Aktív munka az életmentésért

Az ADRA Alapítvány „Élet lehelete” oktatásfejlesztési programjában április hónapban nemcsak az iskolákban megkezdett munkát folytattuk, hanem rendezvényeken is megjelentünk. A Glow teljesítménytúra rajt-cél állomásán, illetve a Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő és Gyermekjóléti Központ által…

Long right arrow Read More

Több, mint anyák napja

Május 4-én családi napot tartottunk a Szolnoki Gyülekezetben. Már a szombatiskola is rendhagyó volt, hiszen a fiatalok és felnőttek négy vegyes csapatban beszélgettek a közösség csoportjairól – Ellen White-idézetek mentén. Hogyan lehetne segíteni, hogy a…

Long right arrow Read More

Békesség öt felvonásban

Az Új Advent Kórustársaság (ÚJAK) aktuális projektje Isten békességéről szól. Az „első felvonásra” április 6-án, Rákóczifalván került sor. A kórus délelőtt a Szolnoki Gyülekezet vendége volt, ahol az énekesek mellett egy kis zenekar is szolgált…

Long right arrow Read More

Tanácskozás a végső dolgokról

A végső dolgokról (görög eredetű szakszóval élve az eszkatológiáról) rendezett szimpóziumot az Adventista Teológiai Főiskola. A rendezvényen két protestáns egyetem és két főiskola dogmatika tanára mutatta be azt, amit a végső eseményekkel összefüggésben kiemelkedően fontos…

Long right arrow Read More

A tanév utolsó hagyományos Tesz-Vesz Gyülekezet alkalma a Terézvárosi Gyülekezetben

A Tesz-Vesz Gyülekezet a gyermekekért végzett szolgálatból kiinduló misszió. A Budapest Terézvárosi Gyülekezet 2017 ősze óta minden hónap első vasárnapján készül arra, hogy a szolgáló közösség erejével, a gyermekek nyelvén átadott igei gondolatokkal, játékokkal, kézműves…

Long right arrow Read More

Soproni missziómunka

Azzal kezdenénk, hogy a részünkre érkező AdventInfót mindig érdeklődéssel olvassuk, és a benne megjelenő különböző tevékenységek híradásából mi is erőt merítünk a tapasztalatokat olvasva.

Long right arrow Read More

Sikeres és érdekes evangelizációs sorozat Göncön

Február közepén kezdtük és még csak most fejeztük be Göncön azt a rendhagyó evangelizációs sorozatot, amely sok áldást hozott gyülekezetünk életében és a településen mindazok számára, akik ellátogattak hozzánk.

Long right arrow Read More

Szünidei bibliatábori találkozó Nyírturán

Mint mindig, most is nagy lelkesedéssel készültünk az április 28-ára, a gyerekekkel való találkozásra. Hála Jézusnak, valóban nagy öröm volt találkozni a szülőkkel és a gyermekekkel egyaránt. 18 gyermek érkezett erre az alkalomra.

Long right arrow Read More

Jézus a Te gyógyítód

Több éve már, hogy a gyermekiskolánk egyik kiemelkedő missziós programjáról, az Országos Gyermekkardiológián tett látogatásainkról időről időre olvashattatok tőlünk (Újbudai Gyülekezet)  beszámolókat.

Long right arrow Read More

Tájékoztatás az Uniókonferencia döntéseiről

2019. május 5-én Budapesten tartotta a Hetednapi Adventista Egyház Magyar uniója a XVII. Uniókonferenciáját, ahol a küldöttek meghallgatták az egyház vezetőinek, osztály-és intézményvezetőinek beszámolóját az elmúlt öt évben végzett szolgálatról, majd nagy többséggel újraválasztották  az…

Long right arrow Read More