Bejegyzés

Virágzó nők Isten kertjében: „Egymás terhét hordozzátok…”

Kiss Jánosné Jolika

Cikksorozatunk célja, hogy minél több idős lelkészfeleség élettörténetét megismerjük, élettapasztalataikból erőt merítsünk. Jolika örömmel osztja meg kérésünkre történeteit.

– Milyen családból származol, adventisták voltak a szüleid?

– Hála a jó Istennek, hogy adventista szülői nevelésben volt részem. Példájukat látva, nem volt nehéz döntés a hitelveink elfogadása, a keresztségre való felkészülés, amit 16 éves koromban történt.

Itt megemlítek egy gyermekkori történetet. Én kis elsős voltam, Vera, a testvérem harmadikos volt, amikor apukánk azt mondta: „Minden egyes zsoltár megtanulásáért kaptok egy-egy pengőt.” (Akkor ez volt a fizetőeszköz.) Mikor már néhány zsoltárt könyv nélkül tudtunk, pengőinket az asztalra raktuk. Ezek a pengők az asztalon véletlenül összekeveredtek, de a fejünkben is valami hasonló történt. Vera nekem ugrott, és a karomba csípett, meg a bőrömön is csavart egyet-kettőt. Nagyon fájt! Én meg az éles körmömmel az ő karján húztam egy csíkot. Egyik-másik csíkból kiserkent a vér. Ő ordítva rohant anyukához, hogy mit tettem vele. Erre előkerült a kis vékony vessző, és néhány sujtás érte a lábamat. Vera nem kapott ki, mert a csípés csak másnap volt kék- zöld. De azért velem sírt, hogy ne bántson anyukám, én meg kiabáltam, hogy: „Szeretlek, nagyon szeretlek anyukám!”. A sebek már rég begyógyultak, már nem fájnak, de a Pengő még mindig visszacseng (lásd Péld 22:6)!

 

– Hol és hogyan ismerkedtél meg a férjeddel?

– 20 éves koromban ismerkedtem meg „Kiss bácsival”, lelkész, grafikus és festőművésszel. Kérdezte, hogy ülnék-e modellt? Igent mondtam. Ekkor súgta a fülembe, hogy szeret, és adott egy puszit a homlokomra. Így kezdődött a mélyebb kapcsolat. 10 évig leveleztünk. Munkahely miatt Budapestre kerültem dolgozni. Ócsai József lelkész sógoroméknál laktam Rákoscsabán. Kiss János az uniónál dolgozott titkárként. Gyakran találkoztunk, esténként a munkahelyemre jött és hazakísért. Sokat vívódott szegény, mert az Úr Jézust és az Ő művét nagyon szerette, és engem is. Sokszor elbúcsúztunk egymástól, hogy nem találkozunk…, nem akart senkit sem megbotránkoztatni. De továbbra is gondolkodtunk. Egyszer elmentünk a kerepesi temetőbe. Ott leültünk egy gyönyörű „Édesanyám” nevű szobor sírkövére. Az ölembe hajtotta a fejét, és telesírt egy zsebkendőt. Ezt az értékes vásznat elkértem, és ma is relikviaként őrzöm. Végül döntött, és az Egyháztanács  áldását adta ránk. 1963. január 26-án volt az esküvőnk az Óbudai Gyülekezetben. 1973. január 26-án, házasságunk 10. évfordulóján született a legdrágább ajándékunk Éva, akit az Úrnak neveltünk.

 

– Milyen tapasztalataid voltak mint lelkészfeleség?

– János egy fiatal házaspárt készített keresztségre akiknek mi ketten voltunk a lelkigondozói. Gyakran látogattuk őket közösen is és külön-külön is. Később megélhetési gondjaik voltak és elvállaltam a látogatásukat. Emlékszem, nagyon fájt a fejem és nem lehetett halogatni a látogatást, ezért megkérdeztem Jánost, hogy ilyen esetben mit lehet mondani. Imádkoztunk és ilyen szavakkal bátorított: „Majd megadja az Úr, hogy mit kell mondani.” Ez a család már a szakítás szélén volt. Az Úr valóban megadta, hogy mit kell mondanom, a család pedig egyben maradt, és a gondjaik is megoldódtak. Sokszor voltam az Úr eszköze.

