
Vándor vagy Menekült?
Beszámoló az első Vándor Napról Megtartottuk az első Vándor újság szerkesztősége által megszervezett ifjúsági, s egyben író-olvasó találkozót november 18-án Szolnokon.

Szépkorúak napja Gáborjánban
Szépkorúak napját tartottunk a Gáborjáni Gyülekezetben 2017. november 25-én. Nem húztunk határt, hogy ki számít idősnek, mindenki maga döntötte el, annak érzi-e magát.

Presbiterszentelés Nemesvámoson
November 18-án szombaton, a délelőtti istentisztelet keretében a Nemesvámosi Gyülekezetben presbiterszentelési istentiszteletet tartottunk. Kövesi Zoltán és Pásztor Csaba a gyülekezet választásán keresztül meghallották Isten hangját és elfogadták a megbízást. Mindketten kipróbált, gyakorlott vezetői a gyülekezetnek,…

Mikulás puttonya Kecskeméten
Kápolnánk zsúfolásig megtelt kicsikkel, nagyokkal 2017. december 3-án. Gyülekezetünk bábcsoportja jóvoltából egy nagyszerű előadást nézhettek meg a résztvevők. Róka Robi, a makacs róka repülős kalandjairól szólt az előadás, aki a repülő összeszereléséhez nem volt hajlandó…

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány évzáró ülése
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány kuratóriuma, valamint a MBTA munkájában résztvevő tizenkét tagegyház képviselői 2017. december 5-én 10 órakor tartották alapítói ülésüket.

Rézfúvós adventi koncert Kunszentmártonban
Immáron harmadszor csendültek fel jól ismert és kevésbé ismert dallamok az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes előadásában a kunszentmártoni Bartók Béla Teremben 2017. december 8-án este. A zenekart és a közönséget a Hetednapi Adventista Egyház lelkésze, Soós…

Köszönet
A Szolnoki Gyülekezet felújítása már 2015 tavaszán elkezdődött. Akkor valósult meg a nyílászárók cseréje, a falak vízszigetelése és a belső termek festése, burkolása. Akadálymentesített feljárót is létesítettünk. De hiányzott még a külső hőszigetelés, a nemes…

Légy világító kövecske!
Keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze a kecskeméti adventista kápolnában 2017. december 2-án délután, amikor egy ifjú adta át életét az Úrnak. Talmácsi Janka istenfélő szülők gyermekeként nőtt fel, és pici gyermekkorától érezte és tapasztalta Isten gondviselését,…

Számvetés és tervkészítés
Ilyenkor év vége felé jó számot vetni. Hasznos, ha összehasonlítjuk azt, amit terveztünk azzal, amit végeztünk. Természetesen hívő közösségként terveink készítésekor Isten bölcsességét, világosságát; szolgálatunk végzésekor pedig Isten vezetését és áldását keressük és kérjük.

Evangelizáció, missziómunka Ukrajnában
A Hetednapi Adventista Egyház Nyugat-Ukrán Egyházterülete meghívására dr. Tokics Imre lelkész testvér evangelizációs előadás-sorozatot tartott a Kárpátokon túli Barvinokban, 2017. november 16. és 26. között. A 20 előadásból álló sorozat Jézus életének, a keresztre feszítés…

Életmóddal az egészségért
Az Ellen Gould White Életreform Klub programjai folynak tovább keddenként 17 órakor. Új előadóként köszönthettük Gulyás Judit egészségtan tanárt, aki a Stressz tűrése és kezelése témát boncolgatta. További előadóink: dr. Horváth Balázs háziorvos (Idős korban fiatalon), dr. Horváth…

Segítő kezek egy gyermekotthonban
Egy külvárosi gyermekotthont látogatott meg a Budapest-Terézvárosi Gyülekezet több tagja két novemberi vasárnap. A lelkes csapat már reggel hétkor megérkezett, hogy segítsen kifesteni az árvaházat. Az első alkalommal a gyermekek nem voltak jelen, zavartalanul tudtunk…

Bibliatörténeti kiállítás Jánoshalmán
Egy különleges, bibliatörténeti kiállításnak adott otthont a Jánoshalmi Városi Könyvtár. A tárlat anyagát Grabarits Ágnes magángyűjtő adta kölcsön a könyvtárnak, ahol november 27–30. között tekinthették meg az érdeklődők a Bibliával kapcsolatos kiállítási tárgyakat, híres kéziratokat…

Adventi programok Hévízen
Az adventi időszak mindig a lecsendesedés, az odafigyelés időszaka is. Ilyenkor az emberek mintha fogékonyabbak lennének mások problémáira. Ez alkalom arra, hogy decemberben a Musica Antiqua reneszánsz együttes és a Hévízi Adventista gyülekezet énekkara közös…

Hogy is volt 90 éve Pécsett?
1924. az az év, amikor az adventisták elkezdtek erőteljesen dolgozni városunkban. Két bibliamunkás, Tóth Lujza és Sohlmann Károly munkája eredményeként ebben az évben már két személy keresztelkedett meg. Aztán a következő években további keresztségek voltak,…

Közös tanár-diák program az ATF-en
Az Adventista Teológiai Főiskolán minden év egy kihívás, főleg ha Hallgatói Önkormányzat Elnöknek (HÖK) választanak meg a diáktársaid. A feladat egyszerűnek tűnik, de ahogy a hetek telnek, érzed, hogy valamit tenned kell. Így született meg…

Újabb KerSongs koncert
Legutóbbi meghívásaink óta újabb sikeres evangelizációt adhattunk, ezúttal a szlovákiai Migléc (Milhost) településen. Most nem segélykoncert, hanem a reformáció 500. évfordulója alkalmából mint különlegesség, „kis protestáns egyház a reformációban” apropóból kaptunk meghívást.

Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton
Immár negyedik éve került megrendezésre a jótékonysági koncertünk, amelyet két család megsegítésére tartottunk. Ismét különös tapasztalatban lehetett részünk, ahogy Isten elénk hozta ezt a két családot. Varga Réka ötéves testi-szellemi fogyatékkal élő kislány, aki anyukájával,…

Iskolások látogatása a csengeri adventista imaházban
Csenger városa Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a román határtól nem túl messze található. A település kiemelt helyett kapott a megyében, hiszen a város vezetése Makovecz Imre Kossuth-díjas építészt és tervező csoportját hívta meg a belvárosban található közintézmények…

Gyermekbemutató Albertirsán
Ismét gyermekbemutató volt gyülekezetünkben 2017. december 2-án délután, a szolgálatot Cserbik János lelkész végezte. Faludi Tibor és kedves felesége, Éva elhozták néhány hónapos kislányukat, Grétát, hogy Isten áldását kérjék rá.