Virágzó nők Isten kertjében
„Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” (József Attila)
A Női Szoláglatok Osztályának interjúja Kárpáti Petronellával
Kedves Olvasó! Egy olyan nő életét szeretném bemutatni, aki egész életét Isten szolgálatára szánta. Kárpáti Petronella neve sok gyülekezeti tagnak ismerős lehet, tiszteletet és szeretetet vált ki azokból az emberekből, akik ismerték és munkájuk során kapcsolatban állhattak vele.
– Kedves Nellike, mesélj a gyermekkorodról, szüleidről. Milyen családban nőttél fel?
– Az ember számára egy életre meghatározó az otthon légköre. Adventista családban nőttem fel, szerető szüleim voltak, akikre csak hálával tudok visszagondolni. Isten rendkívüli ajándékának tartom őket, mivel az életük mindenben példa volt számomra. Szüleim fiatalkorukban könyvevangélisták voltak, hűségük, becsületességük, imaéletük, a Mindenható Istennel szerzett tapasztalataik felejthetetlenül belém vésődtek. Mindazt, amit elértem az életben, Isten után nekik köszönhetem. Már nincsenek velem, mindketten elaludtak az Úrban, de hiszem, hogy Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelekor újra találkozhatom velük.
– Hol éltél fiatal korodban, és melyik gyülekezetbe jártál keresztséged után?
– Nehéz anyagi körülmények között nőttem fel, de mindig tapasztaltuk Isten gondviselését. A szombat miatt nem volt könnyű munkahelyet találni. Lakásgondjaink voltak, többször költözni kényszerültünk. Keresztségem előtt Abdán laktunk egy vasúti szolgálati lakásban, mert apukám a vasútnál dolgozott. A győri gyülekezetbe jártam szüleimmel együtt, ahol Erdélyi László testvér volt a lelkész. Mivel ő tudta, hogy édesapám már régóta tanította nekem a keresztségre felkészítő anyagokat, ezért a győri gyülekezet ajánlott a keresztségre, ami 1967. április 1-én volt a Budapest Terézvárosi Gyülekezetben. De a keresztségem utáni héten édesapámat váratlanul áthelyezték a váci pályafenntartáshoz, ezért Abdáról el kellett költöznünk, és így a Budapest-Terézvárosi Gyülekezet tagja lettem.
– Milyen pályára készültél?
– Tanári pályára készültem és jelentkeztem a Budapesti Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, mert a Vakok Intézetében szerettem volna tanítani, de vallási meggyőződésem miatt nem vettek fel. Isten más feladatot szánt nekem. Írásban e szavakkal utasítottak vissza: „A középiskola véleménye szerint világnézete tudatosan idealista. Vallásos meggyőződése miatt nem volt KISZ tag. A középiskolában és a felvételi vizsgán jó eredményt ért el, de mivel a pedagóguspálya megköveteli a szilárd materialista világnézetet, javasoljuk, hogy amennyiben világnézeti meggyőződésén nem változtat, ne a pedagógus pályát válassza hivatásul.”
Akkor nagyon elkeseredtem, mert nem tudtam, hogyan tovább. Egy évig otthon segítettem édesanyámnak a háztartási munkában, mivel a szombat miatt nem találtam munkahelyet. Bedolgozóként, alkalmi, varrodai munkát vállaltunk anyukámmal együtt. Közben tanultam gyors- és gépírni, beiratkoztam német nyelvtanfolyamra, hogy ne felejtsem el a gimnáziumban tanultakat.
– Tudom, hogy nagyon szeretted a zenét is. Tanultál is valamilyen hangszeren?
– A szép zene Isten ajándéka. Csodálatos a hangok és a számok világa, az összhang, a rend, ami azokban megmutatkozik, mindig ámulattal töltött el. Évekig tanultam hegedülni, és egy keveset zongorázni is; ám mivel saját zongorám nem volt, a helyi Művelődési Házban gyakorolhattam heti két alkalommal egy-egy órát. Sokáig az Advent Kórusban énekeltem, amelynek karnagya Halász István testvér volt, aki csodálatos ünnepélyeket szervezett.