Volt olyan időszak, amikor külföldről semmilyen iratot nem volt szabad az országba behozni, így szombatiskolai tanulmányt sem. Ezért az Unióbizottság Jánost kérte meg, hogy készítsen tanulmányt. Ő fogalmazta meg, én gépeltem le.

Amikor a lányunk még kicsi volt, nem mentem a férjemmel azokba a gyülekezetekbe, ahol ő szolgált. De amikor már karonülő volt, más gyülekezetbe is mentünk, ahol szeretettel fogadtak minket. Budai Anna, a „B” gyülekezet tagja egy verset is írt nekem „Szeretett Kiss testvérnőnk” címmel.

 

– Milyen nehézségeitek voltak?

– Voltak kihívások, de ezekre sem én, sem János nem reagáltunk. Olyannak vettünk mindenkit, amilyen.

 

– Milyen emlékezetes örömöd volt?

– A legnagyobb örömünk az volt, amikor Jézusról bizonyságot tehettünk. A lehetőség adva volt, mert olyan társaságban forgolódtunk, ahol ezt megtehettük.

A szomszédomban például hosszú ideig ápoltam és etettem egy súlyos beteget, szeretetből. Mikor már senkit sem ismert meg, megkérdeztem: „Megismersz, Jutka?” Ő erre így felelt: „Nem tudom ki vagy, de az, aki szeret.” Gondolkodóba ejtett ez a mondat. Hogy van az, amikor az emlékezetből minden kiesik, de a szeretet megmarad?! A család a temetési beszéddel engem kért meg, megadva az alapgondolatot, hogy a szeretetről mondjak sokat.

A másokért való élést, a szeretetet a férjemtől tanultam meg, mert ezt tartotta a legfontosabbnak.

 

– Mit tanácsolsz a mai lelkészfeleségeknek?

– Minden lelkészfeleségnek, testvérnőnek ez lenne a tanácsom: a gyakorlatban valósítsuk meg 1Korinthus 13. szerinti szeretetet, mely soha nem múlik el.

 

Bodnár Zsóka
Női Szolgálatok Osztálya

VIRÁGZÓ NŐK ISTEN KERTJÉBEN: Ócsai Sándorné Lili

Lili néni kedveli a kézimunkát, egész életén át hímezett, kötött, szőtte a gyönyörű perzsaszőnyegeket a textiliparban, s mint részlegvezető ment nyugdíjba. Életének szőnyegmintája – hite szerint –, Isten szövőszékén készült. 61 éve házasok Ócsai Sándorral (akit legtöbben Dódi bácsinak szólítunk). Gabriella lányuk mint főnővér gyógyítja a betegeket. Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház elnökeként, édesapja nyomdokaiba lépve végzi szolgálatát.

Hajdúböszörményben ismertem meg az Ócsai családot, ahol az egyik szombaton egyházunk vezetősége Teológus Napot tartott a hetvenes évek végén. Dódi bácsi és Lili néni szívélyesen fogadtak, vőlegényem és engem – egy éjszakai szállásra –, pedáns otthonukba.

Azóta sok szép emlék köt össze bennünket: nyári balatoni találkozások, kirándulások és közös szolgálatok Budapesten, a gyülekezetünkben.

Ismerjünk meg közelebbről egy édesanyát, lelkészfeleséget, akinek a szíve hálával van tele az Istentől kapott lelki és testi javakért!

 

– Tudom, a saját életemet csak a magaméhoz tudom mérni. Te mit nyertél azzal, hogy lelkész férjed van? Milyen eredményedre vagy a leghálásabb Istennek?

