Bejegyzés

Leszek a barátod!

Szuper Szombat, 2019.

Ha egy kisgyereknek feltesszük a kérdést, hogy mi szeretne lenni, általában a következő foglalkozásokra számítunk: tűzoltó, állatorvos, fodrász, énekes, kukásautó-vezető. Postás szinte senki sem szeretne lenni. A 2019. október 12-én megtartott Szuper Szombaton viszont egy olyan ember mutatkozott be Postás Vendel személyében, aki szerint postásnak lenni a legjobb dolog a világon. Vendel igazi szenvedéllyel végzi a munkáját: a levelek, az üzenetek és a hírek továbbítása élete fő célja.

Vendel azt is elárulta, hogy nagyon sok emberrel találkozik a munkája során, de vannak olyan emberek, akiket ő nem kedvel. Nem szereti például a kutyatulajdonosokat… Ezzel már el is érkeztünk a társadalmi problémához, mert mindenhol, minden városban, minden faluban élnek olyan emberek, akiket nem kedvelnek, akiket kitaszítanak a közösségből, ezáltal a társadalom szélére kerülnek. Maguk a gyerekek is találkozhattak már olyan személlyel az iskolai közösségükben vagy az osztályukban, akit senki sem szeret. Akik mellé senki sem akar ülni, akik nem vesznek vagy vehetnek részt a közös játékokban, akiket senki sem hív meg a szülinapi partijára. Mit tehet egy keresztény gyermek, ha tanúja egy ilyen dolognak, vagy talán ő maga az elszenvedője? A probléma nem új keletű, a Jézus korabeli emberek is elutasították az olyan személyeket, mint a vámszedő, a béna vagy a samáriai férfi. Jézus azonban tetteivel és szavaival egy új utat mutatott. Kinyitotta az ajtót olyanok számára is, mint a pogányok és a kitaszítottak.

A Szuper Szombaton bemutatott bibliai történetek egyik üzenete ez volt: Isten hozott: de, és ha nélkül! Isten hozott Jézusnál, Isten hozott a hit és a bizalom földjén

A gyerekek Jézus példáján keresztül megtanulták, hogyan nyújthatnak segítséget egy magányos, kiközösített embernek, azzal, hogy felajánlják neki a barátságukat. „Leszek a barátod!” – mondta Jézus a vámszedő Máténak. A történetek bátorságot adtak a kitaszítottak oldalára állni és a barátságunkat felkínálni.

 

A gutaütött ember történetéből megtudhattuk, hogy az Istennel való barátság nagyon sok erőt ad. Az Istenbe vetett bizalomnak ereje van, fejleszti az önbizalmat, és képessé tesz, hogy megbirkózzunk az élettel. A béna ember még lábra is tudott állni. Az Istennel való barátság azoknak is erőt adhat, akiknek esetleg rosszabbak a jegyei, vagy a többiek nem szeretik őt valami miatt. A legnagyszerűbb dolog, ha Jézust a barátunknak nevezhetjük! A legós rajzfilmben megtekintett irgalmas samaritánus történetéből is bátorságot meríthettek a résztvevők, hogy a kiközösítettek oldalára álljanak.

Természetesen Róka Robi, a kedves, de olykor szófogadatlan kis bábfigura is jelen volt, és neki is meg kellett tanulnia, hogy szeresse azt, aki nem mindig kedves hozzá, sőt!

A gyülekezeti és iskolai gyermekcsoportok pedig lelkesen, színvonalas énekekkel, versekkel, zeneszolgálattal gazdagították és tették változatosabbá a napot. Ezúton is köszönjük a felkészítő tanítóknak, tanároknak!

A résztvevő gyerekek már azzal egy baráti tettet hajtottak végre, hogy egy játékukat odaadták egy rászoruló gyermeknek, amelyet az ADRA Alapítvány összegyűjtött és budapesti Bokréta Gyermekotthon Szlávi Utcai Lakásotthonába továbbított.