– Kezdetben milyen területen, hol dolgoztál, majd később ki hívott el szolgálatra egyházunkhoz?
– A Budapesti Izraelita Hitközségnél helyezkedtem el, ahol először az alelnöki titkárságon, majd a levéltárban és a Jogi Főosztályon dolgoztam. A levéltári munka nagyon tetszett, de a főkönyvelő azt tanácsolta, iratkozzam be pénzügyi képzésre, és tanuljak könyvelést. Szeretem a matematikát, de semmi szín alatt nem akartam könyvelő lenni. Inkább úgy döntöttem munkahelyet váltok. Az egészben az a különös, hogy később mégis könyvelést kellett tanulnom, mert az egyháznál végzett munkám jelentős részét ez tette ki.
Ezután a Vegyiműveket Építő- és Szerelő Vállalat Munkaügyi Osztályára vettek fel adminisztrátori feladatra. Egy ideig itt dolgoztam, majd később úgy alakult, hogy a Református Zsinati Irodára kerülhettem volna titkárnőnek, ahol olyan valakit kerestek, aki tud gyors- és gépírni és valamennyire németül is. A felvételi meghallgatáson leendő főnököm megígérte, hogy biztosítja számomra a szabad szombatot és áthelyezéssel felvesz. Amikor ez történt, akkor én már harmadik éves teológushallgató voltam a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetében, ahol levelező úton folyt az oktatás.
1975 decemberében egy szombati napon egyházunk titkára Zarka Dénes testvér megszólított a gyülekezetben, és megkérdezte tőlem, miért nem a saját egyházamat kerestem meg munkaügyben. Elmondta, hogy felhívták telefonon és információt kértek rólam. Azt válaszoltam, álmomban sem mertem arra gondolni, hogy engem az egyházunkhoz felvennének. Megnyugtatott, ha szeretnék idejönni, nem fognak visszautasítani, mert éppen van egy üresedő hely a számomra. Így 1975. december 30-ával kerültem a Hetednapi Adventista Egyházhoz. Isten útjai és vezetése rendkívüliek, Ő mindig tudja, hogy mi a terve velünk.
– Egyházi munkádat milyen területen kezdted, majd mikor, hol folytattad?
– Először iskolatitkárként és az Irodalmi Osztály munkatársaként dolgoztam dr. Szigeti Jenő és Erdélyi László testvérek vezetése mellett. Később a Dunamelléki Egyházterületnél titkár-pénztárosi megbízást kaptam.
Ezt követően az unió elnökségi titkárnője voltam. Majd 1989 júniusától az Advent Kiadó gazdasági vezetőjeként, könyvelőjeként, adó- és társadalombiztosítási ügyintézőjeként tevékenykedtem.
A 90-es évek közepétől az unió gazdasági vezetőjévé, főkönyvelőjévé választottak. 2002. január 1-jével pedig az Adventista Teológiai Főiskolához kerültem mint gazdasági vezető, főkönyvelő, adó- és társadalombiztosítási ügyintéző. Innen mentem nyugdíjba 2012. szeptember 18-án.
Fontosnak tartottam, hogy a rám bízott munkát jól lássam el, ezért folyamatosan különböző pénzügyi tanfolyamokat végeztem el esti és levelező úton, saját költségemen.
– Nagyon szerettél volna tanítani, volt erre lehetőséged az egyházi szolgálatod alatt?