– Érettségi után mindketten az orvosi pályára készültünk. Mást lett az utunk… Mindkét életpálya – hivatás – a szolgálat útja. Az orvosi inkább a testet, míg a lelkészi a lelket szolgálja. Isten tudja jól – mi nem –, hogy miért nem lehettünk orvosok.

Férjemnek van egy prédikációja, amelynek ez a címe: „Amikor Isten azt mondja: NEM!” (Mózes történetének analógiájára.) Majd „odaát” megtudjuk, miért.

Viszont az egész országot bejáró lelkészfeleségként sok-sok kedves családot, testvért ismertem meg, hiszem, voltak, akiknek segítségére lehettem. Azért vagyok hálás Istennek, hogy mindenütt „otthon” érezhettük magunkat, szerettek, visszavártak.

 

– Kinek a prédikációja kötötte le a figyelmedet legjobban fiatal korodban, és miért?

– A Békési Gyülekezethez kötődik a gyermekkorom, a fiatalságom, mivel harminc éves koromig ehhez a közösséghez tartoztam. Úgy is mondhatnám: ide „születtem” testileg, lelkileg, itt éltem. A gyülekezet jó lelki színvonalú volt, sok fiatallal és programokkal. A helyi lelkészek mellett sok vendéglelkészt is hallgathattunk abban az időben. Mint fiatal diák, csodálattal hallgattam Bajor László szenzációs fejtegetéseit a csillagokról, és Kiss János elemzéseit a lélektan rejtelmeiről.

 

– A járvány időszakában egyre többet foglalkoztat bennünket Jézus visszajövetele. Mit gondolsz, a koronavírus-járvány lehet az utolsó napok eseménye?

– Mivel tudjuk, hogy a prófécia szerint, 1844 óta „idő többé nem lészen”, így minden esemény a „végidő jele”. Soha nem voltam riogató és számítgató. Azt gondolom, számomra Jézus akkor jön el, amikor vége lesz az életemnek, így akkorra szeretnék Isten kegyelméből elkészülni.

 

– Mi az, amit soha nem kérdeztél meg az egyház vezetőitől, amikor költöznötök kellett az új szolgálati helyre?

– Esküvőnkre egyetlen „kívánság énekem” volt, amelynek ez a címe: „Hova Te mégy, oda megyek…” Ezt ígértem meg a menyegzőn, ezért igyekeztem betartani, mivel Isten tudja, hol van ránk szükség, illetve nekünk, mi válik javunkra. Így, amikor nehézségek adódtak, bíztunk abban, Isten velünk van. Ő ad erőt a próbák elhordozásához, amelyeket az épülésünkre és tanulásunkra, jóra fordítja. Ezt mindig megtapasztaltuk. Tehát soha nem kérdeztem meg, hogy „Miért éppen oda?” vagy „Miért most kell helyezni bennünket egy másik szolgálati helyre?”

 

– A pihenés és az egyedüllét Istennel, a közösséggel békével tölti el az embert. Hogy nézett ki egy tökéletes szombatnapod?

– A szombatjaim inkább a szolgálatról, mint a pihenésről szóltak. Mivel több gyülekezetben szolgáltunk férjemmel, így különböző feladataim voltak: szombatiskolai tanító, gyermektanító, ifjúságvezető, pénztáros, mégis leginkább háziasszony voltam, s ez megelégedettséggel töltött el.

 

– A lelkészeket és feleségeiket régebben gyakrabban hívták meg szombaton ebédre. Mi volt a legfinomabb étel, amit elfogyasztottál?

– A testvérek igyekeztek a legízletesebb ételt elénk tenni, a legjobbat adni számunkra. Mivel senkit sem szeretnék kiemelni, sem kihagyni, ezért inkább mindenkinek hálás köszönetet mondok ezúton is a vendéglátásért.

 

– Az ember úgy talál magára, ha egy tágabb képet lát meg a világból. Volt-e alkalmad külföldre utazni a lelkész férjeddel?