A játékért cserébe a gyerekek egy barátság kártyát kaptak, ahová felírhatták az elérhetőségeiket, majd az ebédszünetben kerestek valakit, akinek továbbadták a kártyát a következő mondat kíséretében: „Leszek a barátod! Bármikor hívhatsz és írhatsz nekem.” Az így kialakult baráti párokat a Szuper Szombat fotósa, Kőszegi Zsófi lefotózta. Közöttük sorsoltuk ki az ajándékcsomag nyerteseit.

Az ajándékcsomag nyertesei, a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola diákjai: (első sor, balról jobbra) Lukács Jenő 5. osztály, Sarkadi Levente 5. osztály, (második sor balról jobbra) Lukács Krisztián 3. osztály, Oláh Kende 5. osztály

 

A délután folyamán a Naposoldal Alapítvány munkatársainak és önkénteseinek köszönhetően a különböző ügyességi, mozgásos feladatoknál a lelkes gyereksereg kipróbálta, hogy képesek-e arra, amire egy vak, siket-néma vagy egy mozgáskorlátozott ember képes. A következő feladatokkal tehették magukat próbára: kerekesszékes akadálypálya, szimulációs szemüveg, a vak emberek által játszott csörgő labda és bocsa játék, párosító játékok és illatok felismerése vakon. Nagy népszerűségnek örvendett az a helyszín, ahol a gyerekek megismerkedhettek a Braille-írással és a nevüket is leírhatták ily módon, illetve a vakvezető kutyusok életét bemutató állomás, ahol meg is lehetett simogatni a kutyust.

 

A kisebbek a kézműves foglalkozásokon „Leszek a barátod!” felirattal pólót festhettek maguknak, és idén sem maradt el az arcfestés sem!

A délutáni gyermekfoglalkozással párhuzamosan szülőmegőrző működött, ahol Miklya Luzsányi Mónika a jelenlévő szülőknek „Gyökereinket a családban kapjuk – Értékek és értékre nevelés a keresztény családokban pluralista ellenszélben” címmel tartott előadást.

Végezetül egy szülői levél: „Nagyon jó érzéssel, lelkiekben gazdagabban távozunk az idei Szuper Szombatról. Tudjuk, hogy rengeteg munka és felkészülés van e mögött a pár óra mögött, aminek részesei lehettünk. Nagyon aktuális volt a témaválasztás is, hiszen egyben bibliai és társadalmi nevelést is kaptak a gyerekek. Köszönjük munkátokat, lelkesedéseteket és mindenekelőtt a sugárzó szereteteket!”

Örömmel és szeretettel várjuk a gyermekeket és kísérőiket a 4. Szuper Szombaton 2021-ben is!

Mihalec Dóra, Gyermekszolgálatok Osztálya

Önnek egy olvasatlan üzenete van. A feladó: Jézus

Kedves Szülők, Tanítók és kedves Gyerekek!

 

 

Szeretettel várunk benneteket 2019. október 12-én a budapesti József Attila
Művelődési Házba (
Budapest XIII. kerület, József Attila tér 4.)

az országos gyermektalálkozóra, azaz a

 

 

  1. Szuper Szombatra!

 

 

Itt a helyed, ha találkozni akarsz a barátaiddal, ha szeretnél Jézusról és Istenről tanulni, ha szeretnél részt venni egy vidám, sok-sok énekkel és más gyerekek előadásaival tarkított gyermek-istentiszteleten, ha próbára szeretnéd tenni magadat a délután folyamán, hogy képes vagy-e arra, amire egy vak, siket-néma vagy egy mozgáskorlátozott ember képes! Próbáld ki magadat a különböző ügyességi, mozgásos feladatoknál, a kézműves foglalkozásokon!

Aki vár rád, nem más, mint Postás Vendel. Hogy nem tudjátok ki ő? Ő a postások postása, aki igazi szenvedéllyel végzi a munkáját. A levelek, az üzenetek és a hírek továbbítása élete fő célja.

Vendelnek sokféle levelet kell kézbesítenie: hétköznapi leveleket, büntetőcédulákat, számlákat, szerelmesleveleket. Munkája során nagyon sok emberrel kerül kapcsolatba, és úgy érzi, nem lehet mindenkivel barátságban. Vannak olyan személyek, akikkel ez egyáltalán nem megy. De vajon helyesen cselekszik?

