AdventInfo

Az Adventista Teológiai Főiskola nagy derűlátással, a korábban elfogadott stratégiai terv felelős végrehajtási szándékával kezdte meg az új esztendőt. 2020. március közepén azonban a hatósági rendelkezéseket követve – más oktatási intézményekhez hasonló módon – nekünk is át kellett állnunk a digitális oktatásra, mely első körben számos kihívást foglalt magában a főiskola vezetése, adminisztrációja, oktatói kara és hallgatósága számára egyaránt. Éppen ezért örömünkre szolgált, hogy a kezdeti nehézségeken és bizonytalanságokon felülemelkedve az online oktatás kérdése mindenki megelégedésére nagyon hamar, mondhatni zökkenőmentesen rendeződött. A tanári és a hallgatói visszajelzések egyértelműen kedvezőek voltak, megerősítve bennünket abban, hogy kényszerű módon ugyan, de jó úton haladunk.Az oktatással párhuzamosan a különféle megbeszélések és értekezletek is értelemszerűen az online térbe kerültek át, melyek szintén szokatlanok voltak számunkra, de a kívánt funkciót alapvetően betöltötték. Intézményünkben a tanév kezdetétől 2020. november 9-ig jelenléti oktatás folyt, ami ezt követően ismét digitálissá változott. A járványhelyzet enyhülésével nyáron már mind több lehetőségünk adódott arra, hogy a főiskolát, valamint az ott folyó oktatói-kutatói munkát kisfilmek készítésével is bemutathassuk. Ezért köszönetet kell mondanunk a sok önkéntesnek, támogatóinknak és minden közreműködőnek – különösen Czeily Tibor filmrendezőnek –, valamint a REK munkatársainak.A marketingcélokat szolgáló kisfilmek nagyon komoly segítséget nyújtottak számunkra a leendő hallgatók megszólításában, toborzásában. Az akció felülmúlta elképzeléseinket, hiszen a 2020/2021-es tanévre 23 BA szakos és 19 MA szakos felvételiző adta be hozzánk jelentkezését. Ez utóbbi jelentkezési szám meghaladta a korábbi évek statisztikai adatait, ami kihívás és egyben komoly felelősség is a számunkra. Tanévkezdő és diplomaosztó ünnepség keretében idén 27 végzős hallgató vehette át nálunk oklevelét és közülük heten – az ATF történetében először – Teológia MA szakon (egyetemi szint). Az így megszerzett végzettség lehetőséget biztosít számukra ahhoz, hogy tanulmányaikat valamelyik teológiai doktori iskolában folytathassák.Négy oktatónk szakmai előmenetelének elismerésére is sor kerülhetett. Dr. Tokics Imre egyetemi tanári, dr. Kormos Erik főiskolai docensi, dr. Ősz-Farkas Ernő tanársegédi, Ócsai Tamás pedig mesteroktatói kinevezésben részesült.Dr. Szigeti Jenő emeritus professzorunk halálával ugyanakkor pótolhatatlan veszteség érte főiskolánkat, amit nehezen dolgozunk fel. Emlékét és szellemi hagyatékát hálás szívvel megőrizzük.A járványhelyzet által okozott nehézségek ellenére két MA szakos hallgatónk (Berta Ferenc Lászlóné és Frisala Anita) pályázott az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) való részvételre, amire hosszú évek óta nem volt példa. A novemberben online megrendezett intézményi konferencián mindkét hallgatónk nagyon jól teljesített, és kíváncsian várjuk, hogy miként alakul majd a 2021. áprilisi országos (online) megmérettetésen való szereplésük.Az Adventista Teológiai Főiskola idén három tankönyvet tudott megjelentetni, melyek nemcsak oktatóink áldozatkész tudományos tevékenységének lenyomatai, de hallgatóink képzésében is kiemelt jelentőséggel bírnak (Kormos Erik: Az újszövetségi teológia adventista perspektívái, Szabó János: A puritanizmus hatása az amerikai forradalomra, Tonhaizer Tibor: Magyar egyháztörténelem).Könyvtárunkon keresztül 2020-ban is biztosítottuk hallgatóink számára a felkészülés és kutatás lehetőségét azáltal, hogy a korábbiakhoz hasonlóan előfizettük az elektronikus adatbázisokat (EISZ), valamint szerény mértékben gyarapítani tudtuk a könyvállományunkat.A jelenlegi ciklusban kifejezetten pozitív visszhangot keltett a főiskolai lelkészség szolgálata, melynek keretében a lelkigondozásnak és a programszervezésnek egyaránt meghatározó jelentősége van. A rendszeres online igehirdetések mellett két személyes és egy digitális lelkiségi nap megrendezésére kerülhetett sor intézményünkben. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezek minden résztvevő számára nagy élményt és valódi lelki feltöltődést jelentettek.Tudományos konferenciáinkat a járványhelyzettel kapcsolatos bizonytalanságokból kifolyólag a következő esztendőre kellett áthelyeznünk. Ugyanez a helyzet áll fenn a közösségépítő célzattal előirányzott tanulmányi utakkal is, amelyek szervezésére nagyon készültünk, de a megvalósításnak a pandémia miatt nem volt reális esélye.A járvány nem befolyásolta számottevően a főiskolánkon megszokott adminisztrációs tevékenységeket. Ennek keretében mindenképpen ki kell emelnem a legfontosabb szabályzataink (Alapító Okirat, Szervezeti és Működési Szabályzat) átdolgozását, illetve módosítását (MAB követelmények), valamint az AAA akkreditációra szóló és a divízió számára hamarosan kiküldésre kerülő önértékelési jelentésünk (Self-Study) elkészítését. Mindkettő hatalmas háttérmunkát igénylő feladatkör, mely az erre a célra kialakított különböző munkacsoportok tagjaitól felelős, jól összehangolt szellemi, szakmai tevékenységet igényelt.Az Adventista Teológiai Főiskola pénzügyi tekintetben kiegyensúlyozott működést mutatott a 2020-as esztendő folyamán, amit a gazdasági vezetőnk részéről elkészített jelentések is tükröznek.Összességében elmondhatjuk, hogy a nehézségek ellenére hálásak, elégedettek és bizakodóak lehetünk, hiszen legfontosabb célkitűzéseink a 2020. évben javarészt megvalósulhattak. A hallgatói létszámunk mértéke várakozásainkon felüli, a munkatársi kapcsolatok kielégítőek, a funkcionális és pénzügyi működésünk kiegyensúlyozott, így Sámuel próféta szavaival élve mi is bátran, hittel jelenthetjük ki: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr” (1Sám 7:12).Soli Deo Gloria! Dr. Tonhaizer Tibor rektor[av_gallery ids='8192,8193,8194,8195,8196,8197' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']