– A férjem nem sokszor volt külföldön, de egy alkalommal együtt tudtunk elmenni Ukrajnába, ami szép emlék számomra.

 

– Valószínűleg sokaknak segítettél a hit útjára lépni, és a lelki életben járni. Van-e olyan történeted, amit őrzöl magadban, amit még nem mondtál el senkinek, és úgy érzed, most szívesen megosztanád?

– A munkahelyemen volt egy beosztottam, aki nagyon ellenségesen viselkedett velem. Különösen azért, mert nekem minden szombatom szabad volt. Mindig igyekeztem őt jóval meggyőzni. Évek múlva egyszer levelet kaptam tőle, megköszönte iránta tanúsított keresztény magatartásomat: „Tudom, te már akkor is imádkoztál értem. Képzeld! – járok a gyülekezetbe, készülök a keresztségre.” (Azért nem tudhattam róla, mert mi már akkorra továbbmentünk a „vándorutunkon”.) Ez az illető az adventista teológiát is elvégezte. Később, sajnos súlyos betegségben elhunyt, de haláláig meleg, testvéri barátság kötött össze bennünket. Remélem, hogy egyszer viszontlátom majd!

 

– Milyen szerepet játszott a gyermeknevelés az életedben?

– Legidősebb gyerek lévén a családban, már otthon részem volt a kisebb testvéreim körüli teendőkben. Még nem voltam édesanya, de már neveltem és gondoztam mások gyerekét. Abban az időben nehéz volt az elhelyezkedés, így ezzel, hogy olyan gyerekeket gondoztam, akik nem tudtak beilleszkedni a bölcsődébe vagy óvodába, besegítettem a családnak. Még azután is foglalkoztam gyermekfelügyelettel, miután a lányom és a fiam megszületett. Az egyik kisfiú Tamás „ikertestvére, tejtestvére” lett, mivel ugyanazon a napon, ugyanabban a kórházban születtek mindketten. Három hónapos korától mindennap elhozták hozzám a szülei.

 

– Mi volt a legnagyobb álmod, kérésed Istentől, ami megvalósult?

– Nem vagyok álmodozó típus. Igyekszem a realitás talaján állni. Vágyam és kérésem Istentől, hogy szeretteimmel együtt ott lehessünk az Ő országában. S amíg itt vagyunk a földön és szükség van ránk, addig tartson meg, ha lehet egészségben, mások áldására.

Az ötvenes évek elején az egyház vezetése úgy érezte, hogy szükség van tanult emberekre az egyházban. Ekkor vásárolták meg a telket Balatonlellén, ahol az egyház fiataljai találkozhattak egymással és táborozhattak. Így sikerült az egyetemistákat, majd a középiskolásokat is nívós előadásokkal, jó hangulatú együttléttel közelebb vonzani a közösséghez. Vágyam szerint, egy ilyen táborozáson vehettem részt én is 1954-ben, amely mindenképpen meghatározó mérföldköve lett az életemnek. Sok – máig tartó – barátság, sőt házasság szövődött, kezdődött el Balatonlellén, ott és akkor, többek között a miénk is.

 

– Köszönöm a beszélgetést!

 

Tokics Marika

Női Szolgálatok Osztály

munkacsoporttag

Virágzó Nők Isten kertjében: Mitelle Ernőné Rózsika néni

Mitelle Ernőné Rózsika néni sugárzó szemű, gyors észjárású, könnyed mozgású, vidéki asszony, aki több mint 15 éve gyülekezetének vezetője. Korát meghazudtolóan – már a 85. életévét is betöltötte – tart imaórát vagy prédikációt, széleskörű bibliai tudásával és jó memóriájával, tiszta elméjével idős korára is aktívan, hűséggel szolgálja az Urat. Öt unokája és egy dédunokája van.

Az egyik unokája ezt mondta neki: „Nagymama, én téged soha el nem hagylak, mert én úgy szeretnék olyan lelkületű, szívű lenni, mint amilyen te vagy!”