Ugye te is találkoztál már olyan emberrel a lakóhelyeden, az osztályodban, akit senki sem szeret? Akik mellé senki sem akar ülni, akik nem vesznek vagy vehetnek részt a közös játékokban, akiket senki sem hív meg a szülinapi partijára. Milyen szomorú dolog ez! A gyermek-istentiszteleten te is bátorságot meríthetsz, hogy odamenj másokhoz, és megtanulhatod, hogyan nyújthatsz segítséget egy magányos, kiközösített embernek azzal, hogy felajánlod neki a barátságodat.

Esetleg te vagy az, akit kiközösítenek? Akkor még inkább itt a helyed, hogy megtanuld, te is Isten fia vagy lánya vagy, akit Ő nagyon szeret. Ez méltóságot és önbizalmat ad majd neked, ami segít leküzdeni az akadályokat.

Természetesen Róka Robi, a kedves, de olykor szófogadatlan kis róka is is jelen lesz, és a bábjátékból neki is meg kell tanulnia, hogy szeresse, és a barátjának tekintse azt, aki nem mindig kedves hozzá, sőt!

A Biblia tulajdonképpen egy levél Istentől nekünk, így a levelek és üzenetek iránt szenvedélyes Vendelt is elvezeti arra a felismerésre, hogy Isten szemében minden ember egyenlő, és hogy Ő mindenki barátja szeretne lenni.

A Szuper Szombat programja így néz ki:

9.30 kapunyitás

10.00 – 12.00 gyermek-istentisztelet (énekek, jelenetek, bábelőadás)

12.00 – 13.00 ebéd

13.00 – 15.00 Képesség park: Te képes vagy arra, amire egy vak, siket-néma vagy egy mozgáskorlátozott ember képes?

Ezzel párhuzamosan: szülőmegőrző. A szülőmegőrző előadója Miklya Luzsányi Mónika, az előadás címe: Gyökereinket a családban kapjuk – Értékek és értékre nevelés a keresztény családokban pluralista ellenszélben

Mivel a művelődési ház 375 személy befogadására alkalmas, ezért gyülekezeti gyermekcsapatokat várunk, néhány gyermektanító kíséretében. Várjuk azon gyermekcsapatok jelentkezését, akik a délelőtt folyamán maximum 3 percben énekkel, jelenettel készülnének! Várjuk egy nagyobb létszámú csapat jelentkezését, aki a gutaütött ember történetét bemutatná jelenet formájában (a forgatókönyvet mi biztosítjuk).

Jelentkezni október 5-ig lehet a gyermekszolgalatok@gmail.com e-mail címen Mihalec Dóránál a következő adatok megadásával: gyülekezet, gyermekek létszáma, kísérők létszáma, amennyiben a csapat készül: az ének vagy jelenet címe.

A regisztrált gyerekeket és kísérőiket szeretettel látjuk egy egyszerű ebédre.

Várjuk az önkéntes jelentkezőket, valamint a szülőket a rendezvény lebonyolításához!

Legyen ez a nap egy felejthetetlen élmény gyermekeink számára!

 

Mihalec Dóra

Gyermekszolgálatok vezetője

Gyermekszombat Gyömrőn

Április 13-án ismét egy csodálatos alkalomban volt részünk testvérgyülekezetünkkel, a budapesti Szüret utcai gyülekezettel. Nemcsak az Úrban vagyunk testvérek lelkiekben, hanem igazi, kézzel fogható barátság fűz minket a gyülekezethez és a gyermekiskolához.

Az istentisztelet a gyermekek műsoros szolgálatával kezdődött, akik énekkel, verssel, zenével dicsőítették az Urat. Majd a gyermektörténet következett, amelybe bibliai igazságok lettek „csomagolva”, amit a gyermekek és a felnőttek is szájtátva hallgattak. Az alkalom végeztével egy finom, bőséges ebéd következett: az alagsorban megterített asztalok csak úgy roskadoztak a jobbnál jobb, ínyenc ételektől. A fejedelmi ebéd során felhalmozódott felesleget egy kis sétával próbáltuk ledolgozni a festői szépségű gyömrői tó körül. Miközben gyönyörködtünk a tájban és a tó fodrozódó hullámait figyeltük, addig nagyokat beszélgettünk, ápoltuk a testvéri kapcsolatokat, a gyerekek pedig önfeledt játékba kezdtek, és nagyokat kacarásztak.