– 1979 áprilisában fejeztem be teológiai tanulmányaimat a Debreceni Református Teológiai Akadémián, és az egyháznál végzett munkám mellett megbízást kaptam arra, hogy taníthassak. A Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetében az újszövetségi görög nyelvet oktattam. Egyházunk Speciális Tanfolyamán pedig egy évig helyettesítésként újszövetségi írásmagyarázatot és Dániel könyvét. Nagy örömmel tettem ezt, mert mindig tanár szerettem volna lenni, és a jó Isten ezt a vágyamat így teljesítette. A Gyülekezeti Munkásképzőn az ország hat körzetében sáfársági szemináriumot tartottam a gyülekezet pénztárosai részére.
Az Adventista Teológiai Főiskolán az újszövetségi görög nyelv mellett taníthattam még az ószövetségi héber nyelvet, valamint egy évig alapfokú komputerkezelést, ószövetségi exegézist, az Ószövetség bölcsesség- és költészeti irodalmát. A főiskola szervezésében indított Bibliai Szabadegyetemen előadásokat tartottam több városban.
– Úgy tudom, saját kiadványaid is voltak. Felsorolnád ezeket a könyveket?
– Amikor a kiadónál dolgoztam, megjelent két könyvem, az Oltalomra vágyunk és a Szeretetre vágyunk; mind a kettő több kiadást ért meg. A szeretet törvénye című füzet képes illusztrációval készült házi sokszorosításban. A gyermekek részére Napsugár címmel énekeskönyvet, valamint hat kis füzetet szerkesztettem és írtam Gyermekláncfű címen. A Boldogságra vágyunk című könyvem 2020-ban jelent meg szintén az Advent Kiadónál.
Házi sokszorosításban készült jegyzeteim: Gyülekezeti pénztárosok kézikönyve, héber és görög nyelvtankönyvek.
– Szolgálatod során mit tartottál iránymutatónak az életedre nézve?
– Ellen White írja az „Előtted az élet” (Nevelés) című könyvének 55. oldalán: „A világnak olyan emberekre van a legnagyobb szüksége, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; akik merik a bűnt nevén nevezni; akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket; olyanokra, akik kiállnak az igazság mellett!”
– A nehézségek között mi adott újra és újra erőt?
– Isten nem ígért övéinek küzdelemtől, nehézségtől mentes életet. Sátán, a mi ellenségünk mindig szeretne elcsüggeszteni, akadályokat gördíteni utunkba, és olyan körülményeket teremteni, hogy elbizonytalanodjunk. De soha ne feledjük, az Úr Jézus hatalmasabb nála. A Szentírás tele van bátorító üzenetekkel, és ha ezeket elménkben és szívünkben elraktározzuk, akkor jöhet bármilyen próba az életünkben. Ezekre az ígéretekre gondolva mindig megerősödtem, tudtam azt, hogy az én szerető Istenem minden napra megadja számomra a szükséges erőt, velem van, és átsegít a nehézségeken. Szükséges, hogy ne hanyagoljuk el az imádságot, mert ez olyan számunkra, mint a levegővétel.
– Mit üzensz azoknak, akik jelenleg is az egyháznál dolgoznak?
– Egy Bibliai igével szeretnék mindenkit bátorítani: „Azért szeretett testvéreim, legyetek eltökéltek, rendíthetetlenek, mindenkor buzgólkodva az Úrnak dolgában, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15:58).
Isten mindannyiunk számára kijelölte a helyünket. Még meg sem születtünk, de Ő már tudta, hogy milyen feladattal fog megbízni bennünket. Ő alakítja sorsunkat, életünket, és azzal szerzünk örömöt néki, ha engedelmesen belesimulunk tervébe. A mi részünk az, hogy mindhalálig hűen végezzük szolgálatunkat, és akkor nekünk is azt mondja majd az Úr Jézus, mikor megjelenik: „Jól van jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe” (Mt 25:21).
Kedves Nellike, nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk élettörténeted. Kívánok nagyok sok áldást az életedre, hogy minél tovább ilyen hűségesen szolgálhasd Istent!
Tonhaizer Anikó
NSZO munkacsapattag