Amint beléptem a telkibányai gyülekezet kapuján, egyből észrevettem két páratlanul szép krizantémot a bejárat jobb és bal oldalán. Beszélgetésünk során fény derült arra, hogy ezeket Rózsika néni fia, Ottó ajándékozta a gyülekezetnek. Virágoskertjükben sok-sok rózsa virít, amelyek szombatonként élő díszbe öltöztetik az Úr asztalát.

 

– Miért tartod fontosnak Rózsika, hogy az Isten házát élő virágok díszítsék?

– Szeretem, ha a gyülekezetünk szép és méltó az Isten megjelenésére. Nyáron rózsákról gondoskodok, nyár végén kardvirágról, ősszel krizantémról.

– Ha visszatekintünk a Krisztussal kezdett út első lépéseire, hány éves volt az az ifjú lány, aki hűséget fogadott Mesterének?

– 14 éves voltam, amikor Krisztus mellett döntöttem. Bajor László testvér keresztelt itt, lent a pataknál.

– Mi volt az első szolgálati terület, amelyre felkérték ezt az ifjú, szívében Krisztusért élő leányzót?

– Szombatiskolai jegyző voltam hosszú ideig.

– Jól tudom, hogy Rózsika néninek volt egy titkos vágya, ami nagyon nehezen, de végül megvalósult?

– Igen, mindig szerettem volna zenét tanulni, de nem adatott meg egészen addig, amíg kezembe nem vettem a dolgokat… Akkoriban egy családi házánál gyűltünk össze és titokban megbeszéltem a barátnőmmel, hogy engedjen be. Nem szabadott, hogy kiderüljön a gyakorlás, mert a harmónium nagy érték volt abban az időben, és nem engedtek mellé gyermekeket. Tehát a zenetanulásom titokban folyt és önszorgalomból, saját magamtól tanultam meg harmóniumozni.

– Később Rózsika néni megbízást kapott gyülekezeti orgonista szolgálatra, amit 55 éven keresztül látott el, tehát nem maradhatott sokáig titkokban a dolog…

– Mindig szerettem a zenét, nagyon vágytam megtanulni, gondoltam, ha nem is fogom használni, de az felüdítőleg hat, ha valaki zenélni tud. A zenei tudás nagyon nagy áldás.

– Hogyan folytatódott a zenei pályafutásod?

– Mikor az énekkarvezető férjhez ment, és elbúcsúztattuk a gyülekezetből, szorgalomból megpróbáltam összegyűjteni az ifjúsági kórust, amely 20 tagú volt. Ahogyan a jó Isten megáldott, aszerint próbáltam elsajátítani a kórusvezetést, később hegedülni is megtanultam, szintén önszorgalomból.

Ha voltak ünnepélyek, összegyűjtöttem a fiatalokat; mint ifjúságvezető is sokat szolgáltam. A telkibányai imaház körzeti gyülekezet volt, előfordult, hogy több mint százan voltunk. Sajnos azóta kiöregedett a falu, a gyülekezet is, sokan elköltöztek, vagy már a temetőben vannak.

– Az aktív gyülekezeti szolgálaton kívül milyen missziós tevékenységet végez Rózsika néni?

– Sokat utazom Budapestre és a vonaton mindig van egy célom: emberekhez közel kerülni és beszélgetni, majd miután megtalálom velük a közös témát, megkérdezem, hogy elfogadnának-e egy ajándék könyvet. Jó és kellemes beszélgetések alakultak így ki közöttünk, mindig boldogan értem Pestre és haza is. Több emberrel tartom a kapcsolatot a vonaton való megismerkedésünk óta. Van egy asszony, akivel már 20 éve levelezek és keressük egymást telefonon.

– Elhangzott, hogy több mint 15 éve gyülekezetvezető vagy Telkibányán. Hogy sikerült nőként ilyen kitartóan végzeni ezt a komoly, lelki vezetői szolgálatot?