Nehéz szívvel, de egy idő után mindenki a maga dolgára ment, kivéve azok, akik még részt vettek a kivételesen délután megtartott szombatiskolán.

Köszönjük ezt a felejthetetlen napot! Ígérjük, lesz „visszavágó”! (Szeptember 14-én a Szüret utcában.)

 

Toldi Gábor

Gyermekszombat Egerben

Az egri gyülekezetben első ízben rendeztük meg gyermekszombatunkat. Miskolcon már több ízben vettünk részt ilyen alkalmon, de már vágytunk rá, hogy nálunk is megrendezésre kerüljön.

Nagy izgalommal kezdtünk készülődni, ugyanis a színdarab, melyet „Lázár él!” címmel előadott gyülekezetünk fiatalsága, nem kevés előkészületet igényelt. Díszletet terveztünk, rajzoltunk, vágtunk, festettünk, építettünk. Szerepeket osztottunk, tanultunk és próbáltuk a darabot – nem csak szombatonként. Próbáltunk olyan tárgyakat felhasználni, amelyek még közelebb viszik a nézőket Jézus korához. Egy barátkozó hölgy olyan kedves volt, hogy felajánlotta, ruhát is készít egyik-másik szereplőnek.

Az érkező vendég gyerekeket egy kis ivólével és könyvjelzővel ajándékoztuk meg. Miután előadtuk a történetet, gyermekeink zenei szolgálatai következtek, és egy nem hosszú, de szívhez szóló, bátorító igehirdetés szintén Lázár feltámadásáról.

És a hatás és Isten áldása tényleg nem maradt el! A testvérek meghatódtak, felüdültek és ámultak, hogy a mi fiataljaink ilyenre is képesek! Felnőtt vendégeinknek – akik nagyrészt nem hívő, nem gyülekezetbe járó családtagok voltak – is nagyon tetszett. A vendég gyerekek – akik vagy más gyülekezetből jöttek, vagy gyermekeink barátai, rokonai voltak – szintén jól érezték magukat.

Voltak, akik a délutáni programokra is maradtak. A közös ebéd után részt vehettünk egy vetítéssel egybekötött interaktív afrikai beszámolón, majd a közeli parkba mentünk, ahol csapatjáték következett. A háromfős csapatoknak 6 állomásra kellett eljutniuk térkép segítségével, és ott különböző feladatokat megoldaniuk; mint például állatos találós kérdések, kiegészítendő bibliai igék, madárhatározás, állati rekordokkal kapcsolatos feladványok, Lázár történetéhez kapcsolódó kérdések és ügyességi feladatok egy ószövetségi történet kapcsán.

Köszönjük szépen a testvéreknek is az aktív és lelkes közreműködését, türelmét, akik egy-egy szombat délutáni alkalmat a gyerekszobában tartottak, hogy mi az imateremben próbálhassunk. Reméljük, sok ilyen gyermekszombatban lesz még részünk, ahol szeretteink, barátaink megismerhetik Jézust!

 

Bodolainé Gyarmati Rita

Gyermekkórus-találkozó Terézvárosban

Szeptember 22-én egy rendkívüli és felemelő, Istent dicsőítő napnak lehettek tanúi azok a testvérek, akik eljöttek a Budapest-Terézvárosi Gyülekezetbe. Ezen a szombaton  ugyanis Gyermekkórus-találkozót tartottunk a kápolnában, amely immár második  alkalommal került megrendezésre.

A vendéglátó kórussal együtt nyolc gyermekkórust hallhattunk, vendégeink az Érdi, Gyömrői, Hévízi, Isaszegi, Kecskeméti, Újbudai és Zuglói Gyülekezetből érkeztek.

A kórusok általában két énekkel szolgáltak délelőtt és egy-egy énekkel délután. A szolgálatok előtt minden kórusvezető bemutatta kis csapatát.