Örömök és kihívások az online teológusképzésben

Az Adventista Teológiai Főiskola nagy derűlátással, a korábban elfogadott stratégiai terv felelős végrehajtási szándékával kezdte meg az új esztendőt. 2020. március közepén azonban a hatósági rendelkezéseket követve – más oktatási intézményekhez hasonló módon – nekünk…

Long right arrow Read More

ADRA tevékenység Szerencs vonzáskörzetében

2020. október 7-én Bekecs településen, és október 20-án Legyesbényén ADRA ruhabörzét hirdettünk a hátrányos helyzetű családok részére. Mindkét községben a Kulturális Központba szerveződött a ruhaosztás. Bekecsen dr. Bodnár László polgármesterrel, Legyesbényén Vörös Adriennel, a Családsegítő…

Long right arrow Read More

Helyreállítás tűzeset után – segítség a szükség idején

A kiskunhalasi Németh család számára 2020. december 4. igen hosszú időre beírta magát emlékezetükbe. Eddig ismeretlen okból az említett pénteki napon kigyulladt és leégett a család házának tetőszerkezete

Long right arrow Read More

Folytatódott a #tanuljotthon program

A tavaszi karantén idején megkezdett oktatás-fejlesztési programunkat novemberben folytattuk. E programunk keretében oktatási intézmények számára biztosítottunk informatikai eszközöket, melyek segítségével a diákok be tudtak kapcsolódni a digitális oktatásba.

Long right arrow Read More

Decemberi programok – előkészületek

December elején megérkeztek a Blythswood Care angliai partnerszervezettől a karácsonyi cipősdobozok, melyeket nélkülözhetetlen és lelkes önkéntesek segítségével pakoltunk le a kamionról.

Long right arrow Read More

Segítség a kárpátaljai embertársainknak

Közel 100 000 embertársunk  él olyan településeken a határaink közelében, ahol még nem megoldott az ivóvíz-ellátás. Nincs csatornázás, sem vezetékes víz, a vízforrásul szolgáló kutak is többnyire kívül esnek az adott környéken, tehát a helyiek adott…

Long right arrow Read More

Háztető-felújítás Kovácsvágáson

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kovácsvágás településen élő Balogh család háza, autója és minden ingósága a tűz martaléka lett. A 3 kisgyermekes családot rokonok fogadták be átmenetileg.