– Szeretem, nagyon szeretem a gyülekezetünket. Féltem, őrzöm. Ha voltak is konfliktusok, problémák, mindig úgy voltam, hogy nem emberekre építettem, mert tudtam, az emberek hibázhatnak, tehetnek akármit, de ha az Úrra nézek, nem rendülök meg, nem adom fel. Nagyon szeretném, ha volna más, de most még nincs.

– A csatlakozás előtti időszakot hogyan élted meg? Hogy sikerült jól döntened?

– A csatlakozást mindig vártuk, mert tudtuk, hogy Istennek egy népe van, állandóan abban a bizonyosságban voltunk, hogy egyszer eljön az idő. Az Úr volt az, aki 2016-ban elhozta az időt.

A döntésemhez hozzásegítettek Ellen White bizonyságtételei, amelyeket mindig nagy igyekezettel tanulmányozok. Nagyon sokat olvasok.

– Napi hány órát töltesz Istennel?

– Este mindig olvasok két-három, de van amikor négy órát is. Kedvenc könyvem a Jézus élete. Különleges áldást kaptam Istentől: a szemem jól bírja az olvasást, még szemüvegre sincs szükségem.

– Van-e még egyéb, amiről szívesen nyilatkoznál az AdventInfo olvasóinak?

A tábeát is nagyon szeretem! Sokat jártam Budapesten az ADRA központba, sok-sok csomagot lehoztunk Telkibányára a helyi iskolába. Most Göncön egy rászoruló barátunknak tettük rendbe a házát közös összefogással.

Karácsonykor a faluban nem működik a konyha, ekkor a szegényeknek, egyedülállóknak ebédet szoktunk főzni. A faluban számon tartjuk a szegényeket.

– Mi a fizikai és lelki fittséged titka?

– Egyetlen titkom van: a jó Istenbe vetett bizalmam. Ez a titok segített a túlélésben öt éve, amikor súlyos gyomorműtétem volt, vagy januárban, amikor elütött egy autó.

Rózsika néni nem csupán él, hanem virul! Legyen az hétköznap vagy szombat, utazzon bármivel, vonaton vagy buszon, titkát nem rejti véka alá.

Bár adna Isten sok ilyen elszánt, elvhű, szorgalmas és hűséges testvérnőt gyülekezeteinkbe, mint amilyen ő! Isten áldja meg őt hosszú élettel!

 

Szőllősyné Nagy Annammária
NSZO munkacsoporttag

Virágozzatok tovább!

Üzenet a hölgyeknek a missziókonferenciáról

 

 

Isten elhívott asszonya ő, aki azért járja a világot, hogy szolgálatával felhívja a keresztény nők százezreinek figyelmét a fontos igazságra: „Isten szemében rendkívül egyediek és nélkülözhetetlenek vagytok!”

A világszéles Hetednapi Adventista Egyház Női Szolgálatok Osztályának vezetőhelyetteseként nők sokaságát szólította meg a szabadság üzenetével: „Meg kell ismernetek az igazságot, amely szabaddá tesz benneteket. Az igazság valójában nem más, mint megtudni, kik is vagytok ti, és kik lehettek Jézus Krisztus által.”

Nem feminista felszabadító ő, „csak” egy keresztény asszony, aki megtapasztalta Indiában, hogy a feleségek nem ehetnek együtt a családdal, és hogy a muszlim nők milyen elnyomásban élnek. Felismerte, hogy az ősi szokásokat, hagyományokat képtelenség megváltoztatni, de ha egy családban Krisztus szeretete változásokat hoz, az jó befolyással lesz a többi családra is.

Ő Raquel Arrais, feleség, anya és nagymama, mindemellett egy temperamentumos, szókimondó, brazil származású előadó, aki nemcsak szívén hordja az evangélium ügyét, hanem életre is kelti az Igét, amelyet Isten üzen általa. Ha a téma úgy kívánja leül, vagy éppen feláll, halkan suttog, vagy hangosan kiált, finoman humorizál, tiszta alt hangjával énekel, vagy megérintő könnyeket ejt. És mindez belülről jön. Természetesen. Azt hiszem, figyelemfelkeltő előadásainak egy titka van: együttműködés a Szentlélekkel. Ő gyakorlott együttműködő.