Az énekhangok kíséreteként többször felcsendült a hegedű, a gitár és a zongora hangja is, ami még emelkedetebbé tette a hangulatot. Különleges hatása volt a csengettyűknek is, amelyekkel az isazsegi kórus örvendeztetett meg minket. A kedves kis énekek imaként zengtek fel, és minket, hallgatókat is megérintett a gyermeki hangok varázsa, a gyermekek lelkesedése és tehetsége.

Az istentiszteletet Zarkáné Teremy Kriszta vezette, aki a mennyei nagy kórusra irányította figyelmünket: Milyen jó is lesz az angyali karral együtt dicsérni mennyei Atyánkat!

Ellen Gould White így ír a zene hatásáról és szerepéről: „Az ének az egyik leghatásosabb eszköz arra, hogy bevésse a szívekbe a lelki igazságokat… az istentisztelet szerves része.“

A nap zárásaként kicsinytől nagyig az összes kórustag együtt énekelt a szószék előtt, és a csodás nap emlékeként mindenki egy kis jelvénnyel térhetett haza.

Köszönetet mondunk a szervezőknek, a kórusvezetőknek, a gyerekeknek akik ilyen szép missziómunkát végeznek a gyülekezeteken belül. Köszönjük a vendégek és vendéglátók fáradozását!

Reméljük, hogy ez a közösen eltöltött nap, a közösen elfogyasztott finom ebéd, és a gyermekek énekre, zenére tanítása másokat is ösztönöz majd, hogy részt vegyenek egy ilyen munkában és minél többen dicsérjük énekkel, hangszerrel az Urat! Találkozzunk jövőre is a 3. Gyermekkórus-találkozón!

„Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket“ (Zsolt 149:1).

Tokics Ildikó

Kecskeméten a Terézvárosi Gyermekkórussal

A Budapest Terézvárosi Gyülekezet kis- és nagykamaszokból álló gyermekkórusa augusztus 25-én Kecskemétre látogatott, ami az örömteli találkozás napja volt. Az igei gondolatokat Zarkáné Teremy Krisztinától, majd pedig Baksáné Szabó Anikótól hallottuk. A fiatalok és gyerekek pedig egész nap Istent dicsőítő énekekkel, hangszerekkel, verssel tették még gazdagabbá számunkra a lelki táplálékot.

Délelőtt megérthettük, hogyan válhat életünk gyakorlati részévé a bibliatanulmány, amit mindennap átveszünk, hogy a hitünk élő maradjon és a gyerekek is megszeressék az Ige olvasását. Délután pedig arra kaptunk biztatást, hogy ne tartsunk attól, ha az életünket újra kell tervezni. Istenünk az újrakezdés Istene, aki nem adja fel az értünk való küzdelmet, ezért bátran tegyük az Ő kezébe életünk irányítását és vállaljuk vele az „újratervezést“.

Délután a kecskeméti és a budapesti gyermekkórus már együtt énekelt. A jókedvet és  közösséget tovább építettük, amikor Árvai Pálma és Tamás vezetésével a csodálatos Kecskeméti Arborétumban részt vettünk egy élő társasjátékban. Itt különböző állomásokon kellett a gyerekeknek végigfutni, miközben megtalálták és eljuttatták a hét gyülekezethez mindazt, amire azoknak szüksége volt. Természetesen itt is énekkel kezdtünk, és örömünkre szolgált, amikor az éneklésünket hallva egy hölgy megkért bennünket, hogy énekeljünk el a párjának is egy dalt, akinek a születésnapját tartották a parkban. Csodálatos, hogyan munkálkodik az Úr a énekek által!

Hálával tartozunk Istenünknek ezért az áldásos szombatnapért és a szervezőknek a lehetőségért, a találkozásért. Külön köszönjük a Kecskeméti Gyülekezet vendégszeretetét. Bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozunk, ugyanis Budapestre várjuk a kecskeméti gyerekeket is a Terézvárosi Gyülekezetben, szeptember 22-én tartandó gyerekkórus-találkozóra!

Tokics Ildikó

Úti cél a menny

Országos gyermekszombat, 2018. május 26.

