AdventInfo

Pompázó nárcisz csokrok, szeretettel kötözve

Egy nagyon kedves hittestvérünk, Balogh István kertjében minden tavasszal ezernyi pompás nárcisz nyílik, melynek egy részét idén is missziós célra ajánlotta fel. Gyülekezetünk nőtagjai időt, energiát nem sajnálva leszedték és csokrokba kötötték a virágokat.

Long right arrow Read More

Isten valóságában élni

Március 15-én regionális ifjúsági nap és a soron következő FEL! alkalom került megrendezésre Debrecenben. Az ifjúsági napot az „Isten valóságában élni – Elfogadás. Felismerés. Megérkezés.” témára építettük, megerősítve a résztvevőkben: Isten hív, hogy az Ő…

Long right arrow Read More

Páskulyné Kovács Erzsébet születésének 100. évfordulója

Örömmel értesítelek benneteket, hogy közeledik Páskulyné Kovács Erzsébet keresztény költőnő születésének 100. évfordulója. E jeles alkalomból a Debreceni „A” Gyülekezet nevében szeretettel küldöm gyülekezetünk meghívóját egy emlékünnepségre, ahol közösen idézzük fel életét és munkásságát.

Long right arrow Read More

Isten valóságában élni

Isten hív, hogy az Ő valóságában éljünk – egy olyan valóságban, ahol értékünket az Ő velünk kapcsolatos terve és változatlan szeretete határozza meg.

Long right arrow Read More

Testünk egészsége, és ami ennél is több

„Életeden át tartson erőd!” – ez a legfontosabb gondolat, ha a hosszú élet jut eszembe. Azonban nem mindegy, milyen életminőséggel éli meg az idős személy az utolsó éveit. Derűs öregkorról nem beszélhetünk, ha ágyhoz kötötten,…

Long right arrow Read More

Nárcisz napok – 2024

A Debreceni „A” Gyülekezet női osztálya számára a nárcisz nem csak egy tavaszi virág a sok közül. Inkább a szeretet jeleként tartjuk számon, amit megoszthatunk, vagy továbbadhatunk másoknak.

Long right arrow Read More

Testi-lelki táplálék

Hálát adunk az Úrnak, amiért 2024. március harmadik szombatján (16-án) eső- és szélmentes időt adott, hogy így az Égiek által védett körülmények között, az istentiszteleti alkalom után Debrecen három helyszínén meleg ételt oszthattunk a rászoruló,…

Long right arrow Read More

Rendhagyó kirándulás

Gyülekezetünk férfi klubjának tagjai kirándulást szerveztünk a Hosszúpályi település határában  található Olga-kertbe 2023. március 19-én. Az  ötlet – és a szervezés – kivitelezője Szőllősy Botond volt, az újonnan megalakult férfi klub vezetője. Megjegyzésként szeretném hangsúlyozni,…

Long right arrow Read More

Nárcisz napok

A Debreceni „A” Gyülekezet női osztálya számára a nárcisz nem csak egy tavaszi virág a sok közül. Inkább a szeretet jeleként tartjuk számon, amit megoszthatunk, vagy továbbadhatunk másoknak. E különleges szeretetszolgálat kapcsán, melyet 2016 óta…

Long right arrow Read More

Előadás a törökországi földrengés tapasztalatairól a Debreceni Egyetemen

2023. március 29-én a Debreceni Egyetem meghívására a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület alelnökével, Balogh Zsolttal tartottunk előadást. Az egyetemen korábban többször volt olyan alkalom, melyekre külső előadókat kértek fel, különféle témákban.

Long right arrow Read More

Amikor összeáll a kép

Egy szétszakadt szív, egy darabokra tört élet, gyász és veszteség okozta fájdalmak, amiket átéltem. Éhség, megélhetési problémák, költözés, a férjem halála, majd a két felnőtt fiam elvesztése… valahogy nem így terveztem életem tündérmeséjét... – gyötrődött…

Long right arrow Read More

Ételosztás Debrecenben

A Hetednapi Adventista Egyház Debreceni „A” Gyülekezete ebben a negyedévben március 12-én is több helyszínen várta meleg étellel a rászoruló embereket és családokat, de abból (az évek óta megszokott módon) egyaránt jutott a hajléktalanszálló lakóinak…

Long right arrow Read More

„Pillangó, ha lehetnék…” – A teremtés szombatja Debrecenben

Szombat volt, amit már izgatottan vártunk. A világegyház ajánlása szerint a teremtésre emlékeztünk a debreceni „A” gyülekezetben. Már ez is különlegesnek számított, hiszen első alkalommal szerveztük meg, és ráadásul intergenerációs istentiszteletként, interaktív módon tette ezt…

Long right arrow Read More

Lehetetlen vagy lehetséges küldetés?

2020. február 8-án Debrecenből és az ország különböző pontjairól gyűltek össze magyarországi és külföldi egyetemista fiatalok egy Értékteremtő szombatra. A nap témája „Mission (im)possible” volt.

Long right arrow Read More

ÉS Napok, ATF hallgatóként

Az Adventista Teológiai Főiskola Hallgatói Önkormányzata képviseletében október 31-én, csütörtökön érkeztem meg Incze Zoltán hallgatóval a Debrecenben október 31–november 3. között megrendezett eseményre. A részvételünk első napja még csendesen telt. Az egyetlen figyelemfelkeltő jel csupán…

Long right arrow Read More

Retró ÉS Napok – 2019 Debrecen

Október 31. és november 3. között került megrendezésre a Retro ÉS Napok Debrecenben. Na de miért retró? A válasz egyszerű! Debrecen az ÉS Napok „hazája”, hiszen innen indult el a rendezvény néhány egyetemista fiatal ötletének…

Long right arrow Read More

A misszió ma is lehetséges – még Európában is!

A hatodik alkalommal is nagy családi istentisztelet lett a Ki a sótartóból! Missziótalálkozó április 27-én Debrecenben. Jó volt látni a testvérek szemében az Isten iránti szeretetet, az áldott reménységet, hogy Jézus hamar visszajön értünk, és…

Long right arrow Read More

Aktív munka az életmentésért

Az ADRA Alapítvány „Élet lehelete” oktatásfejlesztési programjában április hónapban nemcsak az iskolákban megkezdett munkát folytattuk, hanem rendezvényeken is megjelentünk. A Glow teljesítménytúra rajt-cél állomásán, illetve a Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő és Gyermekjóléti Központ által…

Long right arrow Read More

Zenei nap Debrecenben

Pörneki Attila, a Magyar Unió Zenei Osztályának vezetője szolgált Debrecenben 2019 márciusának első szombatján. Az egész napot zenében, imában, és az imáról való közös gondolkodásban töltöttük együtt.

Long right arrow Read More

A jövő ma kezdődik!

Regionális ifjúsági napot tartottunk Debrecenben 2019. február 2-án. Nagy áldás volt együtt imádni Istent a közelről és távolról érkező fiatalokkal, valamint a Fazekas Mihály utcai gyülekezet tagjaival. A hajdúhadházi BlesSings énekegyüttes csapatának irányításával dicsőítő élményben…

Long right arrow Read More