Szemléltetőeszközöket is bevet prédikációja közben, csak azért, hogy az Ige bevésődjön az elménkbe. Kedvenc témája a Szentlélek, aki tanít, vigasztal és vezet.

És hogy mit üzen előadásain keresztül neked és nekem?

1) A győzedelmes keresztényi élet új kezdetek sorozatából áll. Ha szeretnél Istennel járni és Sátán kísértéseinek ellenállni, akkor meg kell tanulnod előbb leülni. Leülni naponta, Isten Igéjével a kezedben.

2) Miközben a Bibliát tanulmányozod, nyugalmat találsz nála, és fel fogod ismerni, mit mond rólad az Isten.

3) Ha megtudod az igazságot saját magadról, többé már nem leszel ugyanaz, aki korábban voltál. Az igazság a lényeddé válik és átformál.

4) Akik Isten házában vannak elültetve, azok virulnak ( Zsolt 92:14). Ahhoz, hogy virágozzál, jó talajba kell hogy kerüljön a gyökérzeted. Vannak, akik a hibáikba vannak ültetve, mások csüggedésbe, csalódásba vagy ellenállásba. A virágzás választás kérdése, meg kell találnod azt a közeget, amelyben a legjobbat tudod magadból kihozni. Ha úgy hozza az élet, hogy egyedül maradsz, akkor is meg kell találnod a Krisztussal való virágzás módját!

5) Hints virágmagvakat! Íme egy recept a virágzó életre: „…ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil 4:8).

Hamarosan jönnek a fagyos, őszi reggelek. Isten letekint a földre, és sajnálkozva nézi a jéggé dermedt, lefagyott virágkelyheket. Azonban a fagyos hajnalok ellenére láthat sok-sok élő és lelki értelemben virágzó hölgyet, akik képesek a dermesztő hideg ellenére is virulni.

 

Szőllősy Ani

Női Szolgálatok Osztálya

munkacsoporttag

Elcsendesedni Jézussal

NSZO nap Balmazújvárosban
2018 szeptember 15-én egy nagyszerű napot tölthettünk el a Balmazújvárosi Gyülekezetben. Örömmel fogadtuk Szőllősyné Nagy Annamáriát, aki a szombati napon az NSZO kapcsán tartott előadást délelőtt és délután.

A délelőtti alkalom Mária és Márta Jézussal való találkozásáról szólt. A történet tanulsága: igyekezzünk minél több időt tölteni Istennel, ahogy Mária is tette, s hogy teendőink sokasága mellett tudjunk elcsendesedni és az Urat keresni. Erre hívta fel Jézus Márta figyelmét (Lk 10:41–42).

Inspiráló volt, mikor Ani arról mesélt, hogy ő hogyan éli meg az Isten által adott szépségeket a természetben. Amikor teheti, szombat reggel korán kel, kibiciklizik a város szélére és megnézi a napfelkeltét. Otthonában sok virágot nevel, melyekből másoknak is szívesen ad. Mi is örömmel fogadtuk a nekünk szánt leandertöveket.

A délután folyamán sok információt tudtunk meg a Debrecenben működő Reménypont Közösségi Iroda missziós tevékenységéről. Önkéntes fiatalok segítségével minden évben nárciszokat gyűjtenek, ezeket odaajándékozzák a ReményPontba betérőknek, időseknek és kórházban fekvő betegeknek.

Jó látni és hallani, hogy vannak érdeklődők, csatlakozni vágyók, és hogy aktív közösségi élet zajlik Debrecenben. Mi is kedvet kaptunk a nárciszgyűjtéshez és adományozáshoz, jövőre mi is szeretnénk részt venni ebben a programban.