2018. május 26-án az országos gyermekszombat keretében mindenkit egy fantasztikus utazásra hívunk a saját gyülekezetében, amelynek úti célja a menny! Ez az utazás nem kerül semmibe, mert Jézus már kifizette helyettünk. Halálával egy örök időkre szóló vízumot pecsételt az útlevelünkbe. A mi feladatunk csupán az, hogy megvalljuk bűneinket, kérjük Jézus bocsánatát, és már miénk is lehet ez a vízum, az üdvösség. Köszöntünk mindenkit, aki részese szeretne lenni ennek a nagy kalandnak, ennek az utazásnak!

„Bár szem nem látta és fül nem hallotta, mit készített számunkra Isten” (1Kor 2:9), a Jelenések könyve által mégis betekintést nyerhetünk a menny szépségeibe. Ez a gyermekszombat azokról a nagyszerű és gyönyörű dolgokról szól, amelyek végső úti célunkon, a mennyben várnak ránk. Jézus az őt szeretőknek mennyei lakást készít, és ha elfogadjuk a meghívását, örökké vele élhetünk.

A gyermekszombat egy olyan nap, amit világszerte arra szánnak gyülekezeteink, hogy közösségünk gyermekeit a középpontba helyezzék és megerősítsék. Egy olyan alkalom, amikor a gyerekek kiállnak, és az evangéliumot az ő szemszögükből osztják meg. Talán ez az a nap, amikor egy jövendőbeli tanár, gyülekezetvezető vagy éppen lelkész először hallja az elhívást. Miért ne támogatnád hát gyülekezeted gyermekeit, gyermekosztályának tagjait, hogy vezessék a gyerekeket, amint megosztják Isten iránti szeretetük mélységét?! Ez egy jó alkalom meghívni szomszédokat, barátokat, passzív gyülekezeti tagokat is, hogy hozzák el gyermekeiket.

Egy szombat – ennyit kérünk.

Egy szombat – a gyülekezeted gyermekeinek megerősítésére.

Egy szombat – amikor megengedjük, hogy megosszák fényüket a felnőttekkel és kortársaikkal.

Egy szombat – amikor hatást gyakorolhatunk a gyermekek életére.

Az „Úti cél a menny” című anyagot a Gyermekszolgálatok Osztálya biztosítja, amely innen letölthető: https://drive.google.com/drive/folders/0BwfgFjDS6imfaDNFVTdKYnhXeUE

A segédanyag a célja vezetni és támogatást nyújtani a gyermekszombat megtervezésében.

Ha ez a nap esetleg nem megfelelő a számotokra, bátorítunk, hogy szervezzétek meg a gyermekszombatot egy nektek alkalmas időpontban!

Köszönjük, hogy gyülekezeteddel csatlakoztok a gyermekszombathoz!

Mihalec Dóra
Gyermekszolgálatok Osztálya

Egy szuper nap! – Szuper Szombat – 2018

A modern kalózcsalád, kalóz mama és papa, valamint a gyerekeik, a kissé szemtelen, ám okos Kaluci és Kalujza élik egy kalózcsalád mindennapjait. A gyerekek kalóziskolába járnak, unatkoznak, és természetesen a nagy kincsre vágynak, hogy nekik is lehessen végre iPhone10-esük, mint az osztálytársaiknak, mígnem kalózpapa egy különleges szerkezettel, egy időgéppel állít haza, amit egy Jack Szpenót nevű kalózkapitánytól kapott egy térképpel együtt, amely a világ legnagyobb kincséhez vezet el. Mondanom sem kell, a kincs iránti mohóságukból fakadóan a család azonnal kipróbálja az időgépet, amelyen csodálkozva veszik tudomásul, hogy két gomb van: Krisztus előtt és Krisztus után. De ki az a Krisztus? – teszik fel a kérdést.

Így indult a már másodszor megrendezett országos gyermektalálkozó, azaz Szuper Szombat 2018. március 31-én Budapesten. A mintegy 300 résztvevő, a sok-sok csillogó és izgatott gyermekszem a délelőtt folyamán érdeklődve figyelte, milyen kalandokban is lesz része a modern kalózcsaládnak, és meglelik-e a nagy kincset. A vidám énekekről Zápfogkapitány bandája gondoskodott. A színpadról természetesen nem hiányozhatott a hajó sem, hiszen egy kalózcsalád hajó nélkül mégsem maradhat.

