
Ételosztás Mezőgyánban
2019. január 20-án ételt osztottunk a mezőgyáni imaházunkban a falu lakosságának. Nagylelkű felajánlók által elkészült 100 adag lencsegulyás, mellé házi sütésű lekváros fánk.

A nők mint vezetők
2019 január 18–20-ig tartotta az osztály a 4. képzését női vezetők részére Pécelen. Az előadásokat Clair Sanches-Schutte, a Transzeurópai Divízió Női Szolgálatok Osztályának vezetője tartotta. 75 nő vett részt a képzésen – köztük sok fiatal…

Ifjúsági szilveszterek
2018. december 30. és 2019. január 1. között több helyszínen országszerte helyi gyülekezetek és az Ifjúsági Szolgálatok Osztálya szervezésében óévzáró-újévnyitó alkalmak kerültek megvalósításra. Minden egyes helyszínen kiváló programokon vehettek részt a fiatalok.

Szegedi adventi ajándék
2018-ban egy kicsit másképp gondoltunk az adventi ünnepélyre. Ajándékokat készítettünk! A hódmezővásárhelyi kórus és a szegedi ifjúsági kórus együttműködésével ajándékoztuk meg a vendégeket és a testvéreket az ének ajándékával, felajánlásainkkal, adományainkkal pedig a Waltner Károly…

Ötödik Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton
Az elmúlt 4 év tapasztalata arra bátorított bennünket, hogy idén is megrendezésre kerüljön a rézfúvós jótékonysági koncert. Mint azt mindannyian tapasztaljuk, az embereket nagyon nehéz megszólítani, elérni, ráadásul gyülekezetünk elég kis létszámmal rendelkezik, ezért azt…

„Megfáradt lelkünk új reményre ébredt”
A Békés–Csongrád megyei Advent Kórus közreműködésével adventváró koncertre hívtuk azokat az embereket, akik el akartak szakadni kis időre a világ zajától, és az ünnepekre készülődés jegyében Jézusról szóló, lélekemelő énekeket kívántak hallgatni.

Ünnepi beszédem története
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetése 2018 decemberében karácsonyi ünnepi beszéd megírására és megtartására pályázatot írt ki...

Pályázati kiírás: Bózsvai gondnok
A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója pályázatot hirdet a Bózsvai Bibliatábor gondnoki teendőinek elvégzésére...

Pályázati kiírás: könyvelő
A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója pályázatot hirdet könyvelői állás betöltésére...

Hirdetmény a XVII. Rendes Uniókonferenciáról
A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója az Unióbizottság UBXVI/717. döntése alapján meghirdeti következő Rendes Uniókonferenciáját, az Alapszabály 2.§ (1) Rendes ülésről szóló előírásainak megfelelően. A XVII. Rendes Uniókonferencia időpontja 2019. május 5., vasárnap 9 óra,…

A digitális generáció hitoktatása
Az országos Gyermektanítók és szülők képzésén, 2018. november 18-án, a digitális generáció gondolkodásmódjába vezetett be bennünket a nap előadója, Miklya Luzsányi Mónika. Mónika 20 év kutatómunkájának eredményét osztotta meg velünk, saját családi életéből vett példákon…

Add elő Szegeden!
Adventisták a plázában!? Bizonyára többünkkel is előfordult már, hogy olyan feladatot vállaltunk el, aminek az elvégzéséhez egyáltalán nem éreztük magunkat kompetensnek vagy tehetségesnek.

Csalami Géza köszöntése Nyírbogdányban
Örömteljes és hálás megemlékezés napja volt január 12-én a Nyírbogdányi Gyülekezetben. A szombat megünneplésén túl együtt köszöntöttük Csalami Géza testvért, aki most töltötte be a 90. évét.

Az év missziós könyve – Így adhatod át a barátaidnak
2019-ben ünnepeljük a Generálkonferencia Családi Osztályának 100 éves fennállását. Ebből az alkalomból idén az év missziós könyve is a család témáját öleli fel. Willie és Elaine Oliver: „Remény a mai családoknak” című kötete a családi…

Jégről mentési gyakorlat
2019. január 14-én az ADRA és a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület közösen gyakorolta a jégről-mentés technikáját a nyíregyházi tűzoltók szolgálatban lévő csoportjával, akik három tűzoltószerrel vettek részt az eseményen. A gyakorlatot megelőzően rövid oktatást kaptak…

Romamisszió Tiszaburán
A Szolnoki Gyülekezet gondozásában romamisszió zajlik Tiszabuárn. Öten vagyunk megkeresztelkedett gyülekezeti tagok, de a családtagjainkkal, barátkozóinkkal együtt akár húszan-harmincan is összejövünk a péntek esti evangelizációkon vagy a szombatnapokon.
Az advent öröme
Négy előadást hallhattunk az adventről Simon Csaba adventista lelkésztől december első két hetében a Kamuti Művelődési Házban. Az advent szó eljövetelt jelent, és akit várunk, örömöt hoz életünkbe.
Read MoreAdventi ünnepély Szerencsen
A Szerencsi Gyülekezetben 2018. december 22-én adventi ünnepélyt tartottunk. Az ünnepségen Molnár Miklós lelkész testvérünk szolgált Ézs 9:6 és Jn 1:14 alapján. Az ünnepséget ének-, zene-, és költeményszolgálatokkal színesítettük.
Read More
Ne tiltsátok el…, aki nincs ellenünk, az velünk van!
Mit tennél, ha szombaton reggel úgy mennél a gyülekezetedbe, hogy ott 150 „barátkozó” állna sorba és bebocsátást kérne az istentisztelete? Elcsodálkoznál és megkérdeznéd: „Mit akartok itt tenni?” S ők ezt válaszolnák: „Semmit, csak veletek együtt…

Életünk, egészségünk
Ezzel a címmel próbálja elérni és az egészséges életmód felé vezetni az Óbudai Gyülekezet a III. kerületi lakosságot. Erősen hisznek abban, hogy az embereket Isten Igéjén kívül megnyerhetik úgy is, ha gyakorlati életmód-tanácsadással bemutatják, hogy…