Istentisztelet után két nőtestvér meglátogatta otthonában a gyülekezet legidősebb tagját, Erdélyi Ferencné Juliska nénit, aki ezen az őszön lesz 90 éves.

 

Hegedűs Gabriella

Szomjazol-e az élő vízre?

2016. június 18-a a Női Szolgálatok kiemelt napja volt Nagykanizsán. A készülő testvérnők közül, Tokics Marika tárlatvezetést tartott számunkra a Női Szolgálatok mibenlétéről, fontosságáról és megéléséről.

„Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék” (Jn 7:37) címmel és témában Bodnár Zsóka tartott igeszolgálatot délelőtt, mindannyiunk felfrissülésére. És hogy tovább fejlődhessék jellemünk és kapcsolatunk az Úrral, nem mindennapi módon kaptunk útmutatást a bibliai megbocsátásra – ebben Bihariné Lehelvári Edit és Bodnár Zsóka volt segítségünkre. Többek között fény derült arra a nyílt titokra is, hogy a megbocsátás egészségmegőrző előnnyel jár, és hogy fizikai, lelki sebeink is ellátásra szorulnak. „Mert orvosságot adok néked, és kigyógyítlak a te sérülésedből, azt mondja az Úr” (Jer 30:17). Négyük szolgálata révén – nem maradhat ki a felsorolásból Mayor Márta sem – kedves ajándékokkal is gazdagodhattunk, melyek gyakorlati emléket hordoznak a szívünkben azóta is.

Igazán felemelő és tanulságos napban lehetett részünk. Hála legyen ezért a jó Istennek! További áldásos szolgálatvégzést kívánunk minden kedves nőtestvérünknek (is)!

Tóth Eszter

„Isten mindenkinek adott legalább egyet”

NSZO képzés Pécelen

Clair Sanches-Schutte, a Transzeurópai Divízió Női Szolgálatok Osztályának vezetője április 1–3. között Pécelen immár harmadik alkalommal tartott képzést azoknak a nőknek, akik gyülekezeteikben megválasztott osztályvezetők. De bekapcsolódhatott bárki, aki szeretne a Női Szolgálatok Osztályában dolgozni, ahogyan azt az osztály küldetésnyilatkozata is megfogalmazza: „Nőként szolgálni, Jézus jó hírével a nőkért, és a környezetükben élőkért.”

A képzés 11 előadásból állt. Aki minden előadáson ott volt, oklevelet kapott, így most 34 oklevél került kiosztásra.

Az egyik legfontosabb előadás a lelki adományok megtalálásának módjáról és azok kamatoztatásának fontosságáról szólt. Isten minden nőnek adott lelki adományt, olyan különleges képességet, amivel szolgálhat másoknak. Hogy honnan tudom, hogy mi az a legalább egy lelki adomány, amit én kaptam Istentől? Teszteltük magunkat. Képességeinket felismerve négy csoportba sorolhatók vagyunk: 1) pásztoroló, 2) vezető, 3) tanító, 4) támogató. A képzés végére mindenki tudta, milyen lelki ajándékai vannak, milyen személyiségtípusba tartozik, és melyik csoportban kamatoztathatja képességeit.

Láthattuk, mennyire különbözőek vagyunk, és láthattuk azt is, mennyire fontos szerepet játszik kapcsolatainkban a vendégszeretet otthonainkban történő gyakorlása, valamint megismerhettük, milyen különféle közösségi tevékenységeket szervezhetünk hölgyeknek.

A hétvége örömét, áldását apró ajándékokkal tettük felejthetetlenné a nők számára.

A Generálkonferencia anyaga 4 éves képzést ölel fel. Így akik nem tudtak folyamatosan részt venni az előadásokon, azok számára a képzés újra fog indulni.

Hisszük, hogy a gyülekezetekben a nők odaadó és lelkes szolgálata által, a felismert képességekkel jobb emberi kapcsolatok és több barátság jön létre, és biztosak vagyunk abban, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.

Bodnár Zsóka

Downloads