Különleges Szükségletek Szolgálata

A Különleges Szükségletek Szolgálata (angolul Special Needs Ministry, vagy másik nevén Adventist Possibility Ministries) koordinálja és megkönnyíti a sajátos szükségletű emberek és a róluk gondoskodók befogadását, támogatását és bevonását. A Hetednapi Adventista Egyháznak ez a világszéles szolgálata magában foglalja a siketek és nagyothallók, a nem látók és gyengén látók, a testi épség, a szellemi képességek és érzelmi egészség vonatkozásában kihívásokkal élők, az őket gondozók, valamint az árvák és az özvegyek iránti, illetve a közreműködésükkel végzett szolgálatot.

 

Ez az átfogó felsorolás azt jelenti, hogy az említetteken kívül a sajátos nevelési igényű, például autista, ADHD-s, vagy diszlexiás gyermekek ill. felnőttek ugyanúgy a részét képezik a szolgálat célcsoportjának, mint például a depresszióval vagy sclerosis multiplex-szel küzdők, vagy akár a sztómások, tehát itt nem célunk a részletes felsorolás – de fontos hozzátenni, hogy azok is, akiknek (eddig legalábbis) nem kellett ilyen terheket hordozniuk, hiszen ez olyan közösség, ahol mindenki adhat és kaphat valamit. A Különleges Szükségletek Szolgálata a köré a koncepció köré szerveződik, hogy „mindenkinek vannak képességei, mindenkire szükség van, és mindenki értékes.” Ez a szolgálat nyomatékosítja a minden emberben benne rejlő méltóság felismerését és értékelését.

 

A szolgálat 2020-ban létrehozott Facebook-csoportja mindenkit szívesen fogad, akit a fenti leírás csatlakozásra indít:
https://www.facebook.com/groups/754717015388888