Kalózcsaládunk és a közönség az időutazásnak köszönhetően tanúja lehetett Jónás történetének (a Kecskeméti Gyülekezet gyermekeinek és lelkészüknek az előadásában), és megismerkedhetett a szerető Istennel, aki mindenkinek megbocsát, aki csak kéri tőle. Mivel azonban az időgépen két gomb volt, ezért a másikat is ki kellett próbálni, mégpedig a Krisztus utánit…

A „hosszas” időutazások alatt, hogy senki se „unatkozzon”, a jelenlévő gyülekezetek gyermekei szolgáltak énekkel, verssel, zeneszolgálattal. Még a legkisebbek is ügyesen, talpraesetten álltak ki a nagyközönség elé.

A Krisztus utáni időkbe érve, Pál apostollal ismerkedtek meg hőseink, akit Julius százados éppen Rómába kísért. Kíváncsiak voltak, hogy vajon az az Isten, akit Pál szolgál, azonos-e a már korábban megismert Istennel, és hát tudni szerették volna, hogy az az ember, akiről gombokat is neveztek el, vagyis Jézus Krisztus, ki is. Pál apostol a gyerekek számára is érhető módon szeretett volna erre a kérdésre válaszolni, ezért segítségül hívta a már tavalyról is ismert Róka Robit és barátait, akik egy bábelőadásban mutatták meg, hogy Jézus micsoda áldozatot hozott értünk. Feláldozta életét, hogy megmentse az embert!

Mivel Róma rajta van a térképen, ezért kalózcsaládunk felvette Pált és a századost a sajátnak kinevezett hajójukra, és elindultak Rómába. Hogy, hogy nem, viharba kerültek… ők is.

A viharos tengertől való megmenekülés és Pál bizonyságtétele meggyőzte kalózcsaládunkat az igaz Isten létezéséről, és rájöttek, hogy a nagy kincs, amit valójában keresnek, nem más, mint Jézus Krisztus és az Ő húsvéti áldozata, akit ezután a szívükbe fogadtak.

A délután folyamán a jelenlévő gyerekek is bekapcsolódhattak a kincskeresésbe. Ugyan a kisebb gyermekek számára kézműves foglalkozással és arcfestéssel készültünk, azonban a többségük olyan lelkes volt, hogy ők is elindultak kincset keresni. A húsvéti kincskeresés során a csapatok Jézus utolsó napjainak, óráinak, majd feltámadásának eseményeit járták be, ahol ők is átélői lehettek ezeknek az eseményeknek (jelképesen lábat mostak, kóstoltak páska vacsorát, éljeneztek a Jeruzsálembe érkező Jézus láttán stb.) Természetesen mindenhol egy-egy, a történethez kapcsolódó feladat is várta őket, ezzel gyűjthették össze a ládikójukba a kincset és megtudhatták, hogy a Biblia szerint mi is a kincs. Ilyen például a szeretet, az okosan beszélő száj, Jézus Krisztus stb.

Természetesen idén is lehetőségük volt a gyerekeknek, hogy szüleiket beadják a szülőmegőrzőbe, ahol Theisz Dóra pszichológus Így neveld a sárkányodat! címmel tartott előadást nekik.

Hálával tartozunk Istennek, hogy ismét gazdagon megáldotta ezt a napot, és gyermek, felnőtt egyaránt jól érezhette magát!

 

Mihalec Dóra

Gyermekszolgálatok Osztálya

És akkor ismét Szuper Szombat!

Ha 2018. március 31-én szeretnétek egy emlékezetes, országos gyermeknapot, azaz Szuper Szombatot a közelebbi és a rég nem látott barátaitokkal tölteni, ha szeretnétek a bibliai ismereteiteket kibővíteni, ha szeretnétek vidám, mókás játékokban részt venni vagy esetleg kézügyességeiteket próbára tenni, akkor itt a helyetek! Az istentisztelet csak nektek, gyerekeknek szól, mókás jelenetekkel gazdagítva, a kisebbeknek bábelőadással színesítve. A jó hangulatról a vidám gyermek- és ifjúsági énekek is gondoskodnak.

