köztemetőben – az Advent Kiadó sok-sok színes, választékos kiadványával – a könyvmissziómunkát. Már előző nap több helyi lakos jelezte, hogy ki fognak menni november 1-jén a temetőbe, mert szeretnének könyvet választani, és vinni olvasni.
Read More„Mindenért hálás vagyok Istennek”
Gyöngyi életét a hűség, a családszeretet, a természet és a virágok csodálata jellemzi. Egészen fiatalon lett adventista, keresztsége óta bízik Istenben és hálás mindenért, amit tőle kapott. 53 éve tagja a Hetednapi Adventista Egyház Terézvárosi…
Jubileum és szakmai konferencia Terézvárosban
A Hetednapi Adventista Egyház Terézvárosi Gyülekezete adott otthont a Rákbetegek Országos Szervezete alapításának 33. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi, szakmai konferenciának.
Te magad vagy a CSODA!
Október 7-én minden figyelem a csodákra irányult Sándorfalván, méghozzá azokra a csodákra, amelyeket Isten belénk, emberekbe helyezett. Három év kihagyás után ugyanis ekkor tartottunk újra regionális ifjúsági napot. A nap témája az volt, hogy „A…
Ünnepség a Szerencsi Idősek Otthonában
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Szerencsi Idősek Otthonában – az idősek hónapja alkalmából 2023. október 21-én 10 órai kezdettel ünnepélyes istentiszteletet tartottunk a Ker-Songs Együttes bevonásával.
10 éves a budapesti aluljáró misszió!
Pontosan 10 éve, 2013. október 29-én kaptunk közterületi engedélyt arra, hogy Budapest több aluljárójában missziós tevékenységet folytassunk. Tudom, hogy volt már ilyen egy-egy alkalommal, hogy akciót szervezett az egyház, és fiatalok evangelizáltak ilyen módon (magam…
90 éves jubileum Székesfehérváron
Gyülekezetünk fennállásának 90. évéről megemlékező jubileumi istentiszteletre gyűltünk össze Székesfehérváron szeptember 23-án. Lelkészünk, Hites Gábor, felolvasta a polgármester, valamint a helyi evangélikus, baptista és református gyülekezetek lelkészeitől érkezett írásos üdvözletet, majd a gyülekezet korábbi lelkészei…
Jótékonysági futás a 38. SPAR Budapest Maratonfesztiválon
2023. október 14–15. között került megrendezésre Magyarország legnagyobb futó eseménye. Ahogyan már az elmúlt 3 évben, az idén is lehetőséget kaptunk a Budapest Sportirodától, hogy kiállítóként vegyünk részt. Az idei évben is a kenyai oktatás-fejlesztési…
Intézményi tanfolyam Tasson
A Hetednapi Adventista Egyház Idősek Szeretetotthona a fenntartó jóvoltából egy újraélesztéshez szükséges félautomata defibrillátor készülékkel (AED) gazdagodott.
Jelenlét Pont fejlesztése Bojton
Amint az korábbi híradásainkból ismert, a hajdú-bihari Bojt községben komplex település-fejlesztési programot valósít meg az ADRA Alapítvány egy konzorciumi finanszírozás keretében.