Long right arrow Read More

Mi történt velünk/velem?

Adventista Nők a Nőkért elnevezésű Facebook oldalunkon új rovatot indítunk, ahol tapasztalatainkat oszthatjuk meg. Így várjuk azokat a tapasztalatokat, amiket szívesen közöltök, hogy mindenki erőt és bátorítást nyerjen általa. Kérjük, hogy röviden és lényegre törően…

Long right arrow Read More

Olvassuk együtt!

2021-ben új közös programot indít a Női Szolgálatok Osztálya a nők részére. Olvassunk együtt és tanulmányozzunk ebben az évben egy Ellen G. White-könyvet! A könyv címe: Tapasztalatok és látomások (Korai írások).

Long right arrow Read More

Megtérésem története

Adventista szülők egyetlen gyermeke vagyok. Születésemtől fogva jártam a Kétegyházi Gyülekezetbe, és növekedtem, nevelkedtem az istenhitben.

Long right arrow Read More

Cserkészprogramok Kecskeméten

Szeptember óta sok minden történt, de ami kezd állandósulni az a bizonytalanság. A programok tervezésénél még nem tudjuk, vajon mi az, ami valóban megvalósulhat, és ha igen, nem tudjuk, milyen módon. Mintha csak Isten azt…

Long right arrow Read More

Imareggeli nők részére a Zoom alkalmazás segítségével

Szeretnénk ebben a különleges eseményekkel, gondokkal és félelemekkel telt napokban segítséget nyújtani egy közös imareggelivel, amire várjuk a jelentkezésed!

Read MoreLong right arrow

Karácsonyi hisztéria

Lehet-e feszültség Isten egyházában? Elvárható-e, hogy mindent egyformán lássunk? Ha nem, hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik más álláspontot képviselnek? Ezek voltak a nagy kérdések kétezer évvel ezelőtt az első keresztények között. A felház után minden kisimult.…

Long right arrow Read More

Nem tengerész, nem erdész, nem kertész – hanem lelkész

2020. szeptember 19-én elérkezett a várva-várt nap Simon Csaba, családja és gyülekezetei számára, amikor a lelkészszentelési szertartás keretein belül Csaba a kézrátételes felszentelés által világszéles meghatalmazást kapott az evangélium lelkészi szolgálatára.

Long right arrow Read More

Egy szombat – két lelkészszentelés

A békéscsabai lelkészszentelési ünnepség után nem sokkal 2020. október 17-én a Tiszavidéki Egyházterület két másik lelkészi körzetében ünnepelhettük együtt Isten elhívását és felhatalmazását a lelkészi szolgálatra, délelőtt Egerben, Bodolai Zoltán testvér körzetében, délután pedig Nyíregyházán,…

Long right arrow Read More

Korlátozások – istentiszteletek

Zavarba hozzák a hívő embereket az események ebben az évben. Látjuk, hogy a világban formálódik egy kereszténységellenes hangulat, többféle módon.

Long right arrow Read More

Öröm a mennyben és a gyülekezetben

Örömünnepre gyűltünk össze a sátoraljaújhelyi gyülekezetünkbe 2020. október 24-én. Ezen a napon keresztelkedett Kató Lajosné Ilonka, aki a szerencsi közösségünkbe jár Taktakenézről évek óta.

Long right arrow Read More

Virágzó nők Isten kertjében: Interjú Halász Istvánné, Mártival

A zene szeretete egész életén át elkíséri testvérnőnket. Mindig olyan tisztelettel énekelt és vezényelte a kórusokat, mintha a menny előcsarnokában lenne, mert hitvallása az, hogy az ének Istent dicsőíti és Őneki szól.

Long right arrow Read More

Keresztségek Veszprém megyében

A 2020-as év sokáig emlékezetes marad a Veszprém megyei gyülekezetek számára, hiszen az Úr 17 testvért vezetett közösségeinkbe ebben az esztendőben. Dicsőség Istennek megmentő szeretetéért, amellyel magához vonzza az Őt keresőket!

Long right arrow Read More
Krisán Admira: Együtt Jézussal

Tehetséges gyermekek Jézusért

A Generálkonferencia Gyermekszolgálatok Osztálya az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az évforduló alkalmából (mint ahogy arról korábban már hírt adtunk az AdventInfóban is) pályázatot hirdettek a 5-14 éves gyermekek számára.

Long right arrow Read More