Az időgépet ezúttal is beizzítjuk, ami különböző bibliai helyszínekre repíti utasait. Hogy hova, az legyen a nap meglepetése, de annyit elárulok, hogy egy hajó várakozik majd a színpadon… Lehet, hogy Jack Szpenót kapitány itt is tiszteletét teszi? Csak nem itt is a nagy kincset keresi? Psszt!

Helyszín: Budapest XIII. kerület, József Attila Művelődési Központ, József Attila tér 4.

Kapunyitás 9.30-kor

10.00–12.00 gyermek-istentisztelet (jelenetek, bábelőadás)

12.00–13.00 ebéd

13.00–15.00 ügyességi, mozgásos játékok, kézműves foglalkozások

Mivel a művelődési ház 375 személy befogadására alkalmas, ezért gyülekezeti gyermekcsapatokat várunk, néhány gyermektanító kíséretében. Várjuk azon gyermekcsapatok jelentkezését, akik a délelőtt folyamán maximum 3 percben énekkel, jelenettel készülnének!

Jelentkezni március 15-ig lehet a gyermekszolgalatok@gmail.com e-mail címen Mihalec Dóránál a következő adatok megadásával: gyülekezet, gyermekek létszáma, kísérők létszáma, amennyiben a csapat készül: az ének vagy jelenet címe.

A regisztrált gyerekeket és kísérőiket szeretettel látjuk egy egyszerű ebédre.

Várjuk az önkéntes jelentkezőket, valamint a szülőket a rendezvény lebonyolításához! Legyen ez a nap egy felejthetetlen élmény gyermekeink számára!

 

Mihalec Dóra
Gyermekszolgálatok Osztályának vezetője

 

Gyermek-istentisztelet Békéscsabán

Az idén, március elején Pécelen megrendezett missziós ötletbörze gyermekszolgálatok szekciójában Mihalec Dóri több lehetőséget sorolt fel arra, hogyan lehet a gyülekezeten belül is szolgálatra hívni a gyermekeket.

Békéscsabán 16 éve folyamatosan gyarapszik a gyermekek közössége, és mára már több mint 20 különböző korú, okos, értelmes, tettre kész, Istent szerető gyermek van jelen szombatról szombatra. Kézenfekvő volt a gyermek-istentisztelet ötletének megvalósítása, hiszen ennyi fővel már gyülekezetet is lehetne alapítani! 

A szülők és a gyermekek is lelkesedve fogadták ezt a számunkra is új lehetőséget. Egy hónapos előkészület után, Istennek hála, megvalósult egy olyan szombat délelőtti óra, amikor a felnőttektől külön, de velük teljesen megegyező liturgiával, csak a gyerekek vettek részt egy nekik és általuk szervezett istentiszteleten.

Mindenki megtalálta a neki tetsző, önként vállalt szolgálati területet. Óravezető, igehirdető (három is volt), hálaszöveg olvasó, dekoratőr, pénztáros, hangszeresek, énekesek stb.

A szülők otthon készítették fel gyermekeiket, elmondva az adott szolgálati terület lényegét, így a gyermek teljesen átélhette annak jelentőségét, kipróbálhatta magát és képességeit az adott területen.

Az istentiszteleten szót ejtettünk a GLOW füzetekről. Pár mondattal bemutattuk és elmondtuk a gyerekeknek a használatukhoz szükséges három lépést. Olvasás és ima; ezt ott gyakoroltuk. Az istentisztelet után pedig a gyülekezetben a felnőttek közé vegyülve sokat ki is osztottak a gyerekek. Segítve ezzel azt, hogy a gyülekezeti tagok is megismerjék ezt a missziós kiadványt; de élmény volt a gyerekeknek is.

Velünk volt az Úr és megáldotta a gyermeki, nyitott, szolgálni vágyó szíveket! Délután már a következő alkalom időpontját kerestük. Lesz folytatás! 

Öröm nézni, ahogyan a gyermekek Isten vezetése alatt növekszenek értelemben, ügyesednek a szolgálatokban.

Csné D. V.