AdventInfo

A Női Szolgálatok Osztályának interjúja Somi Lajosné Farkas Katalinnal Somi Lajosné Farkas Katalin a Nyíregyházi Gyülekezet tagja. 2000-ben került ide, amikor a férjét, Somi Lajos lelkészt ide helyezték. Kati néni most 85 éves, 2005 óta özvegy. Jelenleg Kati lányával él, ő visel rá gondot.A járvány miatt nem tudtam őt személyesen meglátogatni, telefonon beszélgettünk. – Kedves Kati néni, hogyan, mikor találkoztál először az adventizmussal?– Budapesten éltem, a főügyészségen dolgoztam, katolikus voltam. Nem tetszett ez a vallás, úgy gondoltam, hogy a papok engem nem oldozhatnak fel a bűneim alól. Ismerősök által találtam rá az adventizmusra, és Hangyás László szülei, Hangyás István készített fel a keresztségre. 19 évesen megkeresztelkedtem. – Hogyan lettél lelkészfeleség?– Az „A” gyülekezetben ismerkedtünk meg a férjemmel. Akkor még nem volt lelkész. Együtt jártunk tanulni a Vidó tanyára, ahol Bajor bácsi oktatott a többi lelkésszel együtt. Én is igehirdető lettem. A férjem még tovább is tanult, lelkész-teológus lett. 1958-ban házasodtunk össze, két gyermekünk született, két lányunk, Jutka és Kati. – Hogyan emlékezel vissza a férjedre?– Komoly, istenfélő ember volt. Nemcsak én, mások is igazságos és becsületes embernek tartották. Bátor kiállású volt. Sokat dolgozott. Igyekezett mindent megtenni a testvérekért. Nagyon talpraesett ember volt, olyan, aki a gyakorlati munkától sem riadt vissza. Emlékszem, a lovasberényi gyülekezet felújításánál még a tetőre is felment segíteni. Jól harmóniumozott, énekelt. A bécsi Generálkonferencián énekelt a férfikórusban. A munka mellett volt ideje a családjára. – Miben tudtatok együtt munkálkodni?– Mindenben. Tudtunk egymáshoz alkalmazkodni. 20 évig dolgoztam az egyháznál, mindig ott, ahova helyeztek bennünket. Először sokat gépeltem. Ellen White könyveit is be kellett gépelni. Más volt még a technika. Igét hirdettem. – Mi volt a legnehezebb a közös életetekben, és mire emlékezel vissza szívesen?– A legnehezebb a sok költözködés volt, különösen a gyerekek miatt. Budapestről Békéscsabára, onnan Miskolcra, majd Pécsre kerültünk. Aztán Siófok következett, majd utolsó állomásként Nyíregyháza.A legszívesebben a testvérekkel való közösségre, kapcsolatokra emlékezem vissza. Természetesen mindenhol voltak jó és rossz tapasztalatok is, de a testvérek mindig sokat jelentettek. Békéscsabán szombatiskola-vezetőnek választottak meg, Miskolcon ifjúsági vezető voltam. Nagyon szerettek a fiatalok, pedig én már akkor idősebb voltam. Ezekre pl. szívesen emlékezem vissza. – Mit jelent neked Jézus?– Mindent. Mind a három isteni személy sokat jelent nekem. Nagyon sok tapasztalatot szereztem Istennel. Minden nehézségben megsegített. A férjem külföldön is hirdetett Igét. Betegen is el tudtam kísérni, Isten megerősített. Életem során sok műtétem volt. Egyik alkalommal már a műtőasztalon feküdtem az injekcióra várva. Imádkoztam, azt kértem, hogy Isten irányítsa az orvos kezét. Amikor beadta az injekciót, a fülem hallatára azt mondta: „Olyan volt, mintha valaki fogta volna a kezemet.” – Mit tartasz a legfontosabbnak a hitéletedben? Miről beszélnél szívesen?– Nagyon fontosnak tartom az imádságot. Mint a barátommal, úgy beszélgetek az én Istenemmel. Elé viszem a testvéreket, könyörgök értük sokat. – Mit üzensz a mai lelkészfeleségeknek, a fiatal asszonyoknak?– Azt, hogy szeressék a testvéreket, nagyon, mert az utolsó időben egyre fogy a szeretet és a hit, és őket nagyon kell szeretni és erre nevelni, és hogy használják Istentől kapott talentumaikat. – Kati néni, nagyon köszönöm az interjút. Isten áldja továbbra is életedet!  Szabó Attiláné Horváth Zsuzsanna NSZO munkacsoporttag