
Kétnyelvű bababemutató Újbudán
Különleges, kétnyelvű bababemutatóra került sor az év első szombatján az Újbudai Gyülekezetben. Hawthorne-Demjén Liána érkezése nemcsak a szülők, hanem az egész család számára nagy ajándék, amit az is jól mutat, hogy a nagyszülők egészen Brazíliából…

Értékes vagy
Amikor idén már november 15-én megnyíltak a karácsonyi vásárok Budapesten, nekem reflexszerűen felment a vérnyomásom. Négy héttel később viszont már én éreztem magam kellemetlenül: ünnepi átszellemülés egyenlő nuku. (Na de tegye fel a kezét az,…

Áldott pillanatok az Újbudai Gyülekezetben
Különleges öröm töltötte el gyülekezetünket a múlt szombaton, amikor Kovács Máté Barnabás bababemutatójára került sor. A kis Máté tavaly érkezett a családba, és története már születése előtt is megható volt.

Kettős ünnep Újbudán
„Az ifjak dísze az erő, az öregek ékessége pedig az ősz haj” (Péld 20:29) – ezzel az igével hangolódott gyülekezetünk a november 8-i ünnepi istentiszteletre, amely különleges módon mutatott rá a múlt és a jelen…

Egyek vagyunk Krisztusban
2025. május 20–22. között az Újbudai Adventista Gyülekezet 47 tagját látta vendégül a bécsi Mauer kis taglétszámú, de annál lelkesebb „csapata”. Rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket szombat reggel egy finom reggelivel, amit a szombatiskola követett több…

„Maradj hű a szeretethez!”
Az elmúlt szombaton különleges áldásban volt részünk: tanévzáró ünnepséget tartottunk a gyülekezetben, amely egyben hálaadás is volt Isten gondoskodásáért, a közös tanulásért, szolgálatokért és gyermekeink lelki fejlődéséért. Nagy örömünkre vendégeket is köszönthettünk Kolozsvárról – az…

Szombatiskolai nap Újbudán
Hitünket és istenképünket alapvetően meghatározza, milyen kép él bennünk Isten szeretetéről és igazságáról. Ezt a mély témakört járja körbe a negyedéves Bibliatanulmány, melynek tizedik leckéjével (A hatalom gyakorlásának szabályai) egy különleges és áldásokban gazdag Szombatiskolai…

Csapatépítés Balatonlellén
Mit jelentett ez az Bp.-Újbudai (Szüret utcai) gyülekezetnek? Azt, hogy 75 fővel elutaztunk a Balatonlellei Adventista Üdülőbe egy februári hétvégén, és minőségi időt töltöttünk egymással. Ez az alkalom többről szólt, mint egy gyülekezeti kirándulás. Megismerkedhettünk…

Köszöntés és búcsú Újbudán
Az úrvacsorai istentisztelet megható, elgondolkodtató, felemelő alkalom, hiszen a lábmosás az egymással való kapcsolatunk ápolására nyújt kivételes lehetőséget, a szövetség megújításával pedig a jó Atyával való kapcsolatunk megerősítésére.

Tavaszi ifjúsági koncert Újbudán
Az idei tavaszi ifjúsági koncert április 27-én került megrendezésre a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében.

Egészségnap Budajenőn
Régi vágyam, hogy lakókörnyezetembe is el tudjam hozni az egyház testi-lelki értékeit képviselő misszióját. Ez a vágyam április 26-án pénteken megvalósult, amikor sikerült hétköznapra összeszervezni egy önkéntes brigádot, akiknek ezúton is hatalmas köszönet.

Újbudai kórus látogatása Ráckevére
Az Újbudai, illetve a Ráckevei Gyülekezet az elmúlt időszakban több közös programot is szervezett, így mind a fiatalok találkozásai, mind a gyülekezeti látogatások alkalmával nagyon sokat erősödött a baráti, hittestvéri kapcsolat a két közösség között.

„Értékes vagy!”
Gyülekezetünk november tizennyolcadikán egy nagyon különleges alkalomban részesülhetett a legfiatalabbak szolgálatai által, hiszen újabb gyermeknapunk volt, amelyen „Értékes vagy!“ címmel szolgáltak kicsik és nagyok egyaránt. Az óvodásoktól kezdve egészen az általános iskolásokig énekléssel, zongorajátékkal vagy…

Őszi hálaadó istentisztelet Újbudán
Az életünk, egészségünk, erőnk, otthonunk, családunk, szüleink, gyermekeink, testvéreink, gyülekezeti közösségünk, barátaink, munkalehetőségünk, anyagi javaink, talentumaink, időnk, táplálékunk, a minket körülvevő természet, a Szentírás tanítása, a jó Atya gondviselése mindennap… Csak néhány a számtalan áldás…

Regionális Ifjúsági Szombat az Újbudai Gyülekezetben
Szombaton, május 13-án, a nyári táborszezon kezdése előtt az Újbudai Gyülekezetben ifjúsági nap került megrendezésre „Szabad, vagy nem szabad?” címmel. Palotás Kristóf (az Ifjúsági Szolgálatok Osztályának vezetője), Henter Zsombor (gyülekezetünk segédlelkésze – aki mellesleg házigazdaként…

Gyermekszombat Újbudán
God is love. Gott ist die Liebe. Dio é amore. Dieu est amour. Dumnezeu este iubire. – Mind ugyanazt jelentik: Isten a szeretet. A március 25-i gyermek-istentiszteleten számos különböző nyelven elhangzott ez a mondat gyülekezetünkben.…

Szegedi Kovács György költői estje
Ha testvéreink másutt nem is, de a heti Bibliatanulmányok lapjain találkozhattak Szegedi Kovács György verseivel. Műveit mára 11 kötet foglalja magába, és hamarosan készen lesz a következő is. Verseinek egy része nem elmondásra készült, hanem…

Gyermekbemutató
Az Újbudai Gyülekezet 2023. március 11-én ismét egy csodálatos alkalmat ünnepelt, hiszen ezen a napon Mena Hajnalka és János kisfiának, Mirkónak a gyermekbemutatója tette felemelőbbé a szombatot.

Presbiterszentelés az Újbudai gyülekezetben
Az idei gyülekezeti választások lezajlása után megtörtént a szolgálattevők beiktatása, majd néhány héttel később, november 5-én ismét ünnepélyes istentiszteleten vehettek részt a tagok.

Bababemutató és tanévkezdés az Újbudai Gyülekezetben
2022. szeptember 10-én ismét csodálatos alkalmat ünnepelt az Újbudai Gyülekezet, hiszen ezen a napon Bondar Emese és Bondar Márk kislányának, Izabellának a gyermekbemutatója tette felemelőbbé a szombatot. Rendkívül különleges és megható alkalom volt, hiszen Márk…











